Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 4-5. kötet (34-50. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 4. (Budapest, 1890)
Tóth Gáspár: A polgári bíróságok szervezéséről [34., 1887]
10 kiérdemült s a concurrentia, mint mondám, oly nagy, hogy a képesített jogászoknak is évekig kell várniok, míg a bírói állást elérhetik. Ma tehát amaz ellenvetés már fel nem hozható s még kevésbbé lenne felhozható akkor, ha a birói qualificatio szigorúbb föltételekhez köttetnék. A Budapesti Szemle 1886. évi júniusi számában Csorba Ferencz méltó aggodalommal con- statálja, hogy birói karunk magas színvonala fönn nem tartható, mert a mai képzési rendszer nem fejleszt jó bírákat, sőt oka még annak is, hogy a birói tiszt kellő betöltéséhez szükséges ismeretek és tulajdonságok a legjobb akarat mellett sem fejlődhetnek ki. Az Ügyvédek Lapja folyó évi 2. számában Aliquis kiemeli ama jelenség hátrányos következményeit, hogy a birói pályára ma tulnyomólag azon jogvégzettek lépnek, kik npm képesek vagy nem elég szorgalmasak arra, hogy a szigorlatokkal és az ügyvédi vizsgával megkiizdjenek. A Jogtudományi Közlöny 1887. évi 5. számában e tekintetben következő statistikai adatokat találjuk : A gyakorlati birói vizsgálatra jelentkezett: 1874., 1875., 1877-ben senki; 1876-ban 3; 1878-ban 6; 1879-ben 28; 1880 ban 36; 1881-ben 41; 1882-ben 51; 1883-ban 67; 1884-ben 47; 1885-ben 89 és 1886-ban 100. Minek kulcsa az enyhe eljárásban rejlik. Ezen egyre növekvő baj csak a birói és ügyvédi qualificatio egyenlővé tétele által orvosolható, mit Szentgyörgyi Imre curiai tanácselnök úr ugyané tárgyról tartott előadásában szintén kiemelt. Ha tehát a birói képesítettség ellen kifogás emelhető, ezen kifogás ma csupán általánosságban, az egész birói karral szemben állhat meg, mert hisz a képesítés egyes és társas bírónál egészen egyenlő, de ama kifogás semmi esetre sem állítható föl az egyes vagy társas birói hatáskör kiterjesztése vagy megszorítása indokául. Azon körülményből pedig, hogy szabatos és kimerítő törvényeink nincsenek, csupán az következik, hogy a judicatura ingatag egyáltalán s ez áll úgy az egyes, mint a társas bíróságra nézve is, s ha a legfőbb itélőszék a múltra vonatkozólag kárhoztató ítéletet volt is kénytelen az egyes bíróságokra mondani, 10