Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 7. kötet (62-71. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 7. (Budapest, 1892)
Nagyiványi Fekete Gyula: A dologház és lakói [65., 1891]
20 gatásra képes katli. főpapságunk keresztény szeretetére, mely nem engedheti meg azt, hogy annyi ezer keresztény az Isten Könyvének ismerete és a vallás gyakorlata nélkül tévelyegjen. Itt egy fontos társadalmi kérdéssel állunk szemben, melynél a közvetlenül érdekelt társadalom nagylelkű tagjai kell, hogy az államhatalom által hozandó áldozatokban részt vegyenek. A jövő forradalmárainak táborát megsemmisíteni mindazok érdeke, kik legtöbbet vesztenek majd a csatában. Figyelmeztetnem kell továbbá arra, hogy a koldusok és csavargók nagy tömegét valamely formában mégis csak táplálja folytonosan a társadalom. Ha dologházakba helyezzük őket, a pénz nem az ő zsebükbe és innét a korcsmáros zsebébe fog befolyni, hanem a dologház pénztára veszi át, mely csak ideiglenesen fogja őket táplálni, s aztán gondoskodnak önmagokról. Az állam financziális érdekét véve figyelembe, utalok arra, hogy a koldusok és csavargók számának szaporodásával, tetemesen emelkedik az állam évi rendes kiadása, ha ellenben intézményünk működése tetemesen fogja ez egyének számát leszállítani ■— kevesebb lesz az állam kiadása is. Az első beruházás költsége sem lesz tetemes, ha kerülve minden fényűzést, olcsó s mégis a czélnak megfelelő épületeket emelendünk. He igen lényeges érdek itt a társadalom biztonságának emelkedése, mely intézményünk működésének természetes folyománya. A koldulás- és csavargásért megbüntettek száma Yand kantonban 1880 és 1886 közt felére szállt alább.1 Ellenben Francziaországban, hol intézményünk még csak a jövő kérdése, a koldulás- és csavargásért elítéltek száma feltűnően növekszik, és ez egyik döntő oka annak, hogy a «société géné- rale de prisons» oly annyira sürgeti a dologházak szervezését.1 2 1 En ellet, la stätistique des condamnations dans le canton de Vaud, pour cette catégorie de condamnés, établis qu’en 1889, époque oü les condamnations avaient atteint le chilire le plus élévé, le nombre des condamnés pour vagabondage, mendicité et abandon de famille était de 178, et qu’en 1880. il est descendu á 71 <— mondja Robin. 2 Pour comp rendre ä quel point la réforme que notre projet a en vue est indispensable, il n’y a qu’á voir avec quelle effrayante rapidité monte, en cette matiére le dot de la recidive. En 1874. les récidivistes condamnés pour vagabondage et mendicité étaient au nombre de 10,767; en 1884. ils s’élevaient á 18,674; Bulletin 20. 1. 100
