Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 12. kötet (108-115. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 12. (Budapest, 1896)

Baumgarten Izidor: A vádhatározatról, tekintettel a bűnvádi eljárás javaslatára [109., 1895]

54 a vádtanácsnak adja elő, az iratok lelkiismeretes áttanulmányor zására és a terhelő anyag súlyának gondos mérlegelése — mer lyet a közérdek követel — egyéni érdeke is ösztönzi. Minden megszüntetés megkiméli a tárgyalás keresztülvitelének munká­jától. A nagyobb feladat elől menekül, ha a kisebb nehézséggel szembe száll, és így a számítás kiegészíti a hivatali buzgalmat. Tudom, hogy e fölfogással előítéletet sértek, mely a vád indít­vány előadóját a végtárgyalás vezetéséből ki akarja zárni; tény az is, hogy a modern törvények vagy egyenesen tiltják, vagy nem szívesen látják oly biró részvételét az Ítélkezésben, ki a vádirat fölötti határozathozatalban részt vett :* de a viszonyok gyakorlati alakulásának lelkiismeretes megfigyelése az ellem kező fölfogás helyességéről meggyőzött és örömmel látom, hogy a külföldi törvényhozás szakítani készül egy tilalommal, mely semmibe sem veszi azt, mit a büntetőjog mivelőjének egy per- czig sem szabad figyelmen kívül hagyni: az emberi lélek mű­* Az osztrák törv. 68. §-ának utolsó bekezdése: «Von der Mitwir­kung und Entscheidung bei der Hauptverhandlung ist Derjenige aus­geschlossen, welcher in derselben Sache als Untersuchungsrichter thätig gewesen, oder an der Entscheidung über den Einspruch gegen die Ver­setzung in den Anklagestand theilgenommen hat». A német törvény 23. §-ának utolsó bekezdése: «An dem Haupt- verfahren vor der Strafkammer dürfen mehr als zwei von denjenigen Bichtern, welche bei der Entscheidung über die Eröffnung des Haupt­verfahrens mitgewirkt haben, und namentlich der Bichter, welcher Be­richt über den Antrag der Staatsanwaltschaft erstattet hatte, nicht theil- nehmen.» f A CsEMEGi-féle Javaslatok 56. §-a szerint: «Ki van zárva a birói hivatalnak a főtárgyaláson való gyakorlatától azon biró, a ki a főtár­gyalás tárgyát képező perben: 1. mint vizsgálóbiró járt el; vagy 2. a vád alá helyezési határozat hozatalnál birói minőségben mű­ködött közre.» A FABiNY-féle Javaslat már engedett elődjének szigorából: «Azon biró, ki a vádirat ellen tett kifogások tárgyában hozott határozatnál birói minőségben működött közre, ugyanazon pernek főtárgyalásán el­járó tanács egybeállításánál lehetőleg mellőzendő.» 67. §. 2. bekezdés. A IV. Javaslat középuton jár, a mennyiben a vádhatározat elő­adóját kizárja az ítélő tanácsból, a vádtanács többi tagjait pedig abból lehetőleg kihagy ondóknak rendeli. 65. §. 106

Next

/
Oldalképek
Tartalom