Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-03-11 / 10. szám
Fordította: BÍRÓ LAJOS. (Folytatás és vége.) ANATOL: Igazán nekem mennem kell — de hogyan menjek. .. MAX: Menj... ANATOL: El tudod-e majd távolítani? MAX: Az esküvőn majd odasugom neked. Minden rendben van! ANATOL: Jaj de félek —! MAX: Menj csak most! ANATOL: Oh... (Megfordul és indul, aztán lábujjhegyen visszafordul, megcsókolja Ilona haját, aztán gyorsan elmegy.) MAX (szembe ül Ilonával, aki még mindig az arca elé tartja a zsebkendőt és sir. Megnézi az órát.) Hm. hm. ILONA (körülnéz, mintha álomból ébredne fel): Hol van Anatol... MAX (megfogta a kezét) : Hona. .. ILONA (feláll): Hol van... MAX (nem ereszti el a kezét): Úgy sem találná meg. ILONA: De én akarom. MAX: Hiszen maga okos nő, Ilona, maga nem akar botrányt... ILONA: Eresszen — ., MAX: Ilona! ILONA: Hol lesz az esküvő? MAX: Az mellékes. ILONA : Odamegyek. Oda kell mennem ! MAX: Maga azt nem teszi. — Ugyan mi jut eszébe! ILONA: Oh ilyen csúfság... Ilyen csalás! MAX: Nem ez sem az egyik, sem a másik — ez csak az élet! ILONA: Ugyan hallgasson — maga — a frázisaival. MAX: Maga igazán gyerekes, Ilona, különben belátná, hogy itt minden hiábavaló már. ILONAX: Hiábavaló! MAX: Higyje el! Ez igazán ostobaság már...! ILONA: Ostobaság! — ? MAX: Csak nevetségessé tenné magát, ez volna minden. ILONA: Mit — még sérteget is! MAX: És aztán, majd megvigasztalódik! ILONA: De rosszul ismer engem! MAX: Igen — megérteném, ha Anatol Amerikába menne. d ILONA: Mi? Mi ennek az értelme? MAX: HA csakugyan elveszítené Anatolt! ILONA: Mi ez? Mit jelent ez? MAX: Fődolog végre is az, hogy nem magát csalják meg! ILONA: MAX: Maga az, akihez vissza lehet térni. A másik az, akit el lehet hagyni! ILONA: Oh... hogyha ezt... ezt (vad öröm van az arcán.) MAX: Maga nemes lélek Ilona!... (Megszorítja a kezét.) ILONA: Bosszút akarok állni, azért örülök annak, amit mond. MAX: Maga amaz Azrák törzséből való, akik harapnak, ha szeretnek! ILONA: Igen, én ezek közül való vagyok. MAX: Most igazán nagystílű nőnek látom magát. — Mintha az egész női nemet akarná megbosszulni rajtunk. ILONA:... Igen... én ezt akarom... MAX (feláll): Még épen ráérek arra, hogy haza vn gyem magát a lakására. (Magában.) Különben mégis csak valami malőr talál történni. (A karját nyújtja.) Na, most vegyen szépen búcsút a helytől! ILONA: Nem, kedves barátom — én nem búcsúzom: Én ide visszatérek! MAX: Most maga démonnak képzeli magát — pedig tulajdonképen semmi más, csak épen asszony! (Ilona egy rosszkedvű mozdulatot tesz.) De hiszen ez is bőségesen elegendő. (Kinyitja neki az ajtót.) Szabad kérném kisaszszony ? ILONA (mégegyszer megfordul, mielőtt kimegy, affektált nagyszerűséggel): Viszontlátásra!... (Elmegy Maxxal.) I 1
