Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 7. kötet (62-71. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 7. (Budapest, 1892)
Krajcsik Soma: A gyermekvédelem Oroszországban [63., 1891]
18 nyel szegélyezett s homokkal behintett sétányok szelik át; a templom és a házak körül pedig gyönyörű virágos kertek díszlenek ; minden oly barátságos, oly kellemes hatású itt, hogy az ember előtt szinte hihetetlennek látszik az, miként e kolónia ifjú lakói egykor már kvalifikált bűnösök voltak, a kiket idejöve- telök előtt erővel kellett kiragadni a bűnök, az erkölcstelenség posványából. Az intézet 1871 ik évi október hó 20-án nyittatott meg. Az építkezés és egyéb munkálatok is csak lassankint, úgy, a mint azt a szükség követelte s a körülmények engedték, vitettek keresztül. Minthogy az intézet fentartási költségei a mezőgazdaság mívelése után évenkint befolyó jövedelemből fedezhetők, van biztos kilátás arra, hogy a talaj jó minősége és a fiatal erdők jövedelme raczionális gazdálkodás mellett csakhamar kedvező fejlődésnek fogja indítani a kolóniát. A nagy lakóház mindenikében egy csapat finövendéket találunk, kik egy felügyelő vezetése alatt családot képeznek. A csapatok számára kijelölt lakószobák, melyek közepén székekkel ellátott nagy asztal látható, egyúttal hálóteremnek is használtatnak. A bennök lévő vaságyak ugyanis oly szerkezettel bírnak, hogy azokat a matraczczal és egyéb ágyneművel együtt a falhoz alkalmazni lehet. Ez, valamint számos más itteni berendezés nem a hamburgi «Bauhes Haus» nevű, hanem a la-met- trayi (Tours mellett Francziaországban) javító-intézetre emlékeztet. A lakó- és háló-terem szomszédságában van a mosdószoba s e mellett egy kisebb a felügyelő számára. A növendékek leginkább mezőgazdasággal foglalkoznak, mely munkákat mindig a felügyelők vezetése és ütmutatása mellett teljesítenek. Oktattatnak még főleg télen át egyes kézművekre is, s e czélra találunk itt tágas iparműhelyeket, melyekben főleg asztalos, czipész-, szabó- és könyvkötői munkák készíttetnek. Az iskolai oktatás, mely nélkül a nyilvános élet terén ma már alig boldogulhat valaki, itt főleg kezdetben kevés figyelemben részesült. A növendékek nem tanultak egyebet, mint írni és olvasni, noha még ehben sem volt sok köszönet. Hogy az iskolai oktatás oly felette gyenge lábon állott, az főleg annak tulajdonítandó, hogy az intézet nem bírt képzett tanerőkkel. Az alkalmazott felügyelők maguk sem voltak birtokában az 56