Előre - képes folyóirat, 1918. január-július (3. évfolyam, 2-29. szám)
1918-01-19 / 3. szám
Az állati társadalmak fejlődéstörténetéből. E. MECSNIKOV. Az ember nem az egyedüli társasléfty a földön. Jóval azelőtt, hogy a földön megjelent, már voltak élő lények, amelyek szerves társadalmakban egyesülten éltek. A tenger felületén bőséges szifonofera-kolóniák úszkáltak; az óceánok mélye rendkívül sok és különböző korai-társadalmak székhelye volt, a föld pedig nagy tömeg rovart zárt magába, amelyek közül több faj tökéletesen szervezett államokban élt. Ez a társasélet minden külső befolyás nélkül fejlődött ki, minden törvénykönyv nélkül, amely a közös célra egyesült tagok viselkedését szabályozta volna. Érdekes volna ily társadalomnak alapvető szabályain végigtekinteni; rá akarom itt a figyelmet terelni az állati társadalomnak egyik lényeges pontjára, az egyed és a társadalom között való viszonyra. Tudvalevő, hogy ez az emberi társadalom szervezetének egyik legnehezebb problémája. Mely pontokig terjed a társadalom ama joga, hogy az egyedek jogát semmibe vegye és milly fokig őrizheti meg az egyed sérthetetlenségét és függetlenségét? Nem szándékunk itt az e tárgyról folytatott végtelen vitákra utalni, sem pedig azokat az elméleteket felsorolni, amelyek szerint az embert többé-kevésbé fel kell áldozni ama társadalom javáért, amelynek egyik alkotó része. Csupán ama társadalmak egyedéinek sorsával akarunk foglalkozni, amelyeknek szervezete végtelenük egyszerűbb, mint az emberi társadalomé. De még az igen alacsony rendű lénveknél is, amelyek a növények és az állatok között való átmenetet képviselik, nincs hiány az oly társadalmakban, amelyek igen sok egyed egyesüléséből állnak. Az erdőkben, az elhalt leveleken vagv a korhadt fákon gyakran találni kis növényeket, amelvek külseje az apró gombákra emlékeztet. Ezek a mixomicéták, kicsinv zsákok, amelvek igen sok mikroszkopikus gömbölvü testecskékkel vagy spórákkal telítettek. Ha e spórákat az eső mennedvesiti, paránvi szervezetek iönnek létre, amelyeknek mozgó szervük van. amivel igen gyorsan tudnak a folyadékban úszni. E kicsinv lények naov tömegben iönnek a vilánra és megtöltik a falevelén vagv a korhadt fa egv darabján megmaradt vizrseppet. • Azonban e mikroszkopikus szervezetek független élete nem tart soká. Mihelyst egymással érintkeznek, testük kocsonvaszerü tömeggé egyesül, amelv néha igen nagy terjedelmet ér el. Ez egyesülés következtében keletkezik az úgynevezett plazmodium, azaz az élő anyag oly felhalmozódása, amely a levél és a fa felületén lassan mozogni tud és amely belsejében a tűzhányóból kiömlő folyékony lávára emlékeztető áramlásokat mutat. E plazmodiumok oly társadalmak, a melyeknek keletkezésénél az őket alkotó egyedek teljesen áldozatul esnek. — íme tehát az az egynémely filozófus által hirdetett esemény, hogy az ember mondjon le egyéni függetlenségéről és teljesen olvadjon bele a közösségbe, a lények fejlődésfokának ellenkező pólusán immár jóval az emberi faj megjelenése előtt megvalósult. Az állatoknál, még a legalsóbbrendüelcnél is, nem találunk már olyan társadalmakat, amelyeknél a társadalom tagjait ily egészen feláldoznák a kolóniáért. Ezek többé-kevésbé megőrzik egyéniségüket. Vessünk egy pillantást némely polipra, erre az alsórendü állatra, amely néha oly tömegekké rakódik össze, hogy zátonyokat, sőt valóságos szigeteket alkot. Ezek a lények, nagy táradalomban egyesülnek, amelynek tagjai nem tudnak független egyéni életet élni. Minthogy a polipok egymás testének élő részeivel függnek össze, hasonlatosak a kettős szörnyszülöttekhez. A polipnál még teljesebb az egyedek egyesülése. Az ilyen kolónia minden egyes tagjának meg van a maga szája és gyomra, azonban a többi szerve olyannyira összekeveredett, hogy már nem mondható egyik egyed tulajdonának sem. Ezek a szervek az egész kolóniának a tulajdonai. Az egyének elvesztésének még érdekesebb példáját adja az úszó polip vagy szifonofora. Ez áttetsző és igen vékony szervezet, amely néha nagy terjedek met ér el és amely a tengerben élve, időközönként nagy számban jelenik meg a felületen. Legnagyobbrészt hosszú fonál-alakú, számos tapintó szerve, gyomra és úszó harangja van. Nem lehet kétségbe vonni, hogy itt egy állati kolóniáról van szó. Azonban igen nehéz volt megállapítani, hogy vájjon egy kolónia minden egyes darabja, minden uszóharangja, gyomra stb. egv-egy szerv-e, vagv egy teljes egyed-e. A zoológusok véleménye erre vonatkozólag ieen ellentmondó. Egyesek szerint a közösségben való élet olvannvira viszszafejlesztette az individualitást, hogv mindegyik szervezetből csak egv-egv magános szerv maradt meg. így bizonyos individiumok a szabadon maradt vvomrohra csökkentek, amelyeket centrális fonalak ' ötnek össze, mig más — 11 — egyedek minden szervüket elvesztették és csak a mozgás szervét tartották meg, amely a kolónia uszóharangjává fejlődött ki. Más zoológusok velem egyezőleg azt hiszik, hogy a szifonoforák a szervek kolóniáját alkotják, amelyekben szinte semmi külön egyéniség nincs. Egy úszó szifonoforalánc tehát csak egy törzsben egyesült szervsokaságot, mint' uszóharangokat, tapitószerveket, gyomrokat és egyedeket képvisel. Nem bocsátkozhatunk e helyütt az ellentmondás megbeszélésébe, mert az a tény, amely minket érdekel, abban áll, hogy az egyéniség a szifonoforáknál, noha igen redukált, még sem vész el sohasem oly végképpen, mint a mixomicétáknál. E tétel igazolása végett felhivom a figyelmet a kis szifonoforákra, amelyek eudoxiák neve alatt ismeretesek. Ezek lyek szabadon úsznak a tengerben és amelyeknek szervezete igen figyelemreméltó. Az eudoxia mozgékonyságát egy igen fejlett izomrostokkal ellátott hólyag adja. Ez a hólag egy nemzőszervvel ellátott, de a táplálék felszedésére és megemésztésére teljesen képtelen egyed egyik része. Ezt a két funkciót ellenben jól teljesiti egy másik egyed, amely az előbbivel szorosan öszszefügg. A tápláló egyednek hosszú csápja van, amely azt meg tudja emészteni. Ez emésztés terméke a véredények segítségével a szaporodó egyedbe megy át, amely igy teljesen kész vért kap. Az eudoxia tehát egy ikerlény, amely ikrek egyike sem mozogni, sem szaporodni nem tud, azonban alkalmas arra, hogy megszerezze és megeméssze a táplálékot, a másika pedig szaporodik és különböző mozgásokat végezhet. Itt megvalósulva látunk egy szövetséget, a melyet a hires Florian-mese mond el a vakról és a bénáról. A társas állatok szervezetében való feilődés nyilván nem fér össze az egyéniség teljes elvesztésével. Minél.feljebb megyünk a lények rangfokozatain, annál kifejezettebb ez a következtetés. Tgv a társas ascidiáknál a kolónia minden egyes tagja megtartja valamennvi szervét, amely életfentartásához szükséges. E csoport legérdekesebb képviselői, a botrililák körformáju kolóniát alkotnak. Az egvedek, amelvek e társadalmat alkotják, egy közös kloáka■célt szolgáló központ körül csoportosulnak. A kolónia minden egves tagiának saját külön szája és teljes emésztőcsatornáia van. azonban a belek vége egv közös kloákába torkollik, amely minden egyes egved emésztésének salakját felfogja. Igv tehát egy közös nvilásuk van az ürülék kiválasztására.
