Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]
52 pragmatica sanetióban meghatározott öröklési rend szerint Magyarországban való uralkodása alapszik.» Kossuth 1849 ápril hó 14-én így szól: «A Habsburg-loth- ringeni ház saját kezével szakgatván szét úgy a pragmatica sanctiót, mint általában azon kapcsolatot, mely kétoldalú kötések alapján közötte és Magyarország s tartományai közt fennállott. » Ezen momentum később bele szövődik a 67-es kiegyezést megelőző tárgyalások egyik igen lényeges eseményébe. Deák és Beustnak 1866 decz. 20-án történt találkozásakor Beust fölhozta azt, hogy a Lajthán-tuli tartományok garantiákat kivannak Magyarországtól is. Deák erre megjegyzé, hogy ezt már régóta hallja és lapokban is olvassa, de mindez ideig nem tudta fölfogni, mire kívánnak tőlünk garantiát és minő garantiákat kívánnak. Arra nézve kívánnak, hogy nem fogunk elszakadni. E részben jogi tekintetben soha nem nyújthat a nemzet mást, mint a minőt azon kétoldalú ünnepélyes alapszerződésben, mely az indivisibilier és inseparabiliter» birtoklást biztosítja, stb. Beust a pragmatica sanctiora nézve megjegyzi, hogy e biztosíték nem akadályozta meg azon eseményeket, a mik 49-ben bekövetkeztek. Értem, válaszolá Deák, az április 14-iki nyilatkozatot, érti excellentiád. Sajnos esemény, egyaránt helytelen lépés politikai és jogi tekintetben. Részemről ugyan azt hiszem s excellentiád- nak is csak azt felelhetem, hogy egy kétoldalú szerződést azon okból, mivel a másik rész megsértette, egyik fél sincs jogosítva teljesen fölbontottnak tekinteni. Követelnie kell, hogy tartsa meg a másik fél is. Nem lehet e mellett excellentiádat — nem ugyan mentségül — de a dolog földerítése végett, arra nem emlékeztetnem, hogy ápril 14-ét, márczius 4-e, oly nap és oly okmány kibocsátása előzte meg, mely egy tollvonással eltörölte Magyarország alkotmányát, önállóságát, teljesen félretevő a pragmatica sanctio azon részét, mely az alkotmányt és önállóságot biztosította. Csak a jogfolytonosság alapján állott tehát az 1861. évi első fölirat, midőn kimondá: «A hatalomnak ezen ellenünk s alkotmányos önállásunk ellen intézett jogtalan törekvése nem 132
