Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 6. kötet (51-61. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 6. (Budapest, 1891)
Illés Károly: A szabadságbüntetés reformja különös tekintettel a feltételek ítéletekre [53., 1891]
<s éppen e szempontból hozzák javaslatba.* Ámde a pénzbüntetés nem töri meg azt a rendkívüli kiterjesztést, a melyet akkor nyom, ha pl. az egy havi vagy ennél hosszabb idejű szabadság- vesztést kellene azzal helyettesíteni. Annál kevésbbé lehetne pedig ezt megtenni akkor, ha az elitéit nem csupán az állam, hanem a sértett fél részére is kénytelen volna büntetést fizetni, vagy azt esetleg kényszermunkával leszolgálni. Ilyen experimentumra alig fog vállalkozni valamely törvényhozás, legkevésbbé pedig az oly állam, mely nem akar privilégiumot nyújtani a vagyonos osztálynak am, hogy a kisebb criminalitásokat, tele tárczájukra támaszkodva, minden fék nélkül elkövethessék. Még kevésbbé alkalmas a rövid idejű szabadságvesztés pótlására a feltételes elitélés. Mert mit akarnak a reform hívei? Büntetést állítani a kiküszöbölendő büntetés helyébe. A feltételes elitélés azonban nem büntetés, hanem ennek épp ellenkezője, t. i. a büntetés elengedése. S habár az elengedés feltételes: ez mitsem változtat azon, hogy az nem büntetés, tehát nem is léphet valamely büntetés helyébe, mint annak pótlása. De különben is képtelenség a feltételes elitélést a rövid tartamú szabadságbüntetés kiküszöbölésével kapcsolatba hozni. A reform eszméje az, hogy e büntetés káros, tehát eltöltendő. Ha ezt valahol következetesen keresztülviszik: akkor ott nincs rövid tartamú szabadságbüntetés, tehát arról sem lehetne többé szó, hogy azt a bíróság feltételesen elengedhesse. Ha pedig megtartják a rövid idejű szabadságvesztést a büntetések között, — de minthogy az rendszerint kártékony hatású, feljogosítják a bírót, bog}’ azt feltételesen elengedhesse : ez a félrendszabály egyfelől nem akadályozná meg, hogy e büntetés az esetek többségében mégis végrehajtassák, s másfelől szintén nem eredményezné azonnali helyettesítését oly esetekben, midőn azt a bíróság azért nem hajtja végre, mert elengedi. A feltételes elitélés tehát, mint a szabadságbüntetés pótlószere, feltétlenül elvetendő. Ezzel azonban még nincs megoldva a kérdés, hogy minő értékkel bir az, mint önálló intézmény, — minélfogva a következőkben ebből a szempontból teszem vizsgálat tárgyává a feltételes elitélést. * U. о. IH. k. 1. sz. №
