Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 20. kötet (172-180. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 20. (Budapest, 1900)
A kereskedelmi törvény revíziója. Az 1900. márczius 21-én folytatott vita [178., 1900]
Dr. Schreyer Jakab : Méltóságos Elnök úr! Tisztelt Teljes-ülés! A midőn a nagyérdekü felolvasáshoz hozzászólok, előre kijelentem, hogy előadó úr előterjesztése érdemleges részének legnagyobb részével tökéletesen egyetértek nemcsak, hanem azt hiszem, hogy dr. Nagy Ferencz tanár úr ő méltóságának nem csupán ezen jogászegylet, és nem csupán a jogászközönség, hanem a szóban levő tárgy által legközvetlenebbül érdekelt üzletvilág is kiváló hálára van lekötelezve azért, hogy a kereskedelmi törvény revisiójának kérdését itt tudományos és gyakorlati alapon felszínre hozta és ez által ezen kérdésnek e helyütt való megvitatására is alkalmat szolgáltatott. És, habár a kereskedelmi törvény revisiójának kérdése — mint azt előadó úr is jelezte — azon körökben, a melyeket e törvény rendelkezései legközvetlenebbül és anyagilag érintenek, már rég hangoztatik, az e teremben és a kereskedelmi jog leghivatottabb művelője által tartott előadás egy oly tényező, a mely ezen fontos ügynek megérleléséhez legelső sorban van hivatva hozzájárulni. Mert, ha áll az, hogy a törvény hiányait és ezen hiányok anyagi következményeit első sorban a kereskedő és iparos érzi, úgy másrészt kétségtelen tény az is, hogy az ezen körökben hangoztatott óhajok formulázására csakis a jogász lehet hivatva. Ezen testület tehát legelső sorban hivatott arra, hogy a kereskedő- és iparos-körökben felhangzott óhajokkal foglalkozva, azokat jogászilag mérlegelje. Ha ezek után a mélyen átgondolt és magas tudományos színvonalon álló felolvasás egyes részletéhez hozzászólok és habár annak egyes konklúzióival nem értek egyet, ezzel a felolvasás értékéből mit sem akarok levonni. Engedje meg tehát a t. Teljes-ülés, hogy ahhoz némi — habár rendszernélküli és minden elvi álláspontot mellőző, tehát tisz1* 1P7