Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 17. kötet (150-153. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 17. (Budapest, 1899)
Dárday Dezső: Az ügyvédi díjak törvényhozási szabályozásának alapelvei és ezek alapján kidolgozott törvényjavaslatnak tervezete [150., 1898]
i50 volt szabad díjat, azt mindenki tudja, mert hisz az ügyvéd elő- leges szerződés nélkül is perelheti díjait «díjjegyzéke alapján», a hogy az Ügyvédi Rendtartás magát sajátságosán kifejezi. A kereskedelmi törvényünk 284. §-a is a megbízás onerosns ügylet voltát teszi a szabálylyá, melylyel szemben csak kivételként lehet kikötni az ingyenességet. De különben sem vitatják, hogy munkájuk ellenértéke a munkabér gazdasági szabályai alatt áll a mérnökök, orvosok, építészek, művészek, a kik mindannyian «díj»-ra tartanak igényt és nem «bérre» és így azt hiszem, ezek után a tisztelt ügyvédi kar is bele fog nyugodni, ha a munkabér tekintetében létező szabályok szerint tekintek az ügyvédi] díjak szabályozásának kérdésére is és ezek szerint igyekszem a megoldást megtalálni. A Dr. G. von Schönberg-féle «Handbuch der politischen Oekonomie»* 1896-iki kiadásában az 1. «Der Begriff und Inhalt des Arbeitseinkommens, insbesondere des Arbeitslohns» és következő fejezeteiben Mitthoff és Schönberg által összefoglalva megtalálhatjuk azon szabályokat, a melyek szerint minden munka ára alakul. Ezek, mint tudjuk, végelemzésben abban állanak, hogy 1. a munkabér alsó határát a munka előállítási költsége képezi, a mely költségekben főszerepet játszanak az élelmi szerek és egyéb megélhetési szükségleteknek a helyi viszonyok szerint különböző árai; 2. a munkabér felső határát pedig az előállított mű által a munkaadónak hajtott haszon szabja meg. Ugyanezen elv kifejezetten az ügyvédi díjakra alkalmazva is kifejezést nyer az idézett munkának Fr. J. Neumann által «Die Gestaltung des Preises» czímű fejezetében, hol szóról szóra ez foglaltatik: «Und ähnlich verhält es sich mit den Gebühren von Anwälten, Notaren, Wechslern, Sensalen, Auctio- natoren etc. Würden diese Personen nur nach den Kosten ihrer Mühewaltung bezahlt, so würden «kleine Sachen», die oft dieselbe Mühe beanspruchen, wie ähnliche grosse, oft so theuer bezahlt werden müssen, dass man die Mühe jener Personen ohne Schaden gar nicht in Anspruch nehmen könnte, während allen Theilen gedient ist, wenn nicht allein nach den Kosten, Schönberg: Handbuch der politischen Oekonomie. 50
