Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-03-18 / 11. szám
A füge és a lusta. DAUDET meséje. — Fordította: BODÓ PÁL. — Algírban, az unalmas Blidah városkában élt egy derék mór, kit atyától Sidi Lakdarnak neveztek, s kinek nagy lustasága miatt “a lajhár” nevet adták. Mindnyájan tudjátok, hogy az algíri mórok a föld leghanyagabb emberei, de még ezek közül is kiemelkedtek lustaságukkal Blidah lakói. Ennek oka kétségkívül az édes narancs- és citromillat volt, mely a várost elárasztotta. De a blidahiak közül restség és hanyagság dolgában senki még csak meg sem közelítette Sidi Lak dart. Ez az érdemes ember a lustálkodást fog lalkozásává tette. Mig mások kaftánt hímeztek, kávét, vagy mézeskalácsot árultak, Sidi Lakdar lustálkodott. Atyja halála után kis kertecskét örökölt a város falai mellett, fehérre meszelt kerítéssel, — mely azonban rombadölt, rozoga ajtóval, — mely nem záródott, néhány füge és banánfával, két-három élénk forráskáyal, melyek fényesen csillámlottak elő a magas fü közül. Itt töltötte életét, egy fa alatt, végigheveredve a füvön, csendesen, mozdulatlanul. Szakállát ellepték a vörös hangyák. Ha éhes volt, kinyújtotta karját, s egy lehullott fügét vagy banánt vett fel a pázsitról. Ha fel kellett volna emelkednie és az ágról leszakítani a gyümölcsöt, inkább éhen halt volna. így kertjében a fügék helyükön rothadtak el, a fák pedig nyüzsögtek kis madaraktól. Ez a végnélküli lustaság Lakdart- igen népszerűvé tette a környéken. Mint valami szentet tisztelték. A város hölgyei kis gazdasága előtt elmenve, lépésre fogták öszvéreiket s halkan beszélgettek fehér fátyluk alatt. Az emberek jámbor tisztelettel meghajoltak előtte. Naponta az iskolaidő után egész csapat suhanc ült csikós selyem ujjasban, vörös fezzel, a kert falán. Azon buzgólkodtak, hogy Sidi Lakdart felzavarják kellemes semittevéséből. Nevén hívogatták őt, csúfolták és narancshéjját dobáltak rá. Mindhiába! A lusta nem mozdult. Csak néha kiáltott. — Vigyázz magadra, ha felkelek! — de nem kelt fel soha. Történt egyszer, hogy egy lurkónak kedve kerekedett ezen kényelmes élethez. Egy reggel kijelentette 'thát atyjának, hogy ő bizony nem jár többé iskolába, mert ő is “lusta” akar lenni. — Lusta!? Te? — szólt az atyja, egy derék pipaszáresztergályos, ki méhszorgalommal dolgozott esztergapadja előtt a perctől fogva, hogy a kakas kukorékolt. — Te? Lusta? Még csak az kellene! .—- Igen atyám, “lusta” akarok lenni, mint Sidi Lakdar... — Épenséggel nem, fiam! Esztergályos leszel, mint atyád, vagy írnok a kadi hivatalában, mint nagybátyád. Ali. “Lusta” sosem lesz belőled. Takarodj rögtön az iskolába, mert összetöröm hátadon ezt a szép meggy fapálcát! A meggyfával szemben a fiú nem ellenkezett, mintha belátta volna, hogy atyjának igaza van. De ahelyett, hogy az iskolába ment volna, belépett egy mór bazárba. Meglapult egy kalmár kirakatánál két rakás szmirna-szönyeg között, s ott maradt egész nap. így töltötte el napról-napra az iskolaidőt. Pár nap múlva az atyja megtudta a dolgot, de hiába kiabált, dühöngött s káromolta Allah szent nevét és kengette üzlete minden meggyfaszárával a kis ember hátát; semmi sem használt. A gyermek makacsul hajtogatta: — Lusta akarok lenni, lusta leszek! — Bármikor is keresték őt, elterpeszkedve találták egy sarokban. Mivel az. atyja megunta a veszekedést, tanácsot kért Alitól és — hozzájárult a fiú tervéhez. — Hallgass csak meg — szólt fiához — mivel te mindenáron lusta akarsz lenni, elvezetlek Sidi Lakdarhoz. Nála vizsgát teszel, s ha valóban van tehetséged az ő foglalkozásához, kérni fogom őt, hogy tartson magánál mint inast. — Jól van, — felete a fiú. Másnap, elmentek, hogy felkeressék Sidi Lakdart. A kertajtó mindig nyitva állott. A mi embereink kopogtatás nélkül bementek. Mivel a fü igen magas volt, a kert urának feltalálása nagyobb fáradsággal járt. Végre megpillantottak hátul a fügefák alatt egy sárga rongycsomót, melyet madarak repdestek körül. Sidi Lakdar volt, ki őket mormogva fogadta. — Allah legyen veled, Sidi Lakdar! — szólt az atya meghajolva, kezeit mellére téve. — íme itt a fiam, “Lusta” akarna lenni. Elhoztam hozzád, hadd vizsgázzon előtted. Sidi Lakdar szó nélkül intett, hogy üljenek le melléje a fűbe. Az atya leült, a gyermek lefeküdt. Ez jó jel volt! Aztán mindhárman szótlanul nézték egymást. Nagyon meleg és tüzes dél volt. Mintha az egész kert aludt volna. Időnként egy-egy túlérett füge vált le és pottyant ágról-ágra. Akkor Sidi Lakdar kinyújtotta kezét és unottan vitte a gyümölcsöt a szájáig. A gyermek még ezt a fáradságot sem vette magának. A gazda látta szeme szögletéből ezt a rettenetes közömbösséget, de nem szqU semmit. Egy-két óra telt el igy. Gondolhatjátok, hogy a szegény pipaszáresztergályos na(Folytatás a 16-ik oldalon.) Árvaházi gyermekek játéka. Abban az árvaházban, ahol ez a képfelvétel történt, mintegy 5000 gyermek van, akikből a legtöbbet örökbe adnak gyermektelen családokhoz. A rend és tisztaság szinte katonai és a kis árvák bizony kaszárnyaéletet élnek ebben a nagy intézetben.
