Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 8. kötet (72-82. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 8. (Budapest, 1893)
Liszt Ferencz: A jövő büntetőjoga [76., 1892]
16 ezéltudatos leküzdését a büntető-politika által. Hatályos büntető politika lehetséges, mert meggyőződhetünk róla, hogy épúgy, mint a társadalmi viszonyokra, az egyes emberre is képesek vagyunk hatni. Ez volna a nemzetközi büntetőjogi egye- * sülét hitvallása, úgy, miként azt én felfogom és egész röviden,, nagy körvonalakban lerajzoltam. Szeretném továbbá kimutatni, hogy akkor, mikor ezen nézetek folyományait keresztülvinni akarnám, túl megyünk ugyan a fennálló jog keretén, azonban egyszersminct~ahh'oz csatlakozunk is, hogy a fennálló jogot átalakítani, nem pedig felforgatni szán- ~dékozimk, és hogy végre akkor, mikor feladatunkat megoldani akarjuk, csupán eltérünk az uralkodó tudományos nézetektől, a nélkül hogy velők kiegyenlíthetetlen ellentétben állnánk. Sőt meg vagyok győződve arról is, hogy nem sokára az ú. n. classikus iskola híveiből fognak a mi leghívebb szövetségeseink kikerülni. Az, a mi ma bennünket ezektől elválaszt, inkább a vér- mérsékletnek, mint a nézeteknek és inkább a taktikának, mint a czéloknak különbözősége. A mi nézeteinknek az uralkodó nézetektől való eltérését rendszerint úgy szokták felfogni, hogy ez utóbbiak a tettet, a lopást akarják büntetni, mi pedig a tettest, a tolvajt. Az eltérés ebben a fogalmazásban nincs elég jól kitüntetve. A classikus iskola is csak a tolvajon tudja a lopást, a tetten a tettest megbüntetni, és viszont mi is csupán a tett miatt tudjuk és akarjuk a tettest megbüntetni. Én inkább úgy fejezném ki a mi nézetünket, hogy a_ tettes a .tettben nyilvánuló bűnös hajlam miatt és annak mérve szerint büntetendő. Tessék erre ügyelni uraim : a tettben nyilvánuló bűnös szándék miatt. Ezen kívánalomtól elférnünk nem lehet. Meg kell engednem, hogy a mi nézetünk következménye talán az volna, hogy csupán a hajlamra legyünk tekintettel és a tett elkövetését meg se várjuk, a mint hogy a házi orvos nem vár addig, a míg egy betegség kitör, hanem igyekszik annak kitörését megakadályozni. És valóban nem félünk ezen következményt levonni, ha oly gyermekekről van szó, a kik még nem követtek el bűntettet, de erkölcsileg elzüllöttek és ha arról van szó, hogy a további elzüllést megakadályozzuk és a gyermeket a kényszer-nevelés alá vegyük. Máskép áll a dolog a felnőttekkel? A büntetés oly mély benyu150