Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 13. kötet (116-123. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 13. (Budapest, 1897)
A holtkézi törvények Magyarországon. A Magyar Jogászegyletben 1896. november 14-én és 21-én folytatott vita [120., 1897]
17 nem királyi jóváhagyásról, — approbatio, authorisatio vagy consensus — hanem fölmentésről — dispensatio — beszél, midőn először a holtkéz tilalmát föleleveníti, aztán hozzáteszi, hogy egyes esetekben a királyi felség az alól fölmentést adhat, — nisi sacra Eegia majestas in specialibus casibus ea tenus dispensaret, — már pedig más a fölmentés és más a jóváhagyás. Hogy az egyházak által ingatlan javakra vonatkozólag contra- hált tulajdonjogszerzési jogügyletek a fő kegyúr, vagy képviselője által positiv jóváhagyással láttassanak el, az érthető és indokolt kivánalom, de ez még nem a lex amortisationalis álláspontja, mely nem más, mint tilalom, mint prohibitiv szabály, a további birtokszerzési képességből való rideg kizárás. A jóváhagyás ellenben a jogügylet létrehozójánál az arra való jogosultságot praesumalja, a jóváhagyó hatóság csak azt vizsgálja, hogy a felügyeletére bizott érdekek megóvása tekintetéből az ügylet ellen kifogás nem tehető-e ? Tehát azok, a kik a lex amortisationalis fenntartása mellett küzdenek egyfelől, másfelől megengedik, hogy a felség jóváhagyása mellett egyes esetekben a holtkézhez tartozó testületek mégis szerezhessenek ingatlanokat, bár akaratlanul s némileg öntudatlanul is — épen ezen álláspontra helyezkednek, talán mert a rideg tilalom absolut törvényének igazságtalanságát instinctive érzik — és így ugyanezen módon kívánják a birtokszerzést az egyházi testületek részére jövőre egyes esetekben lehetővé tenni, világos azonban, hogy az 1715 : XVI. t.-czikkben nem jóváhagyás, hanem dispensatio említtetik, ez pedig a jóváhagyástól elvileg különbözik, sőt azzal szemben áll. Ha figyelemmel vizsgáljuk a telekkönyvi rendtartás hatá- rozmányait, arra az eredményre jutunk, hogy azokból gondosan ki van hagyva mindaz, a mi a lex amortisationalisra távolról is vonatkoztatható volna. Ez könnyen kimagyarázható azon körülményből is, hogy az 1855-iki telekkönyvi patens szerkesztői és kibocsátói az épen akkor létesített újdonatúj concordatum befolyása alatt állottak. Tudvalevő, hogy a concordatum a a római kath. egyház birtokszerzési képességét szabályként állította fel, csak azt kötötte ki, hogy az elidegenítésekhez a felség jóváhagyása szereztessék meg. A birtokszerzéseknél azonban az egyház minden korlátozások és megszorítások alól kivé2 109