Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 25. kötet (206-210. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 25. (Budapest, 1903)

Kováts Gyula: A jogi vizsgák reformja [209., 1902]

8 temek is rendelkezésre állottak, sőt ezek látogatását tartották főleg szem előtt. Visszaesés újra az autonom egyházfelekezeti jog- és állam - tudományi oktatás javára 1861-ben állott elő, mikor az ez év­ben tartott országbírói értekezlet ideiglenes törvénykezési sza­bályai által közvetített módon a régi jogi élet ismét lábra állott. Ekkor kezdődik az autonom egyházfelekezeti jog- és állam- tudományi oktatás tulaj donképeni virágkora, minek utóhatá­sát az ügyvédség ma is sínyli. Ekkoriban árasztották csak e igazán az országot a sok ügyvédjelölttel, kiket azután már csak az ügyvédi vizsgán elbuktatni igen bajos lett volna. Ekko­riban éledtek fel sorjában a még ma is létező autonom egyház­felekezeti jogakadémiák. De azokon felül feléledt a jogtanítást illetőleg hat olyan autonom egyházfelekezeti főiskola is, mely arra nézve azóta újra szünetel. A helytartótanács csak a sop­roni ágostai evangélikus főiskolától vonta meg a jog- és állam- tudományi oktatásra vonatkozólag a nyilvánosság jogát. Pedig a legtöbb ágostai evangélikus főiskola már az ötvenes években letett arról, hogy jog- és államtudományokat tanítson, mi az ágostai evangélikus egyház békésebb szellemének meg is felel. A legnagyobb szívósságot az evangélikus református főiskolák tanúsították, melyek nemcsak Erdélyben, de Magyarországon is túlsúlyra vergődtek. Az 1861 előtti állapot emlékét csak az őrizte meg, hogy az administrativ belátás meghagyta a jog­tudományi doktorátusnak más vizsgákkal konkurrálólag elmé­letileg minősítő erejét vagyis ez a doktorátus továbbra is bírt még fakultative minősítő erővel, a mi szinte meglepő s annyi­val inkább, mert az államvizsga intézménye is rendelkezésre állott. Úgy látszik az hatott közre, hogy még az osztrák is magasabbra helyezte a régi doktorátust, mint az újabb keletű államvizsgát. Az újabb alkotmányos élet bekövetkeztével jött csak e igazán annak az ideje, hogy az állam kezelte egyetemi jog- és állam-tudományi oktatás jobban érvényesüljön. A czélt egyelőre még most sem lehetett másként elérn mint csak úgy, hogy az 1874: XXXIV. törvény visszament arra, hogy az ügyvédi vizsgára bocsájtásnak egyik előfeltétele a jogtudományi doktorátus legyen, mit az Erdélylyel való unió 148

Next

/
Oldalképek
Tartalom