Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-03-04 / 9. szám
Szociológia és természettudomány. Irta: LUKÁCS PÁL. (Folytatás.) Lássuk már most a másik törvénycsoport, az egyedi és faji .törvények megnyilatkozását, a melyekről meg kell jegyezni, hogy ma még ezen tünemények kisebb részleteivel nem vagyunk tisztában. Ugyanis az egyedi és faji gyűjtőnév alá foglalt törvények legnagyobbrészt Darwin nevéhez fűződnek, úgy hogy ma már egyes részleteikben e törvények kezdenek kétségessé lenni, újabban is folytonosan változtatnak rajtuk, bár alapjukban változatlanok ma is. Éppen ezért a tárgyalás folyamán csakis az általánosan elfogadott, a létért valü küzdelemből levonható tertörvenyeit mészetes fejlődés és kiválás fogjuk tekintetbe , venni, a melyekből,, miként az állati organizmusnál, úgy a szociális organizmusnál is azt a konzekvenciát vonhatjuk le,' hogy miként az állati organizmus a folytonos fejlődés folytán tökéletesedik, úgy a társadalom is lassú előhaladásában mindinkább közeledik a 'tökéletesség felé. Még tisztábban látszik e törvény igazsága az emberiség történelmében, mint az állati organizmusoknál, a hol a fejlődés évmilliókat ölel fel, úgy hogy némely éleslátásu történetiró már régen kimutatta ezt, mi. előtt még Darwin a természet törvényeként vezette volna le. Röviden ezek ama főtörvények, melyek megnyilatkoznak az állati és a szociális organizmusok történeteben és a melyeknek bővebb tárgyalásába, mivel ez már a szociológusok feladatát képezi, bocsátkoznunk nem kell. Célunk csupán az, hogy megvilágítsuk az összefüggést a két tudomány között és ezáltal kimutassuk a szociológia azon irányának helyességét, mely ezen utón halad. A természettudományok haladása mindinkább igyekszik földeríteni a természet eddig ismeretién törvényeit, a szociológia pedig igyekszik ezt felhasználni az ő körében az ő céljaira. Az analógia újabb törvények felfedezésével és a már meglevők pontosabb körvonalozásával mindinkább tisztábban áll előttünk, úgy hogy idővel mindig több és több társadalmi jelenség magyarázatát tudjuk adni. Spencer iskolája megmutatta az utat, a melyen haladni kell. Ha neki nem is sikerül a probléma teljes megfejtése, sikerülni fog a jövő embereinek, de semmi esetre sem tudható ez be az irány helytelenségének hanem úgy a természettudományok, mint a társadalom jelenlegi fejletlenségének, mely nem engedi meg mindig az analógia kimutatását. Hiszen a mi társadalmunkról Wallace azt mondja, hogy összehasonlítva a természettudományok hatalmas lei?dületével, a barbarizmus állapotában van. Viszont pedig némely természeti törvény még nincs egészen felderítve, igy pl. a Darwin-féle descendens theoria sem, holott némely szociológus, — mint például Ammon — egész Iskola, ahol az automobil kezelést tanítják. fejtegetéseit erre a még egészben el nem fogadott theoriára fekteti és egészen figyelmen kívül hagyja a physiologikus integrálódás és differenciálódás törvényeit. Ebből keletkeznek azután azok a nagy hibák, melyekbe Spencer követői úgyszólván mind beleesnek, hogy t. i. ki akarják mutatni az analógiát a legaprólékosabb részletekig. így azt mondják, hogy van szociális Ízület, szociális tüdő, szociális máj, idegrendszer és igy tovább, úgy hogy az analógia kimutatásában a legaprólékosabb részletekig mennek, vagy pedig a természeti törvények nagy tömegéből kiszakítanak egy-egy be nem bizonyított elméletet és erre akarnak mindent visszavezetni. Persze ez által oly badar következtetések— 9 — re jutnak, hogy pl. a klérust egy elzsiros dott idegszövethez hasonlítják! Ebből kovácsolják azután a Spencer-irány ellenségei fegyverüket, a mennyiben ők is aprólékos részletekre támaszkodnak és nincsenek tekintettel a tárgy tulajdonképeni alapgondolatára. Loria például, ki egyike a Spencer-irány legnagyobb ellenségeinek, “Szociológia” c. munkája egyik fejezetében, mely az organicisticuS irány utolsó jelenségéről beszél, csupán Ammonnal, mint a Spencer-irány egyik túlzójával vitatkozik, csupán ennek a tanát birálgatja, és meg sem kisérli kimutatni a Spencerirány alaptörvényeinek helytelenségét. Szóval vitáikban nem tekintik a főbb alapvető motívumokat, hanem csak abba kapanaszkodnak. hogy az analógiát nem sikerült kimutatni a legaprólékosabb részletekig. Pedig végtére is nem ez a cél. Egyelőre meg kell elégednünk avval, hogy ki tudtuk mutatni, — a mint Spencer ki is mutatta — a fő természeti törvények hatását a társadalom alakulásában. Azon tünemények előtt pedig. a melyeket a tudományok jelen állása mellett nem tudunk megmagyarázni, álljunk meg és ne higyjük azt, hogy most már mindent megmagyarázhatunk, holott a legelemibb dolgokkal sem vagyunk egészen tisztában, ne forduljunk fikciókhoz, esetleg abstrakt dedukciókhoz, mert visszajutunk oda, a honnan nehezen elszabadultunk — a metaphysikához (természetfölötti). Sokkal inkább megfelel az emberi gondolkodásnak, ha oda térünk vissza, a honnan kiindultunk — a sejthez. Az embernek, ki azt hiszi, hogy ö a természet legtökéletesebb alkotása, persze jobban imponál, ha azt mondják róla, hogy a társadalom vezetője az ő ideája, az ő eszméje, mintha azt mondják róla, hogy az ő életében nem az ideái dirigálnak, hanem a sejt és ennek öntudatlan vibrációi. Ez azonban még senkit sem jogosít fel arra, hogy az előbbit, a szebbet fogadja el, mert evvel úgy sem fogja magáról lerántani az állati leplet, nem is szólván arról, hogy az ál.ati eredetünk nem szolgál szégyenünkre, sőt mentségünkre, ha roszszul cselekszünk. '(Vége (következik.)
