Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 22. kötet (191-195. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 22. (Budapest, 1901)
Gold Simon: A biztosítási magánvállalatokról szóló törvénytervezetről [191., 1901]
teknek a hangoztatása és a tárgyilagos bírálat, a melyre törekedtem, jól megfér tehát az előbbi szavaimban kifejezésre jutott elismeréssel. Ha, fejtegetésemmel sikerült eme fontos tervezet iránt a szükséges érdeklődést jogászkörökben fokoznom és egynémely eszmét tisztáznom : úgy elértem a magam elé tűzött czélt. Ha pedig netalán az sikerülne, hogy egyik-másik irányban felfogásom érvényre is tudna jutni: úgy többet érnék el, mint a mennyit remélni mertem. Beck Hugó: Engedje meg a t. teljes-ülés, hogy az előadó ur felszólalására egy rövid megjegyzést tegyek. 1894-ben a biztosítási törvénynek előadói tervezete nevem alatt jelent meg; a mostani bírálat alatt lévő tervezet pedig nem a nevem alatt jelent meg. Kötelességem ezt kijelenteni azért, mert az előadó ur a tervezetnek egyes fontos intézkedéseiben ellentétet lát a régi és a mostani tervezet között és ezért nekem szemrehányást tesz. Kijelentem továbbá, hogy nézetem szerint az állami biztosítási hivatal tisztán administrativ hatáskörrel látandó el és minden bírói intézkedést igénylő kérdésben véleményes jelentése alapján a rendes bíróság döntsön. Egyelőre csak ezeket kívántam megjegyezni. 2« 26