Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 3. kötet (28-33. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 3. (Budapest, 1887)
Végh Arthur: Lachaud védőbeszédei [28., 1886]
14 tolli; Vitu a Figaro 187:2. januári számaiban hevesen megtámadta Trochu tábornokot s különösen azt emelte ki, hogy 1870 szept. 4-én férfiatlanúl cserbe hagyta a halálos félelmet kiálló Eugenie császárnét s a köztársaságiak karjai közé vetette magát. Trochu tábornok panaszt emelt a törvényszék előtt, kifejtvén, hogy Vitu czikkei nemcsak a közhivatalnokot, Paris volt kormányzóját, hanem a magán embert is sértették. Egy sereg előkelő tanú lett kihallgatva: Palikao gróf, a császárság utolsó hadügyminisztere, Chevreau, Magne, Busson-Billault, Rouher, Schneider, Pietri, Camille, Doucet; Mac-Mahon, Changarnier, Chabaud-Latour tábornokok; Jules Favre, Cresson stb. A közvélemény a perben a császárság és a köztársaság har- czát vélte látni s így lett a közönséges rágalmazási perből politikai per. Allou, a nagy köztársasági ügyvéd s Merveilleux- Duvigneaux, a közvádló, oly nagyszabású beszédeket tartottak, hogy egy Grandperret ékesszólására volt szükség, hogy Vitu érdekében az esküdtek hangulata megváltozzék. Grandperret után maga Trochu szállt síkra és egy hosszú beszédben adott számot eljárása indokairól. Az utolsó szónok Lachaud volt, a ki Ville- messant-nak, mint a Figaro szerkesztőjének védelmét vállalta el. Azzal kezdte, hogy egy köztársasági lap czikkéből olvasott föl egy töredéket, mely az ő módszerére vonatkozott. «Hogy hálóba keríti ezt a tizenkét esküdtet, — írja e lap — Lachaud voltaké]} mélyen megveti ezeket a derék embereket. Hányszor megcsalta őket! De látszólag nagy tiszteletet tanúsít irányukban!« «Ime, — kiált föl Lachaud — mit írnak rólam! Vájjon megérdemeltem-e e támadást? Bizonyára önök is úgy megvetik e sértést, tisztelt esküdt urak, mint én. Térjünk napi rendre». Beszéde elején azon ígéretet tette, hogy nyugodt és mérsékelt lesz. Ezt az Ígéretet azonban nem tartotta meg, de nem is tarthatta. Minduntalan félbeszakították: hol a közvádló, hol Trochu, hol a közönség. Lachaud azonban nem maradt adós s így történt, hogy még nagyobb hévvel beszélt, mint rendesen szokott. Kiemelte, hogy Villemessant-nak, mint szerkesztőnek, igen könnyű lett volna a felelősség egész súlyát Vitu-re, a czikk írójára hárítani, mert a czikkek megjelenésekor Párisban se volt; de ő is kiállt a síkra, mert meggyőződése, hogy Vitu felfogása helyes, támadása jogosult, mert Trochu lovagiatlanúl hagyta n
