Előre - képes folyóirat, 1921. május-június (6. évfolyam, 21-24. szám)
1921-06-12 / 24. szám
Előre Képes Folyóirat A PANAMA CSATORNA Irta: IVAN GOLL. (1912.) A MUNKA. I. Hol a Karaiba álmodva ringott egyszer a tengerek felé; hol papagályok lomha rajjai fggtek az őserdők fái közt és rikoltva űzték a majmok egymást; hol fényes fegyverekkel és könnyű győzelemtől ittasan a büszke spanyol megcsókold a földet, mely immár az övé lett s minden Istent, aki dohogó tüzekből kiszállva dalol, lábbal tiport szét, mert lelkében már a Krisztus képe égett: Fehér zászlóit lengetve a füstnek, itt sötét mozdonyok fütyültek és sebet martak a sziklák krétatestén, Recsegve dőltek ki az ősi pálmafák s a holt világnak egét szántva át, kiváncsi gólyák szálltak, nyakukat meregetvén. II. Am hol a kő feküdt, mit zöld viz koptatott, hiú álmok ragyogták körül a fehér napot. A szakadékok fel zsongva moszkitóknak rajja ömölt és e zümmögésre felforrott a déli ég boltja és minden napsugár miként a méreg ölt. A mocsarakból zöld-barnán árnyalt szemmel pestis gőzölt, beszórva völgyet és síkokat, s fekete fogai voltak s úgy büzlöttek e fogak, hogy zsákmányuk már szinte egy volt a holttetemmel. Kutak mélyéből és a hullám sírjaiból a sínekre szált a patkányok visítása — olybá tűnt ez a hab közt, mint kések villanása — s hasukat püffedtre falták sok duzzadó lóhullán. III. De mordult a föld, a bűnnek ellenállván, izzadt testének kérgét gyötrődve dobta ő le, mint kígyó, hogy ha újra vedlik bőre. — Az omló földből kén felhozott sárgán. Alagutaktól fúrva a hegyek lehulltak mint a gipsz; agyaglavinák, mik körül virágzón felhő lebeg — S a városokat, mik — mint a moh, mely sziklára tapadva — téglából, vályogból vetve és sátrazva nyomott rajokban rogtak át egy fürdőt, kórházat, templomot. átfolyta, hirtelen a földnek zuhatagja. Minden munkás egy jeget szürcsölt, halát egyforma serpenyünek fenekén sütötte, mind egy táncot járt, ha jött az ünnep;................................... Am a holt városok példáján okoulva, emberi és isteni erkölcsre tértek újra. IV. Időtől rágva, vértől vájva, kin és aranyba fojtva. vizen, sziklán és homokon át fölépült végre itt a csatorna. — Ivlámpák vezették éjjel tengertől tengerig. De nappal gépek s szivattyúk bőgtek vad kínjaik , s harsány daluk az égre robbant, mint dinamit, A zsilipek a vizen tátogva utat téptek, minden hüvelyt kis kalapácsok vertek és mint a Promethidák, picinyke acélgépek a mélybe óriási nagy szárnyakat cipeltek. — S ha megnyílnak e kapuk, e mélyek, ha ellenséges Óceánok csókoloznák egymást köszöntőn, oh, a földön sirni kell akkor minden népnek! BEJELENTÉS Tekintettel az Előre súlyos anyagi helyzetére, az Előre Képes Folyóirat kiadását jelen számunkkal bizonytalan időre felfüggesztjük. Azoknak az előfizetőinknek, a kiknek az előfizetésük még nem járt le, a megfelelő időre az Előre napilapot fogjuk küldeni. A new yorki előfizetők, akiknek a napilapot nem küldhetjük, a le nem járt előfizetés összegének megfelelő értékű könyveket kaphatnak kárpótlásul az Előre Könyvkereskedéstől. AZ ELŐRE LAPBIZOTTSÁG. A FÖLAVATÁS. Minden, mi tiéd, oh föld, most minden egy testvér lesz, minden vizek; a keserű s az édes, a hideg folyók s a források, mik forrnak, szépen egymásba folynak, iS majd ott lakik soká a földnek szívverése, ahol a Golf kereng a bő napfénybe’ zúgva s forró vérével minden zónák fokát s szigetjét bezugja. Tűzifa Brazíliából, zord északi fenyő s Európa acélja, sima és nyújtható: fjordokból, kikötőkből megrakva, idejő minden hajó. Füstjét távoli tájak s vak rétegek szenének, vénhedt erdőt és kvarcot, mely darabokra tört, mint óriási fát növeszt a fényes égnek a fekete föld. Úgy csillog minden árboc, mtnt köteg dárda a békés népek feje felett és a csatorna motorok s tengerek vad dalára összeremeg. Vöröslőn 8 zölden közbül lobogók selyme szálldos, mint madárraj, mit erdők irtó sűrűje zár; hangjuk suhogva száll egy rudtól a máshoz. Es mindenkinek ajkán a maga dala szól, — oh, zűrzavarja nyelveknek s hangoknak? — De a matrózok s argonauták, kik sok vizet bebolyongtak, egymást megértik jól. Minden ember a kikötőben, bárkában, dokkokon úgy szól egymáshoz, telve szerelemmel; — copffal, kalapban, sapkában, szőke vagy fekete hajjal: ember az ember. Minden ember testvér, kit megösmersz ..........hamar, ha szeme mahagóni, vagy villan, mint a tőr, ha mint csillag, mely csöndes éjjekbe fényt kavar, vagy mint a kin virága női: Oh, mindenek szeme vidám testvért iszik a világszeretet mély kelyhéböl ragyogva, mert minden öseröt ölelve rejt el itt a csatorna. Fordította: VÉR ANDOR.
