Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 12. kötet (108-115. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 12. (Budapest, 1896)

Illés Károly: A vádhatározatról [115., 1896]

14 A jelen esetben is nem csodálkoznám, ha egy mellékesen odavetett szót vagy megjegyzést félreértett volna t. tagtárs úr, de miután egész előadásom sarktétele, egész érvelésem kiinduló­pontja az volt, hogy a biró sohase vádoljon, hogy az ügyészi vád előzze meg és ne kövesse a bíróit, hogy abban a perczbeu, mikor a biró a megszüntető indítvány daczára valakit vád alá helyez, már elveszti bírói elfogulatlanságát: bizonyos tekintet­ben egy rejtély előtt állok, hiszen volt szerencsém a t. tagtárs urat hallgatóim közt tisztelhetni. Teljesen hozzájárulok ahhoz, a mit a t. előttem szóló erre a pontra vonatkozólag mond, de másrészt védelmeznem kell magamat az ellen, hogy ő felállít ellenem olyasmit, a mit én nem állítottam föl ellene. A t. tagtárs urak legjobban tudják, hogy én nemcsak hogy el nem tértem attól, a mit már ezelőtt 12 évvel helyesnek val­lottam, hanem azt újólag megerősítettem, határozottan kidom­borítottam, új érvekkel támogattam. Az egész történeti beveze­tésnek nem is volt más czélja, mint azt igazolni, hogy a vád­határozat, ha az ügyész megszüntető indítványa daczára a biró vád alá helyez, oly intézkedés, mely üldözések eszközévé teszi azt, a mi hivatva van a vádlott védelmére szolgálni. Dr. Hérics- Tóth János elnök : Mindannyian élénken em­lékezünk, hogy a t. tagtárs úr ellenkezőjét mondotta annak, a mit neki imputálnak. (Felkiáltások: Úgy van!) Dr. Baumgarten Izidor: Nagyon köszönöm, ha fölmente­nek a további czáfolattól... Dr. Ed.vi Illés Károly: Bátor vagyok egy kérdést intézni a t. előadó úrhoz, méltóztassék azokból a részekből felolvasni, a hol kritika tárgyává teszi az osztrák büntető eljárás azon ren­delkezését, hogy a vád elejtése ... Dr. Baumgarten Izidor: A végtárgyalás folyamán ! Elnök: Kérem, talán a további polémiát mellőzhetnénk. ( Helyeslés.) Dr. Baumgarten Izidor: A mennyiben a teljes-ülés többi tagjai megállapítottnak tekintik, hogy én múlt felolvasásomban egész ellenkezőjét mondottam annak, a mit a t. tagtárs úr nekem imputál: a további czáfolással szívesen felhagyok. (He­lyeslés.) 30i

Next

/
Oldalképek
Tartalom