Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-03-11 / 10. szám
and előtt az én kiutasittatásom miatt tiltakozott, a francia miniszterelnök ezt felelte: “Tudja ön azt, hogy a “Nasa Slovo”-t találták azoknál az orosz katonáknál, akik Marseille-ben meggyilkolták ezredesüket?” Lange ezt a választ nem várta. Ismerte a lap zimmerwaldi irányát s az én tevékenységemet a francia internacionalisták között, de az orosz ezredes meggyilkolásának hire mennykőcsapásként hatott rá. Erre Lange a zimmerwaldistákhoz fordult részletekért, ezek pedig én hozzám, de én éppen annyit tudtam a marseillei gyilkosságról, mint ők. Ebbe az ügybe aztán az orosz burasoa-sajtó levelezői is belekeveredtek, valamennyien cimeres hazafiak, vagyis olyanok, akik elvi ellenségei voltak a “Nasa Slowo ”-nak. És ezek fedték föl a marseillei bűntény minden részletét. Ez az aljas csapda meg is érdemli, hogy nyilvánosságra kerüljön. Az eset ez: Amikor kisebb orosz transzportokat kezdtek átszállítani Franciaországba, a párisi orosz követ a keze alatt levő valamennyi spionját mozgósította. Hivatalosan, a látszat kedvéért ezek a kémek mint “tolmácsok” szerepeltek. Orosz tisztek igen sokszor panaszkodtak az újságíróknak, hogy nincs nyugtuk ezektől a “tolmácsoktól és fordító któl.” A franciaországi orosz sereghez egy bizonyos Weining/ nevű gyanús egyén lett kiküldve, hogy milyen minőségben, nem tudom. Biztos, hogy nem “tolmácsnak”, mert nem is tudott franciául. Amint aztán később megtudtuk, ezt a személyt a londoni orosz követség küldte át a francia követségnek egy ajánlólevél kíséretében. Az ajánlólevélnek tartalma a következő volt: “Ennek a levélnek az átadója, Weining ur, előbb politikai (értsd: forradalmi) ügyekben volt belekeverve. Azonban megfogadta, hogy a mi sze műnkben mindenképpen tisztázni fogja magát. Adjanak neki módot, hogy a Franciaországban levő orosz seregeknél elhelyezkedjék. Jó ismerőse Ch—nek.” Amikor Weining ur elfoglalta helyét s megkezdte a cár katonái között a heccelő munkát, ugyanakkor megkísérelte a csúnya játékba belevonni a liberális sajtó munkatársait is. Felkereste pl. a moskvai “Buskoje Slovo” tudósítóját is. aki távol áll ugyan minden “forradalmi” gondolattól és elárulta neki — igazi, vérbeli kém módjára — terveit; felszólította, hogy lépjen be az orosz hadseregbe “forradalmi propaganda” céljából. Amint ez a tudósító ráeszmélt Weining ur céljaira, s a titkos ügynök észrevette közönyösségét,. eldiesekedett előtte “magas összeköttetéseivel.” Megmutatta a levelezőnek a londoni angol konzul ajánlólevelét s nem vette észre, hogy ezzel tulajdonképpen elárulja magát. Amikor látta, hogy a hirlapirókkal semmire sem megy, elutazott Toulonba. Ott nagyobb eredményeket ért el az orosz matrózok között, akik nem láttak át a szitán s innen azt irta az orosz ujságiróknak, hogy “küldjenek nekem forradalmi iratokat, könyveket, mert nagyon jó talajra találtam a propaganda céljára.” De az újságírók persze nem küldtek semmit. Toulonbian tényleg csakhamar forradalmi mozgalom indult meg, különösen az “Askold” nevű hadihajón s ezt a mozgolódást több áldozat tőrbecsalásával el is fojtották. Ez után a stikli után Weining nr jónak látta onnan elpárologni. Innen Marseilíe-be utazott, hogy ott folytassa aljas munkáját. Itt is nagyon “hálás” talajra talált, mert az orosz katonákat Franciaországban is “hazai” módon kezelik, kanosukéval és botozással, nem csoda tehát, ha könnyen kaphatók voltak forradalmi mozgalomra vagy esetleg egy kis rendőrség elleni tüntetésre. Szóval rövid idő alatt Marseille-ben forrongás tört ki, amely, azzal végződött, hogy orosz katonák a kaszárnya udvarán kővel agyonvertek egy főtisztet. Amikor elfogták a zavargó katonákat: mindegyiknél a “Nasa Slovo” egy példányát találták. Amikor az orosz újságírók Marseille-be érkeztek, hogy kikutassák, mi történt ottan, több orosz tiszt azzal a kérdéssel fordult hozzájuk: — “Van nektek valami közötek a “Nasa Slovo’’-hoz?” — Semmi közünk hozzá! — volt a válasz. Erre a tisztek elmondták, hogy egy Weining nevű egyén mindenkire rátukmálja a “Nasa Slovo” példányait s akár akarja az ember, akár nem, a zsebébe dugja neki a lapot. így munkálta meg a talajt Weining ur, felh'eccelte az orosz katonákat s a mikor ezekből kitört az indulat, elárasztotta őket a “Nasa Slovo” példányaival. Amikor én annak adtam kifejezést egyik nyílt levelemben, hogy a “Nasa Slovo ”-t esetleg az utolsó pillanatban valaki becsempészte a katonák közé, ennek a gyanúnak csakhamar nagy visszhangja támadt. Nincs kétség az iránt, hogy ezt a munkát Weining ur végezte. De a rendeletet erre a munkára a londoni és párisi orosz követségek adták neki. És ezeknek a célját is könnyű kitalálni: meg akarták érttetni a Poincare-Briand kormányzattal, hogy ha azt akarják, hogy a-z orosz hadsereg védje meg a francia frontot, — 6 — akkor meg kell tisztítani Franciaországot az orosz forradalmároktól. Ezért fel kellett áldozni egy orosz tisztet, a kit agyonvertek. De hiszen ez a vállalkozáshoz szükséges eszköz volt! A kívánt cél eléretett. A francia kormány, amely eddig habozott, végleg megszüntette a “Nasia Slovo ”-t. A külügyminiszter pedig, aki a polgári radikálsok vezére volt, aláírta a kiutasító rendeletet ellenem. Valamennyinek azt mondta Briand: — “Tudjátok, hogy a “Nasa Slovo ”-t találták azoknál az orosz katonáknál, akik meggyilkolták parancsnokukat? !” És ez hatott, dacára annak, hogy a “Nasa Slovo” megengedett, cenzúra •alatt álló, minden újságárusnál kapható lap volt. De a hecc híre csakhamar feljutott parlamenti körökbe is. Egyes szélső balpárti képviselők, valamint a közoktatásügyi miniszter is (hires fizikus, tudós) megbortánkozva kiáltottak fel, amikor a marseillei provokáció részleteit elmondták nekik: — Szégyen, gyalázat! Ezt nem szabad megengedni! De egyetlen képviselő, egyetlen újságíró nem tett kísérletet arra, hogy ezt az ügyet a nyilvánosság előtt szellőztesse. “Háborúban vagyunk” — volt az ürügy és nem volna “hazafias” cselekedet az orosz “felszabadító” arcáról lerántani ,a leplet — gondolta a francia hivatalos világ. Meglehet, hogy a francia kamara utolsó titkos gyűlésén valamelyik képviselő tényleg felszólalt az én kiutasításom és a marseillei provokáció ügyében, erről azonban biztos adataim nincsenek. Akkor, amikor a francia kamara titkos gyűlése folyt, én már a madridi börtönben ültem Spanyolországban, ahol Alfonz király rendőrsége, a francia köztársaság elnökének, Poincare urnák és II. Miklós orosz cár rendőrségének a parancsára börtönbe vetett. Fordította: Éber László. I A proletárnak ma csak egy hazája van: az a társadalmi osztály, amelyhez a termelésben elfoglalt helyénél fogva tartozik. Csak ez lehet ma az ő hazája, ha a haza néven az érdekeknek, érzelmeknek, vágyaknak, reményeknek, életviszonyoknak bizonyos közösségét értjük. Éhez az osztályhoz, ehez a hazához való tartozás ma a nyomorúságot, szakadatlan munkát, létbizonytalanságot, a kulturjavakból való kizárást jelenti az emberiség legnagyobb r sze számára, * Abból a másik hazából, amelyben a vagyonos osztályok élnek, a munkásosztálynak nem jut semmi: csak föntartásának terhei.
