Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 3. kötet (28-33. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 3. (Budapest, 1887)
Végh Arthur: Lachaud védőbeszédei [28., 1886]
39 mert különben hatást téveszt s többet árt, mint használ a vádlottnak. S Lachaud követői, tanítványai éppen abban hibázzák el a dolgot, hogy kirívó színekkel festenek. Elbeszélni a rettenetes epizódokat; megszólaltatni sorra a kétségbeesést, a féltékenységet, a boszút, a szerelmet; analisálni a szenvedélyeket; leszállni a lelkiösmeret legmélyebb aknáiba, megmutatni azt az irtózatos munkát, a mit a nyomor súlya alatt görnyedő lélek a bűn felé haladtában véghez visz; kibontani az áttörhetetlen rejtély szárnyait; megfejteni a megfejthetetlennek látszó események létokát, hivatkozni bizonyos szervezetek végzetszerűségére : mindez örök forrása a védelemnek. Ebből merített Lachaud is. De túlozni; ököllel döngetni a padot untalan; szenvedélyeskedni vagy szen- velegni; hízelegni a népbiráknak ízléstelenül; praedicálni az ál- humanismust; a minden ároni elérzékenyxtést tűzni ki czélúl: oly hibák, a melyeknek levét a vádlott issza meg. A t. védő ur pedig lejárja magát. S ezért az elfajzásért, elkorcsosodásért részben Lachaud is felelős. О is sokszor jött ki sodrából s lett vakmerő és kíméletlen. Példa rá a Texier és Armand-eset. A védőből átalakúl vádlóvá s nincs az az ügyész, a ki maróbb gúnynyal, ádázabb támadással rontana a társadalom megsértőjére, mint Lachaud tette azt a Ganne-ok és Roux-kkal szemben. Beszédei gyakran hosszadalmasok, tele vannak ismétlésekkel, familiáris közbeszólásokkal, bonhomikus megjegyzésekkel. De ez alig lehetett másként. Nem otthon készített, kicsiszolt műbeszédeket mondott el, hanem rögtönzött. Természetesen ez nem úgy értendő, hogy a tárgyalás előtt nem készült volna alaposan, hanem úgy, hogy a beszéd beosztása, fordulatai, kimagasló részei ott születtek, a bírósági teremben. Lázas figyelemmel kísérte az ügyész, a tanúk, a szakértők előadását, az okmányok felolvasását stb., egy szóval az egész tárgyalás menetét s szakadatlanul jegyzett. A mikor aztán reá került a sor, egy pár perez alatt készen volt tervével s nem volt lényeges pont, a mire ne reflectált volna. A per súlypontját kereste és mindig megtalálta s ettől nem tágított. Hiába igyekezett az ellenfél ettől elterelni a figyelmet, ő visszavezette s úgy irányozta, hogy az esküdt szeme merőn arra az egy pontra volt szegezve. Néha egész váratlanul lépett föl. így p. o. az Armand-úgy- ben, mindjárt beszéde elején óvó figyelmeztetésként kiáltotta oda 39
