Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 27. kötet (219-223. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 27. (Budapest, 1903)
Dombovári Schulhof Géza: A Favor Defensions elve és a Kir. Curia [221., 1903]
‘23 ten lakik s hogy magát megbízottnak kívánja tekinteni, «külön kifejezett kérvényében be nem jelentette. Ez a kérdés sok fejtörést okozott. A Curia egyik-másik tanácsában azt mondta, hogy igen, de nyilván a szoros törvénymagyarázat híveiből, könnyen került össze, a tábor, mely semhogy a törvény kétes szavainak a vádlott javára magyarázásából a védelem jogkörének a Curia által istápolt kiterjesztésére lehessen következtetni, csak olyankor küldött idézést a semmiségi panaszindokokat ellenjegyző védőnek, a mikor ez «külön kifejezett kérvény»-ileg be is jelentette megjelenési szándékát. Előállt tehát a helyzet, hogy az előadó — legalább én fölteszem: elolvasta a panasz-indokolást, látta az ellenjegyzést, látta a külzeten a védő bélyegzőjét, azt sem mondhatta, hogy hivatalosan arról, hogy az Budapesten lakó ügyvéd nem vett tudomást, mert a kamara minden évben megküldi a Curia tanácsainak a budapesti ügyvédek hivatalos névsorát és a Curia még sem vett Budapesten lakásáról hivatalos tudomást.* Ez semmi. Tudok eseteket t. teljes ülés, magam voltam * Most, hogy ezen előadásomat sajtó alá rendezem, igen tiszteletre méltó helyről veszem azt az ellenvetést, hogy a törvény szellemével a védő meg nem idézése a fentebb érintett okoktól eltekintve azért sem ellenkezik, mert a koronaügyész a szó tulajdonkénem értelmében vett vádlónak, azaz közvádlónak Curiánk felfogása szerint nem tekintetik; különösen azért nem, mert ő az ügyek elintézésénél nem a merev vádlói, hanem az anyagi igazságnak megfelelő álláspontot van hivatva elfoglalni. Legyen szabad ez ellenvetésre, a tér szűke által megengedett korlátokhoz mérten, röviden válaszolnom. 1. A 9. §., mely szerint az eljáró hatóságok. . . kötelesek a terhelő és súlyosító körülményeket egyenlő gondossággal figyelembe venni, a dolog természetének megfelelőleg a kir. ügyészre és főügyészre is kiterjed, sőt — legalább elvben — általok rendszerint figyelembe is szokott vétetni. Ennek daczára «vádlók»-nak tekinti őket a törvény. 2. Ugyanezek a 383. §. 1. pontja és illetve a 430. §. 1. bekezdése értelmében perorvoslattal a vádlott javára is élhetnek, sőt elég gyakran élnek is, a minek daczára vádlóknak tekintetnek. 3. A kir. ügyészségekről szóló 1871-iki évi XXXIII. és illetve az 1891. évi XVII. t.-cz. a koronaügyészi hatáskört az ügyészi vagy fő155
