Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 4-5. kötet (34-50. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 4. (Budapest, 1890)
Podhorányi Gyula: A bírói szervezet [36., 1887]
/ minden tekintetben megfeleljen, vagy legalább azokat megközelítse, bátran szembe kell szállanunk a czél elérésének rendszerint útjában álló, nem kicsinylendő nehézségekkel, s egy oly bírói karnak kell megvetnünk az alapját, a mely anyagi gondoktól menten legelső sorban magasztos hivatásának teljes odaadással élni, annak lelki és szellemi erejét szentelni, de e mellett a társadalomban őt megillető missióját betölteni képes. Hogy továbbá az új bírósági szervezet a maga czéljának megfeleljen s termékenyítő hatása maradandó is legyen, teljesen osztom azon irányelv helyességét, hogy mindenekelőtt tisztában kell lennünk az alaki codificatió irányzatával, s különösen azon alapelvekkel, a melyek nyomán a polgári törvénykezést, valamint a bűnvádi eljárást reformálni kívánjuk. E nélkül a bírói szervezet végleges megállapítása hiú ábránd, homokra épített erőd, melyet a legelső légáramlat romba dönteni képes. A polgári törvénykezés reformját a szóbeliség és közvetlenség rendszerének behozatala, s következetes keresztülvitele nélkül elképzelni nem lehet, a mint másrészről a bűnvádi eljárás a vádrendszer fejlesztése, s a közvádlói ügykörnek helyesebb alapokra fektetendő meghatározása nélkül a kor követelményeinek megfelelőleg nem szabályozható. Rendszerváltozás tehát azon forduló pont, ama Ariadne fonal, a melynek segélyével igazságügyünket az eddigi bizonytalan helyzet tömkelegéből kivezetni, s a joguralmat biztosítani lehet. Uraim! A recriminatiók ideje lejárt, azok vajmi ritkán vezetnek czélra. Tettekre van szükségünk, s tényekkel kell kimutatnunk azt, hogy igazságügyi állapotainkat javítani komoly akaratunk. E tekintetetben a kielégített önérzet bizonyos nemével utalhatunk az igazságügyminiszter ürnak a f. évi igazságügyi budget tárgyalása alkalmával a magyar törvényhozó testületben öntudatosan kifejtett munkaprogrammjára, a melynek egyik ösmert jelszava ama magasztos kijelentésében culminált «véget vetni a nálunk dívó jogi bizonytalanságnak. Javítani jogszolgáltatásunkon törvényhozási intézkedések és az igazságügy igazgatásban valósítandó reformok által.» 97