Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-02-04 / 5. szám
MUMM**. •* ••• • gtÜ 2 AMIT OLVASÓINK ÍRNAK Ü lütl *•••• \':!J} s ‘ • !••• •••••••••• ..«• A SIVATAG TÜNDÉRE. — Beküld ve. — Hamed egy szegény beduin fiú volt. Anyját, apját elvesztette régen, rongyos volt, éhes volt és nagyon fájt a szive, hogy itt, a homoksivatagban kell kóborolnia tétlenül és ki tudja meddig várhat, míg egy karaváncsoport jön. Megkérné valamelyiket, vinné el őt a legközelebb eső városba, hol munkát találhatna. Leült a forró, sárga homokba és elnyomta az álom. Egy tündér jelent meg előtte, oly sárga volt a ruhája, mint a homoknak és a fátyol úgy elfedte az arcát, hogy Hamed sehogy se tudta kivenni a vonásait. Megérintő a fiút és jóságos hangon szólt hozzá: “Hamed! megsajnáltalak; én a sivatag tündére vagyok és figyeld meg, milyen irányban látsz eltávozni, azt az irányt kövesd; amit ott találsz, mind a tiéd lesz. Csak tőled* függ, mit téssz vele, hogy használod fel, szépre, jóra, nemes cselekedetre. Tőled, Hamed, nem fogja senki elvenni; látom, sokat szenvedtél, .tapasztaltál, néked adom hát mind e kincseket; Allah áldjon és vigyázzon reád.” És a tündér eltűnt. Hamed érezte, mint követi a tündért tekintete. A lelke megtelt a hála érzetével és már látta előre, mit fog tenni, ha ő — Allah, elgondolni is nehéz, — annyi kincs felett fog rendelkezni. Először is olyan rongyos, éhező beduin gyerek nem lesz többé sok, azt ő előre is tudja. Aztán jönnek a többi szegények, milyen jó is lehet az, amikor segithei majd mindnyájuk baján, gondján, bánatán. Már látta hosszú csapatát elvonulni az embereknek, akiknek tele kézzel adott. S amint igy elgondolkozva jár, belébotlik egy óriási kőbe, maga se tudta hogy, de bírta erővel, amint eltolta a nagy követ, egy mély folyosó tárult elé telve kincsekkel, drágakövekkel. A sok kincs, drágaság óvatossá tette Hamedet. Eddig dehogy is félt szóba állni bármelyik tevehajcsárral vagy kereskedővel. Most óvatosan megnézte az arra haladó tevehajcsárok egyikét és felszólította, vinné őt el a legközelebbi városba. Ott aztán maga rendelkezett minden felett. Néha nem kellett tanácsadó, okos volt és számítva mérlegelte, mit hová tehetne, mennyit épithetne. Kis idő telt bele, Hamed gyönyörű palotában lakott és ura lett sok rabszolgának. Az idejét hát természetesen, elfoglalták az ő dolgai a drága szőnyegek, színeit megválogatni a finom edényeket beszerezni, pörlekedni a kereskedőkkel úgy, hogy mikor este felé a sok finom étel és nyalánkság sem ízlett, fáradtabb volt, mint mikor szegény kis beduin fiú korában ott aludt a sárga homokon. És az évek teltek, múltak. Hamed eleinte szórta a pénzt, házát jól ismerték a messze földről jött kereskedők, kik drága mivü dolgaikat adták el neki. Rabnői a legszebbek voltak, palotája a legékesebb. Ö maga meg oly hamar megunt, mindent és a tündér, a fogadalom a sok-sok éhező beduin gyerek, meg a szegények úgy kitörlődtek az emlékezetéből, mintha soha se látta volna őket. És a pénz fogyott, egyre fogyott, most már a sok drága holmi került eladásra. És végül Hamed az utca koldusa lett. De nem tovább, csak egy napig. Visszament a sárga homoksivatagba, ahová lelke visszavágyott, hogy újra ott ^aludjon a sárga homokon és hogy elfeledje a sok gazdagságot, kincset, amivel jót nem tett és amivel embertársait soha sem segítette. K. L.---------o--------KI BÁNJA? — Beküldve. — Ha valamiért a lelked fáj Álomba ringasson édes lullabáj, Lidércek oda ne jöjjenek, S könny, a bánat eltűnjenek. De hogy hová száll a lelkem vágya, Vájjon ki bánja? Fonjon körül a pipacsos rét édes illata. Amerre jársz, zengje idalát a pacsirta; Verőfényben lássad a kis falut, Ragyogó fehéren a kicsiny kaput — Hogy hová száll az ajkam sóhajtása, Vájjon ki -bánja? Ringasson álomba a kis harang, Üdvözölnek otthon: giling-galang. Kitárt karokkal jön Anyád elébed. Szeretnek téged — Hogy szeretnek e engem Kinek, mi gondja rája, Vájjon ki bánja? Vájjon ki bánja, mért nyugtalan egy asszony álma, A könnyeit vájjon ki látja? Hisz’ elvész a sötét éjszakába. KEMÉNYÉI LÓNA. A United States Department of Labor 175. számú bulletinjáiiak 18-ik oldalán olvashatjuk, hogy a ruhaiparban dolgozó 2204 családnál 948 esetben az anyának is részt kell venni a család fentartására szolgáló összeg megkeresésében. JANCSI MEG A JÉGSZIVÜ KIRÁLY. (Folytatás a 14-ik oldalról.) kor egészen mellé ért, nem állhatta me kinyújtotta a kezét, megtapogatta, megs mogatta azt a különös szivét és halka szánakozva mondta: — Szegény, boldogtalan, jégszivü ei bér... ... Csuda történt. A szív az érintést: megszűnt reszketni. Az öreg koronás k rály kinyitotta a szemét. —- Ki van itt körülöttem? — Én vagyok, a Jancsi. — Jancsi... Jancsi... És mi vagyok Jancsi? Mond csak meg egyszer. U mond, ahogy előbb mondtad. Szór szóra. — Jancsi, hebegve ismételte: — Szegény, boldogtalan, jégszivü er bér... — Az utolsó szót mégegyszer!... — Ember... — Ó milyen jól esik ez, Jancsi. Gyere ide mellém... Még közelebb... Rámernéd tenni jégszivemre a fejedet? Odamernéd hajtani fiatal, őszinte arcod a fagyos hideg párnára? Hiábavaló lenne tagadni, Jancsi húzódott, nem hitte el, hogy igazán nem lesz baj belőle,, de nem tudott ellentállni a kérés nek. Mellé csúszott, rongyos, sáros condrájával a bibor-bársony alá húzódott, két karjával dédelgetőén átölelte a szomorú vénséget és ártatlan arcát odafektette a beteg szívre... Reggelre kelvén,, mikor bejöttek a szolgák, bámulva látták, hogy az utszéli szegény, a hermelines király békésen, szelíd álomban pihennek egymás mellett... és... a király jégszive helyén drágalátos vérből és húsból való szív dobog. Tényleg csoda történt... Szederkényi Anna. OLVASÓINKHOZ. Azok, akik az ELŐRE KÉPES FOLYÓIRAT, első évfolyamát összegyűjtötték és azt megőrizni óhajtják, a szerkesztőség utján beköttethetik az egész évfolyamot szép, diszes vászonkötésben $1.50. Vidékieknek a postaköltséget is fizetniök kell, helybeliek behozhatják a szerkesztőségbe. AZ ELŐRE KÉPES FOLYÓIRAT 5 E. 3rd St., N. Y.
