Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-04-30 / 15. szám
A csillagkultusz eredete. Az ember fejlődéséek történetében fordulópontot jelent az az idő, amikor a nomád életet és az azzal járó állandó kóborlást abba hagyva, földmiveléssel kezdett foglalkozni. Ez a fordulat nyomot: hagyott időszámítása történetében is. fis ez természetes is, mert a növények fejlődése a nap állásának évi változásától függ. Hasomoképpen ettől függ az esőzés váltakozása és a folyók periodikus kiáradása is, ami a földnnvelésre sok helyütt a legnagyobb fontossággal birt (igy különösen e kor két legjelentőseüb kulturállamában Egyiptomban és Babyloniában). Ez időtől kezdve tehát az időszámítás alapja az az időtartam lett, amig a nap egész pályáját egyszer befutja. Ez az úgynevezett napév 365.24 napból áll, tehát az addig használt holdhónapokkal nem volt egyenlő részekre osztható, ezért a legtöbb nép áttért a 365 napból álló nap-évvel való időszámításra. Azok a népek pedig, amelyek holdhónapokkal számítanak, ezen a bajon gyakran visszatérő szökőévekkel segítenek. Ez a megismerés, hogy a nap összehasonlíthatatlanul nagyobb jelentőséggel bír az emberre, mint a hold, lassanként oly erőssé lett, hogy a Napisten a Hold helyére lépett és föistennek lett elismerve. Ez körülbelül a Krisztus előtti 2000. évben történt meg Babyloniaban. Itt a Nap a birodalom védőistenével, Jupiter-istennel: Marduk-kal is identifikáltatott Sőt Egyiptomban IV. Amenhotep Kr. e. 1400 körül keresztül akarta vinni, hogy a nap-isten egyedül létező istennek ismertessék el. Aurelianus császár pedig a napot Róma legfőbb istenének tette meg. Feltűnő jelenség az, hogy a mexikóiak időszámításában egy bolygó, a Vénusz majd oly fontos szerepet játszott, mint a hold és a nap. S tényleg a Vénusz fényének változásai igen szembeötlőek és a bolygó a két nagy égi fényszóró mellett az égboltozat legfeltűnőbb képlete. Már Homérosz is ismerte s a napon és holdon kívül beszél az Est- és Hajnalcsillagról is — e kettőnek azonossága ekkor még ismeretlen volt — s megemlíti még ezeken kivül a Sziriuszt és Arkturt s csillagzatok közül a legfeltűnőbbeket: a Plejadokat, Hyadokat, Oriont, és a nagy Medvét. A Vénusz fény változásainak egy-egy periódusa majdnem pontosan 16 évnek felel meg. Ezt már a mexikóiak is megállapították s számításaikban nyolc mapévet egyenlőnek vettek öt Vénuszperiódussal. Ehhez képest a mexikóiak vallásának történetében is fontos szerepet játszik e bolygó s teremtés-történetükről Alfredo Chavero a következő képet festi: “A teremtő Atya az Ég, Xiuhtecutli volt, az azúrkék Ur. Az Anya Omecihuatl volt, a Tejut, a kettős Asszony. Xiuhtecutli Tűz utján termékenyítette meg az égi Anyát s az ő kozmikus anyagából hasittattak le a csillagok, melyek közül legfontosabbak voltak a Tonatiuh, a Nap, Tezcatlipoca, a A De Forest-féle drótnélküli telefon mühelytelepe, ahol a feltaláló a készülékeket fölszereli. Multheti számunkban közöltük a De Forest-találmány ismertetését. Hold és Quetzalcoatl, a Vénusz. Ezekből lettek a főistenek. Imádóik emberi alakkal ruházták fel őket. De a többi iCsillagistenekről is miriádnyi szobor készült vallási célokra agyagból, fából és kőből.” Az idők folyamán Vénusz Babyloniában is egyenrangúvá lett a Nappal és Holddal s együtt képezték a Sin, Shamash és Ishtar triászt. A többi sémita népnél és az araboknál is hasonló szerepet játszott és tagja volt a főistenek triászának. A Krisztus előtti 8. századtól kezdve az asszit királyok hatalmuk égi eredetének jeléül a három leg fontosabb égitestnek szimbólumát viselték magukon, amelyek közül a kereszt (eredetileg négy küllőjü kerék, melynek abroncsa később el lett hagyva) a napot, egy sarló a holdat s egy gyűrűtől körülvett csillag a Vénuszt (Ishtart) jelképezte. A keresztény vallás a keresztet, a mohamedán pedig a holdsarlót vette át innen szimbólumául. Ez a jelenség, hogy a Vénusz a Holddal és Nappal egyenrangúvá tétetett, de még inkább a Vénusz szinódikus keringései idejének a mexikói kalendáriumba mint az időszámítás alapját képező időperiódusnak felvétele minden más bizonyítéknál világosabban mutatja, hogy a csillagoknak isteni imádása elsősorban nem hasznos fényhatásaiknak volt következménye, hanem azon alapult, hogy szabályos változásaik kitünően alkalmasak voltak az idő mérésére. Magától értetődik, hogy az egyszerű ember nem volt képes a hosszú periódusok számát emlékezetében tartani. Éhez naptárszerü pontos feljegyzések voltak szükségesek. E feljegyzések végzése a törzs, illetőleg nép legbölcsebb egyéneire lett bízva. Ezzel szemben természetesen kötelesek voltak e férfiak előre megjelölni azokat az időpontokat, amelyek különböző fontos teendőkre a legkedvezőbbek lehettek, igy példának okáért a holdtölte hoszszabb vándorutak megtételére, a legkedvezőbb időszakok a vetés, a föld megművelése és az aratás elvégzésére és a kellő időpont a vízmüveknek és gátaknak kijavítására az áradások bekövetkezte előtt, így idővel a nép egész gazdasági élete ez egyénektől függött s ezzel természetesen nagy hatalom jutott kezükbe. Isteneiknek hatalmas és pompás templomokat és palotákat építtettek, amelyek csillagvizsgálókul is szolgáltak (az úgynevezett Teocalliák Mexikóban). Természetes, hogy e hivatalnokoknak, kik most már mint papok szerepeltek. erősen érdekükben állott, hogy is teneik hatalmát valamiképpen le ne becsüljék. (Folytatjuk.) 10
