Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 13. kötet (116-123. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 13. (Budapest, 1897)
A holtkézi törvények Magyarországon. A Magyar Jogászegyletben 1896. november 14-én és 21-én folytatott vita [120., 1897]
1 Dr. Vavrik Béla: Tisztelt Jogász-egylet. A t. tanár úr előadása valóban meglepett, mert az még jóval tovább megy, mint a Curia döntvénye. Én ily összeköttetését a holtkézi törvényeknek a telekkönyvi intézménynyel nemcsak nem hallottam, de nem is sejtettem. A mi a canonicumot illeti, hiszen az egyházjog szerint se minden egyházi testület szerzőképes pl. a kolduló barátok nem szerezhetnek ingatlant. Mi az a telekkönyvi bekebelezés ? De mielőtt erre felelnék, hangsúlyoznom kell azt, hogy a Concordatum Magyarországon érvényes soha nem volt, a magyar kath. clerus se ismerte el azt érvényesnek soha, és később is, mikor az alkotmányos élet újra bekövetkezett, senkinek eszébe sem jutott azt mondani, hogy a concordatumot törüljük el, mert az volt a közvélemény : de strigis, quae non sunt, quaestio nulla fiat. (Általános helyeslés.) Ez volt az egyetemes meggyőződése a magyar jogász világnak. Eátérve a telekkönyv intézményére, kérdem : Ausztriában nincs telekkönyv? Hát Ausztriában a holtkézi törvény nem volt érvényben akkor, midőn már telekkönyvek voltak és telekkönyvi elbirtoklás is létezett ? És midőn ez a szerzési mód az ingatlanoknál ép úgy helyet foglalt, mint ma nálunk ? Már — bocsánatot kérek — a tisztelt előadó tanár úr álláspontját én egyáltalán nemcsak hogy el nem fogadhatom, de nem is értem. Mert, hogy valaki szerzési módról szólhasson, annak a conditio sine qua nonja, hogy szerzésképes legyen. Persze azt mondják, hogy a telekkönyv nem szól erről! De hát minek szóljon ? Hátha pl. egy állam repressáliák folytán nem ■engedi meg azt, hogy bizonyos idegen állam alattvalói ingatlan 120
