Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)
1918-07-14 / 29. szám
AZ ELÍTÉLT — REGÉNY — Irta: UPTON SINCLAIR Angol eredetiből fordította: SCHÖNER DEZSŐ Óriási zaj támadt. A seriff fölugrott és előre futott: — Megvannak! — kiáltotta. — Utánuk! A sűrűségbe rohant. Abba az irányba, amelyben Carbodyt menekülni látta. Kiáltására Dick, a soffőrök és két farmer is előkerült. Dick vezette őket. Dick Bobhoz és a nőkhöz futott. Alig tudta, mit csináljon örömében, amikor meglátta őket. — Megvannak? Nincsen semmi baj? — kérdezte Adéltól. A farmer lehajolt és megfordította Bili holttestét. — No, ezt elintézte! — kiáltotta. — De a másiknak is a szárnyát szegte! Az sem megy messzire! Többen a sötétségbe futottak a seriff után. A soffőr visszament abban az irányban, ahonnét jöttek és kiáltott: — Hozzák a kutyákat! Közben Dick Bob kezét szorongatta és egymásra bámultak. — Nem sérültél meg? — kérdezte Dick. — Istenem, úgy megijedtünk! Adélra nézett. Azt várta, hogy hálaérzetét nyilvánitsa, hogy érdeklődést tanúsítson iránta; de Adél a sűrűséget kémlelte. Hirtelen megragadta Dick karját és kétségbeesett hevességgel kiáltotta: — Meg kell fogni azt a másikat, Atherton ur! — Meg is fogjuk — jelentette ki Dick. — Nem megy messzire. Adél nem nyugodott: — ö a veszedelmesebb a kettő közül! Nem lesz egy perc nyugtom, amig szabadon van! Dick megnyugtatni igyekezett őt. De minden kísérlete hiábavaló volt. Vadul, szinte hisztérikusan kiabált: Fusson utána! Találja meg! Gyorsan, az istenért! Dick nem tudott ellentállni. Bob fölvette a revolvert, a melyet Carbody elejtett. Dick megkérte, hogy maradjon és vigyázzon a nőkre. Azután a sűrűségbe rohant, ahol a többiek hangját hallotta. Alig hogy eltűnt, Adél izgatottan tekintett széjjel. Bobhoz és Maryhoz fordult: — Hallgassanak meg! — suttogta alig hallhatóan. — Meg kell mentenünk ezt az embert! Bob megdöbbenve bámult reá. — Adél! — lihegte. — Azt mondom, hogy meg kell mentenünk! — heveskedett Adél. — Csak nem engedi őt megölni! — De! — tiltakozott Bob. — Ide hallgasson! — kiáltotta Adél. — Azt tegye, amit mondok, mert különben soha meg nem bocsátók magának! Karon ragadta mindkettőjüket. Szinte őrjöngve könyör-13 gött: — Bob, Mary, az isten irgalmáért segítsenek rajtam! — De mit csinálhatnánk? Hol találjuk meg? — Itt van, jó helyen — súgta Adél. — Hol ? — hebegte Bob. — Emitt — mutatta Adél. Nem látta? — Nem értem. — Nem futott el. Lebukott és elrejtőzött. Láttam. Odament, ahol Carbody eltűnt. — Carbody! — suttogta. — Hallgasson ide! Megmentjük magát. Gyorsan! Nincsen egyetlen -«sznení való percünk sem! Carbody nem felelt. A távolból a sheriff hangja hallatszott : — Halló! Ki az? Adél megint suttogta: — Bízzon bennem! Jöjjön! Megint csönd állt be. — Lehet, hogy meghalt — súgta Bob. Távolabbról Dick szólalt meg: — Maga az, seriff? Adél kissé hangosabban beszélt: — Ez utolsó alkalma! A kutyákért mennek. Jöjjön! Elcsöndesedtek. A szivük dobogását is meg lehetett hallani. A sűrűségből hirtelen egy alak bukkant elő. A szökevény lassan feléjük tartott. Amikor a világosságra ért, észrevették, hogy a keze és a karja csupa vér. Megállt és nyugodtan nézett rájuk: — Itt vagyok — mondta. Adél megkönnyebbülten fordult felé. Egy pillanatig egymásra néztek. Adél úgy érezte, hogy megbízik benne. De mást is látott, amitől megijedt. Kimértnek mutatkozott, amikor hálásnak kellett volna lennie. Halálosan megsértette és mégis, most megmenti az életét. Bobhoz fordult: — Adja ide azt a revolvert! Gyorsan! Terve egy pillanat alatt megszületett. — Bob, maga azt fogja mondani, hogy Carbody hátulról megtámadta, leütötte és elvette revolverét. Érti? Bob halkan felelte, hogy megértette. Megint a seriff hangja hallatszott, amire Dick felelt: — Amott hallottam! Az aggodalomtól lihegve, Adél Maryhoz fordult: — Te itt maradsz Bobbal és támogatod az előadását! Mary kétségbeesetten hebegte: — És te? Vele mégysz? — Igen — mondta Adél. Mary tiltakozni igyekezett. Adél rákiáltott: — Tégy, ahogyan mondom! Nincsen veszíteni való időnk! (Folytatjuk.) — 18 t
