Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)

1917-03-04 / 9. szám

ezek a lábak eifra katona-esizmákkai lehetnek fedve. De keservesen csalód­tam, Valamint nagyon sokan csalód­tunk. Mert fanatikus elmaradottság­iban az európai országok háború­­intézői semmiben sem különböznek a balkáni barbároktól. Az európai há­ború csupán nagyobb és valamint a háború visszatérést jelent gazdasági, politikai és kulturális téren egyaránt a barbarizmushoz, nem csoda, ha a szellemi vezetés átment az orosz cáriz­mus kezébe. A Parisban megjelenő nemzetközi orosz szocialista újság, a, “Nasa Slavo” érdekes részleteket közöl ar­­róii az uralomról és szellemről, amelj a háború alatt a francia köztársaság­ban uralkodik. Erről a lapról, amely­nek munkatársa voltam s arról, ami ott történt, szólok itt. Amikor az oroszok Galíciában győz­tek, mi is erősért hajbakaptunk a fran­cia cenzor éltes beavatkozása miatt. Annyira mentek velünk szemben, hogy még Gróf Whitte nekrológját is ki­vágták a llapból, sőt még a cikk címét sem hagyták meg. Meg kell jegyezni, hogy akkor a cenzorok egy kissé sze­­mérmeteskedtek és mégis ennyire bru­tálisan bántak velünk. “Nekünk semmi dolgunk vele — mondta nekem az a tiszt, aki a mi la­punkhoz volt beosztva — minden uta­sítás, ami az önök lapjára vonatkozik, a külügyminisztériumból érkezik s na­gyon lekötelezne vele, ha erről a tárgy­ról diplomatáink valamelyikével me­rülne vitába.” Amikor a Whitte-fóle cikket kiemel­ték, rá egy fél órával a hadügyminisz­térium épületébe egy magas, ősz dip­lomata jött be, akihez felvilágosítás­ért fordultam aziránt, hogy miért nem engedik egy kiszolgált s már elhunyt orosz politikus nekrológiát közölni, a melynek egyáltalán semmi köze sincs a háborúhoz? — Tudja kérem — szólt, és ujjával az utca túlsó oldalán’ lévő épület felé bökött, amely palotában az orosz nag> követség lakott — az ilyen cikkek na­gyon kellemetlenek... — De uram, hiszen éppen azért Ír­juk azokat, hogy kellemetlenek legye­nek — szóltam én. A diplomata elmosolyodott, mintha válaszomat jó viccnek tekintené és ezt válaszolta: — De kérem, mi háborúban vagyunk és sokban függünk szövetségeseink­től. — Ön talán ezzel azt akarja mon­dani, hogy Franciaország belpolitiká­ja az orosz cárizmus diplomáciai ural­ma alatt áll. Talán az önök ősei téved­tek, amikor XVI. Lajos királyt 'lefe­jezték. .. — Oh, uram, ön túloz! Hiszen hábo­rúban élünk. — És ezt a választ: “Hiszen hábo­rúban élünk’’ — hallottam minden al­kalommal; hallottam akkor, amikor szocialista küldöttségek járu'rtak a szocialista miniszterek elé s panasz­kodtak a cenzorra, a rendőrség túlka­pásai .ellen. Valamennyien a vállukat vonogatták — mint az a diplomata — és azt válaszolták: — Háborúban vagyunk! — ez vo£i a replika mindenre és mindenkinek. De be kell ismernem, hogy 1 a fenti beszélgetés, amit a francia viszonyok jellemzésére hoztam fel, nem volt ál­­talánositható a háború első évében, amikor a francia radikaiizmusnaJi szelleme még bizonyos fokig érvénye­sült ; az orosz követség azonban gyor­san rászoktatta a francia republiká­nus radikálistákat arra, hogy a régi szellemtől tegyenek le és sikerült oda­vinni a dolgokat, hogy politikai mene­kültekkel szemben ép úgy jártak el, mint Oroszországban. Az orosz cári diplomácia azt a hirt terjesztette, hogy az orosz, bevándorlók — nagyobbára zsidók — pro-német érzésnek. És nem­csak a francia kormány, hanem a fran­cia hazafias szocialisták is elhitték ezt a mesét. Amikor aztán a talaj jól volt előkészítve, az orosz titkos ügynökök mesterségesen provokációt idéztek elő, amelynek az volt a célja, hogy az orosz menekültek lapját beszüntessék s en­gem Franciaországból kiutasítsanak. Az'orosz cárizmusnak ezen alattomos merényleteiről sem iá francia, sem pe­dig a külföldi sajtó nem emlékezett meg. Erről majd* következő cikkünk­ben számol be Trotzky elvtárs. Fordította: Éber László. Mikor először egymáséi lettünk Napfény kacérkodott felettünk, De a zápor csakúgy szakadt És mi gázoltuk a sarat. Bizony arról nem tehetünk, Hogy ilyen lett az életünk. Nyugodt, derűs a homlokunk, Bár tüskén, sáron gázolunk... PROLETÁR-DALOKBÓL. A mi regényünk egyszerű Nincs benne ború, sem derű. Boldogságban bujálkodás, Siránkozó sóhajtozás. En nem vártám királyleanyra, Ő nem hercegfiut lesett. Én koldus voltam, ő meg árva: Szivünk egymáson megesett. Egymást boldoggá akartuk mi tenni: Ki bűne, hogy nem lett belőle semmi? Hogy összeadtunk két fájó szivet S a kin mégegyszer annyi lett? A magamét csak elviselném, De az ővét is hordozom. S tudom, hogy az ő lelke terhén Kétszeresit a nyomorom. Ott sir, ahol nem láthatom. Találkozunk s a fájdalom Hazug mosolyában olvad össze, Hogy kön^ünk egymást ne gyötörje. S akkor leszünk mi csak szegények, Ha vége izakad e regénynek!... FARKAS ANTAL.----------0----------­GONDOLATOK. Valamint ott, hol a patak vize sziklába ütközik, fehér tajtékfoltot látunk, mely épen, mert a patak szakadatban tovább foly, látszólag egy helyen marad: így azon állandóság, melyet az emberi dolgokban találunk, sokszor nem egyéb, mint ugyan­azon okok által előidézett szünetlen vál­tozás. * Az uralom ellen csak a szabadság biz­tosit, ha tehát a nép korlátlan hatalmától tartunk, — s méltán, minthogy a nép ural­ma felelősség nélküli — ez ellen csak a szabadság által biztosíthatjuk magunkat. * Nem törülhetünk ki senkit szivünkből a nélkül, hogy a helyen, hol egykor neve ál­lott, egy sötét folt ne maradna vissza. * Az embereknek legnagyobb gyöngesé­­ge az, hogy még a szabadság nevében is csak hatalom után törekszenek. * A fák alsóbb ágai érintkeznek, de a su­­darak mindig elkiilönözve állanak. Mily szomorú, ha eszünkbe jut, hogy 'csak azért emelkedőnk, hogy magánosán le­gyünk. Minden ember könnyebben siilyed, mint emelkedik, de inkább fárad, midőn magas­ról le, mint midőn fölfelé megy. Eötvös. 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom