Előre - képes folyóirat, 1920. szeptember-október (5. évfolyam, 38-40. szám)
1920-10-03 / 39. szám
A beteg gyermek Nagy és nemes, de a lelkiismeret előtt felelősségteljes az a kötelességszerű munka, amely a gyermek gondozását illetőleg a szülőkre, különösen az anyákra háramlik, hogy a betegségtől emberi lehetőség szerint megóvják gyermeküket s ha valóban megbetegedtek, erejük végső megfeszítése árán is mentésük érdekében mindent elkövessenek. Babonaság, kuruzslás, tudákosság, könnyelmű gondolkodás, a betegtől való félelem vagy undor, a beteg gyermek érdekében nyújtott lelkiismeretes szakértői tanácsok semmibevevése végzetes következménnyel járhat. Korunknak félszeg divatjai mind olyan szomorú jelenségek, amelyek a gyermek nevelésének, gondozásának és egészségének elhanyagolására vezetnek s a melyek a későbbi korban kegyetlenül éreztetik vészes hatásukat. Ha babonaságok és közömbösség uralják az anyai szivet, ennek káros következményeit közvetlenül a gyermek, közvetve pedig a szülőik fogják csaknem minden esetben keservesen megérezni. A gyermek szervezetét más szemmel kell néznünk mint a felnőttét. A kis embernél más viszonyok, a betegség tüneteinek számtalanszor más lefolyása észlelhető, mint a leendő embernél, kinél a fejlődés folyamata még nincs lezárva. A betegséget előidéző inger ugyan azonos s a betegség is azonos, de a jelenséglek intenzitása, a szervezet működésének megváltozása más. Ezenkívül vannak oly betegségek is, amelyek úgyszólván gyermekbetegségeknek nevezhetők, aminők az angolkór és hevenyfertőző bántalmak leggyakoribb alakjai: a kanyaró, vörheny, szamárhurut, bárányhimlő, stb. Ennek oka abban a sajátságban keresendő, amelyben a gyermek a felnőttől különbözik. Hogy beteg legyen valaki, ahhoz bizonyos hajlandóságot kell feltételeznünk s ez főként a gyermekkorban tapasztalható; azonban ez is különböző az újszülöttek, a csecsemők és a későbbi gyermekkorban lévőknél, a mennyiben a szervek érzékenysége az élet folyamatával kisebbedik, tehát minél fiatalabb, annál könnyebben betegedhetik meg. Különösen hangoztatnunk kell azokat a káros következményeket, amelyeket az előszeretettel fogadott kuruzslásszerü tanácsok követése okoz s amelyeket bőséggel, ibámulatraméltó szenvedéllyel és boszorkányos ügyességgel adnak be a fiatal mamáknak a különböző rendű és rangú nénik, pedig ezek, bár jószivböl jöhetnek, legnagyobbrészt tudákoskodások és a gyermekélet viszonyaiban való tájékozatlanság szüleményei. Ilyen, például az úgynevezett “Meghibbanás”-nak nevezett, de az orvosi szótárban ismeretlen kórkép, amely azonban szerintünk nem más, mint bélkólika. De a tudós nénik ilyenkor azt tanácsolják, hogy az ellenoldali térdet és könyököt egymáshoz ütik néhányszor s ha nem gyógyult a szegény kis poronty, többször ismétlik. Nem. egyszer látható ennek a drasztikus eljárásnak szomorú következménye, amely egész életére nyomorékká teheti a gyermeket. Ezért ne üljetek föl mamák ezen értelmetlen tanácsának, inkább keressék, vagy kerestessék meg a baj forrását, amely legtöbbször a táplálékban, illetve a táplálkozásban található meg, aminő egyszer a tultáplálás, máskor a táplálékhiány, vagy a táplálék nem megfelelő minősége. Máskor a sok értéktelen teával töltik meg a picinyke gyomrát, amely nem segit, de a fejlődést is hátráltatja. Föl kell említenünk továbbá ama régi korból származó szokást, hogy az úgynevezett “ótvart” gyógyítani nem szabad s ehhez csodálatosan szigorú következetességgel ragaszkodnak. Az ótvar nem más, mint kifejezett bőrbetegség, amelyet gyógyítani kell, mert kínozza a gyermeket, hátráltatja fejlődését, táplálkozását s undorító bűzt is terjeszthet. —-----O-7-----SELYEM — TEJBŐL A hollandi selyemgyár vegyésze találta föl azt az eljárást, hogy mi módon lehet tejből selyetnszálakhoz teljesen hasonló anyagot előállítani. A találmánynak amerikai szabadalmát is megszerezték. Az eljárás a következő: Sovány tejhez lassú adagolással pirofoszforsavas sóoldatot adunk és pedig oly arányban, hogy a tej minden literje legalább 3 gr. száraz pirofoszforsavas nátron, vagy más pirofoszfátnak ezzel egyenértékű mennyisége jusson. Ekkor a tej megalvad és kocsonyás tömeget alkot. Rövid, különösen melegben való állás után azonban a szilárd anyag a savótól annyira, elválik, hogy a két anyagot egymástól el lehet különíteni. A savóból a fehérjének oldatban levő bomlási termékét higitott savakkal vagy más ismert kicsapó szerrel kicsapjuk és miután abból a benne maradt folyadékot kisajtoltuk, csekély mennyiségű ammóniák, vagy alkali hozzáadásával szívós, képlékeny maszszává alakítjuk át. Ha az anyag szálakká formálandó át, akkor a savakkal kicsapott fehérjét előbb vízzel kimossuk, higitott alkalilugban újból teljesen feloldjuk és az oldat meghűlése után higitott savakkal ismét kicsapjuk. Az ekként megtisztított terméket nedvesség tartalmától sajtolással megszabadítjuk és azután ismét csekély mennyiségű ammóniák, vagy alkáli hozzáadásával képlékeny alakba hozzuk. Ezt a masszát, mely a legfinomabb szálaikká nyújtható, ismert módon formáljuk és formaldehiddal vagy más alkalmas szerrel megkeményitjük. — 18 —
