Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 4-5. kötet (34-50. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 4. (Budapest, 1890)
Balogh Jenő: Börtönügyi viszonyaink reformjához [39., 1888]
26 átalakított hosszú folyosók: az, saját tapasztalása alapján, komolyan állíthatja, hogy a mai helyzet mellett a hivatalnokok és őrszemélyzet testi épsége és élete, sőt a társadalom biztonsága is valósággal a fegyenczek jóakaratának van oda dobva. Ez pedig olyan tényező, a mire alapítani még a látszólagos javulásnak minden külső jelensége mellett sem lehet. Ha már igazságszolgáltatási szempontok nálunk mindez ideig nem bírtak még e részben figyelembevételhez jutni, legalább sa ját biztonságának megkivánása indíthatná a társadalmat arra, hogy ez állapotok megismerésére törekedjék és átlássa annak szükségét, hogy itt segítni kell. E nagy veszély mellett szinte eltörpülnek azok a további viszásságok, melyek fegyházaink építkezési viszonyainak némely más hiányából erednek. Ilyenek az újonnan épült soproni f egyháznál azok a lakás- mizériák, a melyekkel az e fegyintézet mellett alkalmazott hivatalnokok egy része küzd. A fegyliáz Sopron városától öVa kilométer távolságra, teliát igen messzire fekszik. Ennek daczára — mint a fegyház igazgatójának a magyar jogászegylet börtönügyi bizottságához beküldött ismertetéséből látom, — az intézet rendes tiszti személyzetén (igazgató, ellenőr, orvos, írnokok) kívül csak két lelkésznek és egy tanítónak van a fegyházban egy-égy szobás lakása. Az orvos és egy tanító (ez utóbbi naponkint gyalog) Sopronból, egy lelkész a közel fekvő Eákos falúból jön ki a fegyházba. «Az őrség állapota, — mondja a jelentés (7. 1.) — igazán aggasztó. Az őrparancsnokon és egy gépészen kívül csak öt főfegyőrnek van itt lakása; a többi hatvannégy ember pedig tizenöt órai szolgálat után, éjnek idején és kora hajnalban ismét, egy-egy órát kénytelen gyalogolni. Hát még azok a szegény asszonyok, a kik férjeiknek délben, több mint egy órányi távolságról, az ételt hozzák mindenféle időben, esőben, hóban, viharban! — És milyen lehet az az étel!» Eddig az ismertetés, a melyhez nem kell magyarázat. Természetesen ilyen hiányok mellett az igazgató majdnem képtelen munkavezetőket kapni, a mi az iparűzem rendes és jövedelmező folytatását nehezíti meg. Újabban, nehány újabb őrlakás ш