Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 27. kötet (219-223. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 27. (Budapest, 1903)
Dombovári Schulhof Géza: A Favor Defensions elve és a Kir. Curia [221., 1903]
32 Most vegyük a 423. §. 4. bekezdését, megjegyezvén előbb, hogy a német bp. 364. és köv. §§. nem írják szabatosan elő, hogy mikor kell vádlott jelenlétében és tanúk újból kihallgatásával eszközölni a fölebbviteli főtárgyalást és a gyakorlat mégis elég tág teret nyitott az új bizonyítás felvételének. A 423. §. 4. bekezdése szerint: «Ha ... a törvényszék felmentő ítélete ellen a vádló felebbezett és a vádlott a felebb- viteli főtárgyalásra nem jelent meg, a kir. ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a vádlott terhére nem változtathatja meg. Az 5. bekezdés szerint pedig: «Ha a kir. ítélőtábla azt találja, hogy az elsőfokú ítélet az elmaradt vádlott terhére volna megváltoztatandó, köteles azt előbb kihallgatni és e végett a felebbviteli főtárgyalás félbeszakítása vagy elnapolása mellett megidéztetni esetleg elővezettetni. » S most lássuk a Curia által helyeselt gyakorlatot! * Mindenekelőtt azonban állapítsuk meg, hogy a törvénynek eme két rendelkezése két különálló bekezdésbe lévén foglalva, azon feltevés, hogy e két bekezdés egy rendelkezést képezne, megállható, vagy mondjuk úgy, hogy: bizton megállható alappal nem bir, de nem is bírhat. Most előfordult a következő eset: vádlottat elitélik; a vádló felebbez, vádlott meg nem jelenik. A tábla felemeli a büntetést és a Curia a védőnek e miatt a B. P. 384. §-ának 6. pontja alapján bejelentett semmiségi panaszát elutasítja. «mert a 384. §. 6. pontja alapján semmiségi panasz csak a törvény által kifejezetten «mellőzhetlen»-nek mondott személy jelen nem léte esetén vehető tekintetbe és «mert a 423. §. 4. és 5. bekezdése nem két külön, hanem egy egységes rendelkezés, a miért is», már t. i. a Curia szerint, «az ítélőtábla vádlottat megidéztetni, esetleg elővezettetni merőben csak akkor köteles, ha a korábbi bekezdésben jelzett esetről, azaz felmentett vádlottról van szó.» (Büntető Jog Tára, XLIII. k. 61. I, és XLIV. 224. III. sz. a. k. hat.) Igaz, elein* Ammianus Marcellinus szerint ugyan «Reum non audire latrocinium est, non judicium» — de ez nem számit, mert az ő korában még nem volt szóbeliség-közvetlenséges rendszer. 164-
