Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 19. kötet (162-171. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 19. (Budapest, 1900)
Vargha Ferencz: A bűnvádi perrendtartás perorvoslati rendszere [170., 1900]
A felebbezés. 1899. deczember 9. Múltkori előadásomban, midőn reámutattam arra a nagy átalakulásra, a mi perorvoslati rendszerünkben a BP. életbeléptetésével be fog következni, jeleztem, hogy ez leginkább a felebbezésnél lesz észlelhető. Joggyakorlatunkban minden a felebbezésben folyt össze, ez volt az érdekeikben sértettek nirvánája, melyen kívül más út nem vezetett a sérelem orvoslásához. A legjelentéktelenebb határozat ellen ép úgy felebbezéssel lehetett élni, mint az Ítélet ellen; s a felebbezés elintézésének szabályai mindig egyformák voltak. A felek aktív szereplése s a bizonyítékok közvetlen felvétele egyaránt ki volt zárva, akár ítéletet vizsgált fölül a felsőbíróság, akár incidentaliá természetű végzést. Hogy ebben az utóbbi esetben a felek nem működhettek közre s a bizonyítás közvetlen felvételéről sem lehetett szó, azt természetesnek tartom, mert hiszen a pervezető végzés s az ítélet közt mérhetlen különbség van; a minthogy háborúban az ütközet sorsa sohasem a kémszemlére küldött portyázó csapatok kezében van, ép úgy nem döntheti el a persorsát a pervezető határozat sem. Ellenben a mint a jó hadvezér minden erejét a döntő ütközetre tartogatja, ép úgy a bűnpörben, a felek is arra törekszenek, hogy az előtt a forum előtt, mely végleg dönt a ténykérdésben teljes felszereléssel jelenjenek meg; mert a mit ehhez a döntő csatához magukkal nem hoznak, az örökre elveszett az az erő, a mit itt ki nem fejthetnek, az annyi, mintha nem is létezett volna. Mily torz alak volt e követelményekkel szemben perorvoslati rendszerünk; pedig, midőn az inquisitorius eljárás békéit leráztuk magunkról s az első fok felszabadult az írásbeliség lidércznyomása alól, a haladás zászlóvivői, megittasodva kicsiny, de akkor nagy jelentőségű diadaluktól, azt hitték, a büntető 246
