Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 27. kötet (219-223. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 27. (Budapest, 1903)
Vámbéry Rusztem: A német btk. reviziója. I. Alapelv és büntetési rendszer [219., 1903]
korlati kriminalistikus kiképzésben részesítjük. 3. Követeli Seuffert egy oly birodalmi törvény hozatalát, mely a feltételes elitélés, ill. megkegyelmezés rendszeres és egységes alkalmazására törvényes alapot teremt. A mi a magyar törvényhozást illeti, úgy btk.-ünk novellájának tervezete Seuffert mindhárom postulatumának eleget tesz. Hogy Seuffert követeléseiben ily szűkmarkú, azt Liszt jogászgyűlési véleményében Seuffertnek a törvényhozó szervek iránti bizalmatlanságára gondolja visszavezethetni, a mivel nyilván a porosz agráriusok túlsúlyára czéloz, noha épen a büntetőjog nagy elvi reformjánál ily befolyástól aligha kell tartani. Igénytelen felfogásom ezzel szemben az, hogy Seuffert sem a codificatio terjedelmére, sem a revisio alapelvére nézve nem találta kielégítőnek Liszt javaslatát, mely az első kérdésben a rendőri kihágásoknak a btk.-ből leendő kiküszöbölésére, viszont a criminalis jogtalanságot sújtó melléktörvényeknek a kódexbe leendő incorporatiójára szorítkozik, a reform alapgondolatául pedig azt a tételt állítja fel, hogy a büntetés nemének és mértékének meghatározásánál úgy a törvényben, mint a bírói ítéletben több súly helyezendő a tettes belső érzületére, mint a cselekmény külső eredményére. Ezt az alapelvet, melyben a «több» szócska közvetíti a legislativ kényszeregyezséget a classicusok és Liszt liivéi közt, Liszt kabinetkérdésnek állítja oda és el nem fogadása esetére eleve megtagadja a részvételt a revisio munkájában, mert Liszt szerint e tétel el nem ismerése idegenítette el'a btk.-et a nép jog- érzetétől s bénította meg erejét a bűntett elleni küzdelemben. A tétel igazsága alig vonható kétségbe s miként azt Seuffert már 1900-ben a nemzetk. bűnt. egy. német csoportjának strassburgi gyűlésén mélyreható logikai éllel demonstrálta, nem valószínű, hogy a népszenvedély kitörjön «wenn der Rechtsschutz der Strafe bei dem Aufhören des Verschuldens seine Begrenzung findet», ha tehát a felelősséget a bűnösségre korlátozzuk, tekintet nélkül a beállott eredmény okozatiságá- nak adäquat vagy nem adäquat voltára. De az ellenzék sem hiányzott a strassburgi gyűlésről Liepmann és Van Calker személyében, kik a causalitás fogalmának korlátozásával vélték az eredmény figyelembe vételéből előálló exorbitáns eseteII it