Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 4-5. kötet (34-50. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 4. (Budapest, 1890)

Székely Ferencz: A magyar büntető törvénykönyv büntetési és börtönrendszerének jelenlegi végrehajtása és ennek eddigi eredményei [44., 1889]

mészete, jellege, és motívumai tekintetében lényeges eltérés mutatkozik. Nagyon czélszerünek tartom ennél fogva, hogy e különbségnek a törvényhozó a bűntetteknek bizonyos szétvá­lasztásával kifejezést adjon, és ezt bizonyára legkönnyebben teheti kétféle büntetési nem fölállításával, a melyek egyikével a súlyosabb, másikával azoknak enyhébb nemét sújtja. Ez külsőleg fölismerésre juttatja a különbséget, mely a, bűntetteknek ez eltérő nemei között mutatkozik. De e jogi szempont mellett kiemelendő az is, hogy a bűn­tett miatt elitéltek cselekményük súlya szerint börtönügyi szem­pontból bizonyos osztályokba sorozandók. Avagy ki akarná együvé zárni a jelenleg az illavai fegy- házban elhelyezett, életfogytig tartó fegyházra ítélt száz meg száz íegyenczet a szegedi kerületi börtönben letartóztatva levő rabokkal ? Bizonyára senki azok közül a kik tudják, hogy a szabadságvesztésbüntetés végrehajtásánál mindig szem előtt kell lebegni annak is, hogy lehetőleg meggátoltassák az, misze­rint az elitéltek egymást erkölcsileg rontsák. Ez okból a bűntett miatt elítélteket nemcsak a büntetés végrehajtása alatt tanúsított magukviselete szerint szükséges classificalni (erkölcsi és érdemosztályzat), hanem czélszerünek mutatkozik őket bizonyos csoportokra elkülöníteni az általuk, elkövetett büntetendő cselekmény súlyosságához, jellegéhez, motívumaihoz képest is. Ez az alaposztályozás sokhelyütt — nagy gonddal és szabatossággal — keresztül van vive. Kérdés csak az lehet, hogy az osztályozást a törvényhozás és ennek intézkedései alapján a concret esetben a bíróság esz­közölje-e, vagy a végrehajtó hatóság ? Készemről meg vagyok győződve, hogy általánosságban a törvényhozás, concrete pedig az egyes esetekkel behatóan fog­lalkozó, azoknak részleteit a büntető eljárás eredményéből leg­jobban ismerő biró helyesebben és egyenlőbben fog osztályozni, mint a börtönügyi igazgatás, melynek ily osztályozás eszközöl- hetése végett még külön vizsgálni, tanulmányozni kell az egyes eseteket. E két szempont — azt hiszem — eléggé indokolja a fegy- ház és börtönbüntetés megkülönböztetésének czélszerüségét. Azon ellenvetés, hogy a bűntettekre szabott kétféle szabad­26 104-

Next

/
Oldalképek
Tartalom