Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 2. kötet (13-17. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 2. (Budapest, 1885)
Dell’Adami Rezső: Magánjogi codificatiónk és régi jogunk. I. [23., 1885]
7 bölcsész elméletét (a variánsok itt még nagyobbak és számosabbak). Mindezek azután szükségkép létesítik azon teljes eszmezavart, melylyel a «végzett» elméleti jogászunk kilép a gyakorlatba, hol őt még ezen tudományának is fölöslegessege üdvözli; Azt hiszszük, hogy ezek után nem kell még bővebben indokolnunk a revízió szükségét, melynek egyik szerény kísérletét kezdeményezni óhajtjuk, a mint idézett művünkben jogtörténetünk helyesebb irányzására hatni kívántunk. Felölelni az egész anyagot annál kevésbbé lehet, mert annak nagy részét, a régi törvényhatósági statútumokat csak most kezdik napfényre hozni, a történeti okmánytárak hézagosak, a még fennálló szokásjogok fölkutatása és leírása meg sem indult, mert a sok jogtanulmányi út fölött a Rajna, Szajna, Themse partjaihoz a mi Duna-Tisza-völgyeink és Kárpátjaink népeinek jogéletéről, mint valami ignobilisról, teljesen megfeledkeztünk. A teljes judicatura földolgozása pedig önmagában is fölülmúlná egy ember erejét. E czélokra testületi munkásságra, munkaosztás alapján lenne szükség és föladatunk ez irányban csak ösztönző lehet. De ha Werbőczy hármaskönyvét, az országos decretumokat és törvényeket 48-ig, a planum tabu- laret, az országbírói értekezlet megállapodásait, végre 1867 utáni alkotásainkat és judicaturánkat érvényben levő magánjogi tartalmukkal legalább alaptételeiben egybeállítottuk és bírálat tárgyává tettük, mindenesetre lényegesen könnyítünk azon kérdés megoldásán, melyet bátrabb codificatoraink egyszerűen nem létezőnek tekintettek: van-e használható hazai joganyagunk? Részletes vizsgálatunk megkezdése előtt régi jogunk némely általános forrását teszszük bírálatunk tárgyává. II. II. A római jog kérdése. Werbőczy hármaskönyve alapján fölvethető első sorban azon kérdés, mennyiben tekinthető a római jog subsidiarius jogforrásunknak ?