Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Oláh Gusztáv: Az elmebetegek jogvédelméről. Salgó Jakab felszólalásával [144., 1898]
18 az a bizottság, ha helyesen akar eljárni, elhatározásában csak az intézeti orvosok fölfogása után indulhat, hacsak nagy zavarokat nem akar provokálni önálló Ítéletével, mely, ha önálló, akkor orientálatlan is. Ismétlődni fogna az, a mit mint fiatal intézeti orvosok a bécsi tébolydában megcselekedtünk, hogy az intézeti igazgató elbocsátási félelmét olyképen corrigáltuk, hogy azt, a kit mi elbocsátandónak tartottunk, valamiképen a törvényszéki bizottság elé vittük, a melyet az e czélra legjobb meggyőződésünk szerint praeparált fölvilágosítással elláttuk és ilyenképen kierőszakoltuk az illetőnek elbocsátását— hatóság útján. Dr. Oláh Gusztáv: Salgó főorvos úr a tébolydában elhelyezettek közül egy csoportot ragadott ki, t. i. azon, többnyire jobbcsaládból származó, — hogy úgy mondjam — tökéletlen fiukat, a kikkel mindent megpróbáltak a világon és végre rájöttek, hogy ezeknek a tébolydában van a helyük. Ilyeneket magam is felhoztam, ha talán nem is emeltem ki külön csoportban. Ezeknek. a mennyiben kóros hajlamaik mások testi épsége vagy a közbiztonság ellen irányúinak, természetesen tébolydában van helyük. A veszedelmet és jogtalanságot én abban látom, hogy ezeket az elemeket az egyéni felelősség rendszere egy kalap alá veheti azokkal, a kik némi felügyelet mellett kint is ellehetnének. Az élethossziglan való letartóztatás iszonyú dolog. Azt egy ember belátására bízni nem szabad, különösen azért nem, a ki az egyéni felelősség rendszere által oly irányban van érdekelve, hogy az illető sohse adjon alkalmat esetleges kellemetlenségre. Külömben érvelésemet és előadásomat sokkal rövidebbre szabhattam volna, ha rendelkezésemre állt volna a Salgó által felhozott megdöbbentő adat arról a bécsi collégájáról, ki félénkségében sohasem mert kibocsátani senkit. 48
