Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 16. kötet (143-149. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 16. (Budapest, 1898)
Horváth János: Az 1722/23. I. II. III. törvényczikkek által elfogadott pragmatica sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban [146., 1898]
38 к. 222.1.) az 1723. L, II., III. t-czikkre nézve ezt írja: «szembetűnő még, hogy a törvény szövegének minden látszólagos alázatossága mellett, mennyire fentartja Magarország önállóságát. Magyarország maga rendelkezik az örökösödés ügyében. Formailag abban áll ez a külön rendelkezés, hogy a pragmatica sanctiónak még nevét is kerüli, és hogy büszke következetességgel, alakilag semmiben sem külömbözik egyéb törvényeinktől; s tartalmilag abban, hogy a szabad választás elvét .... fönntartja» stb .......... Az 1728.1. II. t.-czikket tehát maga a törvény szövege nem nevezi sanctio pragmaticanak, benne e szó elő nem fordul, de az erdélyi 1744. III. t.-czikkben világosan és ismételve előfordul és félreismerhetlenül benne van a «pragmatica sanctio»: «benigne statuerit, ut Divorum Maiorum Suorum Solidis Institutis insistendo, ea quae de Primogenitur:« ratione, in vim Legis perpetuo valiturae, et Sanctionis Pragmaticae constituere, tum vero inter alia singillatim decrevere» stb. Az 1723. I. t.-cz. 3. §-a pedig e szót pragmatica sanctio ugyan nem foglalja magában, de a következő szavakkal: «Sed eius modi in Sacro Eegni Hungáriáé Corona, et Partibus, Eegnis et Provinciis eidem annexis Successionem, eodem, quo Masculorum Primogenitur® Ordine secundum normam in reliquis Suae Maiestatis Sacratissimae Eegnis et Provinciis haereditariis, in, et extra Germaniam sitis, iam per Eandem ordinatum, stabilitam publicatam, et acceptatam inseparabiliter liabitaque in graduum aequalitate, eiusdem Lin:« Praerogativae Masculorum ratione dirigi, servari, et auto- diri vellett» stb., tehát, félremagyarázhatlanul hivatkozik az 1713. évi pragmatica sanctio név alatt ismert családi rendelkezésre, a melynek fő és lényeges intézkedéseit a megjelölt tör- vényczikkeknek idézett szakasza törvényerőre emeli. Innen van az első sorban, hogy a közjogi gyakorlat az 1723. évi I. II. törv.- czikkeket pragmatica sanctiónak nevezte el. A főrendek ugyan már akkor, mint instrumentuum pragmaticumról emlékeznek. (L. Budapesti Szemle 1881. 50. sz. 246. 1.) A magyar közjognak egyik sajátságos ismertő jele, köztudomás szerint, az, hogy sok és nagy jelentőségű változás, mely benne történt, az írott törvények megváltoztatása nélkül ment végbe, a nélkül, hogy újra beczikkelyeztek volna valamely törne
