Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-02-04 / 5. szám
EGY VILÁGHÍRŰ HUMORISTA MARK TWAIN, A VILÁGSZERTE ISMERT AMERIKAI HUMORISTA ÍRÓ EDDIG ISMERETLEN KÖNYVE. — AZ ÍRÓ MUNKÁI ÉS A SORS, AMELY OSZTÁLYRÉSZÜL JUTOTT NEKI. — AZ IGAZI ÉN ÉS AZ ÍRÓ MOSOLYGÓ MŰVÉSZETE. Mark Twain, családi néven Dr. Sámuel Clemens Longhome, aki 1862- ben született s ezelőtt három évvel halt meg, Amerika egyetlen s a világirodalomban első helyen álló humorista írója volt. Halála után hagyatékában találtak egy kéziratot, amelyből a New York American cimü polgári lap kivonatokat közöl. Ez a kézirat Mark Twain utolsó munkája, amely könyvalakban fog megjelenni. Ebben az eddig ismeretlen munkában a kiváló humorista, aki a szellemesség, a csillogó humor nagymestere volt, egészen uj, komoly, mondhatni a pesszimista legsötétebb színeiben mutatkozik be. Ez a könyv, ha megjelenik, feltárja az iró igazi Énjét, az embert, akit sorsa keményen sújtott s aki csalódásait, világfájdalmát, elkeseredését Isten és Ember ellen s minden ellen, ami létezik — a humortól csillogó írások nevető álarca alá rejtette. Ebben a könyvben Mark Twain a maga emberi mivoltában áll előttünk. Aki Mark Twain munkáit olvasta s azokban gyönyörködött, nem is sejtette, hogy egy sorssujtóttá, meghasonlott ember irta azokat. Mert Mark Twain valójában szerencsétlen ember volt s élete egy csöppet sem volt olyan derűs, humorral telt, mint ahogy munkáiból kikacag. Utolsó évei különösen tragikusak voltak. Közvetlenül halála előtt fiatalabb leányát, aki szemefénye, kedvence volt, halva találták a fürdőkádban. Halála okát a mai napig sem tudják. Az iró ezután egyedül maradt, nem volt senkije, mert egyetlen fiát és feleségét már évekkel előbb elvesztette. Idősebb leánya, aki kiváló tehetséget árult el a zenében, férjhez ment Gabrilowitz hegedűművészhez, s hogy zenei tanulmányait tökéletesbitse, Európába költözött, otthagyva törődött, öreg édesatyját az egyedüliségben. Ezekben a tragikus napokban irta az öreg iró utolsó munkáját, amelybe beleöntötte szive minden keserűségét, életének s sorsának minden tragikumát. A könyv cime: “A titokzatos idegen.” A történet igen egyszerű. Ausztriában valahol három gyermek lakik egy udvarban. Gyakran játszanak egymással egy nagyszerű keretben. Egyszer, játék közben, egy idegen jelenik meg közöttük, aki azt mondja, hogy őt “Árnyék”-nak hivják. Ez az idegen azt mondja a gyermekeknek, hogy ő mindenféle trikket tud s ezeket a Mark Twain. kunsztokat bemutatja nekik. És tényleg, apró, ujjomnyi embereket varázsol elébök, akik ép úgy tesznek mindent, mint a nagy emberek. És ezeknek a kis figuráknak az életével, a szenvedéseivel, tülekedéseivel az iró tulajdonképpen az emberiség életét és sorsát mutatja be. íme egy jelenet a könyvből: ...“Egyszer egy megkötözött kis emberkét találtunk a földön fekve, akire “Árnyék”, az idegen azt mondta, hogy nagy gonosztett elkövetésével gyanúsítják. Az idegen azt követelte a megkötözött emberkétől, hogy vallja be a tettét, de ez folyton azt kiabálta, — 9 — hogy ártatlan. A többi emberkék az tán kínozni kezdték, letépték ujjairó a körmeit s ő fájdalmában orditott. Nem tudtuk tovább nézni ezt a jelenetet s borzadva mondtuk, ezek az emberkék valóságos vadállatok”... “ — Nem, nem vadállatok, hanem emberek — kiáltotta az idegen, csak az emberek szoktak igy cselekedni, nem az állatok. Nem szabad megsértenetek ezzel a ráfogással a vadállatokat. Ilyenek vagytok ti — emberek — valamennyien ; mindenféle hazugságot találtok ki egymásra, marjátok, vádoljátok egymást, az erdő vadállatja soha sem kegyetlen. A kegyetlenség egészen az ember tulajdonsága, az embereké, akiknek “erkölcsi érzésük” van”... “Ha az egyik állat a másikat kínozza, akkor ezt öntudatlanul cselekszi; az állat soha sem kínozza a társát a maga szórakozására, ilyet csak az emberek tesznek, az öntudatos lények, akiknek tudatos “erkölcsi érzésük” van”... “Az ember tudja a különbséget igazság és igazságtalanság között, — de mi haszon van belőle? Kilenc esetben tiz közül az igazságtalanságra ráfogja, hogy az igazság. Ha az embernek nem volna az az átkos öntudata az erkölcsösről, talán soha igazságtalanságot nem követne el; csupán azért, mert nem létezne számára igazságtalanság. — Ellenben az erkölcsi öntudata, érzése lealacsonyítja őt s alacsonyabb színvonalra helyezi, mint a legvérengzőbb vadállatot”... .Érdekes továbbá az a felfogás, amelyet ebben a könyvben Mark Twain a modern civilizációról, az emberiség fejlődéséről és a kereszténységről nyilvánít: “Folytonos fejlődésben vagyunk — írja egyik passzusában. Kain testvérét, Ábelt doronggal gyilkolta meg. A zsidók már karddal pusztították a filiszteusokat. A görögök és rómaiak viszont már mesterséges, fortélyos eszközökkel végezték tömeggyilkosságaikat; a keresztények már a puskapor és golyók gyártását találták föl s mm
