Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 24. kötet (201-205. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 24. (Budapest, 1902)

Székely Ferencz: A jogi vizsgák reformja [204., 1902]

Az 1., 2., 3. alatti területről származó joghallgatók (adataink szerint 1583-an) számba vehető mennyiségben nem fognak máshova menni ; a 4. alatti távolabb helyekről származók közül pedig legalább Győr, Veszprém, Vas és Zala, továbbá Bars, Zólyom és Liptó megyéknek, valamint a Tisza-Maros szögének joghallgatói (most 585-en) ezentúl is legkönnyebben Budapestre fognak jönni; tehát csak a helyi és közlekedési érdekből ide jövő kiskorúak száma is már meghaladja a 2000-et. Fontos tényező a kiskorú joghallgatók beiratkozási helyé­nek megválasztására nézve a szülőknek polgári állása és vagyoni állapota is. Statisztikai adataink szerint az 1899—1900-iki tanév má sodik felében az egész országban (Horvátország kivételével) be­iratkozott 5051 kiskorú joghallgató a következő polgári állású szülőktől származott : Buda. össze- Az előző róva, pesten Masnul sen o/o-bav beiratkozott joghallgató kifejezve 1. Közép- és nagybirtokostól 252 246 498 9'9 I 2. Nagyiparos, nagykereskedő és gyá- ! 12’4 rostól ______________________ 68 57 125 25 J Ezekkel a 623-ra menő úgy­nevezett vagyonos osztálybeliekkel szemben azonban egyedül: 3. Kisiparos és kiskereskedő szülőktől \ származott _ _ ___— 620 256 876 17‘3 I „ 4. Földmives, gazda és kisbirtokostól— 110 176 2S6 5'7 | 5. Házmester és szolgától— _______ 29 17 46 0'9 J Vagyis a nyilvánvalóan sze­gény joghallgatók száma majdnem még egyszer olyan nagy, mint a vagyonosoké. Ezek rendszerint egészen a saját erejükből tartják fenn ma­gukat. Továbbá: 6. Tanár, tanító, lelkész szülőktől ered 235 273 508 10T 7. Orvos, gyógyszerész, mérnök, ügyvéd és más oklevéllel bíróktól — ____ 296 182 478 9‘4 8. Egyéb értelmiségi (oklevél nélküli gazdatiszt, bérlő stb.) és magánzó szülőktől ­______________ 796 259 1055 20-9 9. Tisztviselő szülőktől: a) államiaktól _____________— — 256 239 495 9-8 b) törvényhatóságiaktól _ —___ 74 109 183 3'6 ej községiektől ____________— 77 87 164 3'2 d) magán-, egyleti és iparvállalatiaktól 208 98 306 6 1 10. Hadi szolgálatban állóktól __— 20 11 31 0'6 Összesen _____ 3041 2010 5051 100 15 181

Next

/
Oldalképek
Tartalom