Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)

1917-02-25 / 8. szám

m mm ** * < «19 Két téli ruha. A meleg ruta ott lógott sok-sok meSLeg ruha között. Tulajdonkép nem is volt meleg, amig ott lógott a ruhás­boltban. Megtapogatam, jól tudom, hogy nem volt meleg. Sőt egészen hi­deg volt, ő is, meg a többiek is mind a fogason. Fáztak és beszélgettek egymással: — Hallod-e, — mondotta egy bar­na kabát egy sötét­kék kabátnak, —­­már igazán ideje volna, ha valaki engem megmelegi­­tene. Úgy fázom, hogy a fogam is vacog bele. — Neked köny­­nyü, mert nemso­kára megvesznek, de bezzeg én to­vább fagyoskodha­­tom itt. — Miiért vagy olyan drága és ké­nyes? — Mert számi­tok arra, hogy hiú és kényes emberek vannak, s azok in­kább választanak Az a szép szőke haj. — Nos Annus, kö­zeledik karácsony! Mit kivánsz Jézus­kától karácsonyra ? — Nagy szeretnék (Lenni. — Miért nagy? — Mert akkor né­kem is lenne olyan szép szőke hajam, mint néked és az enyémet is a paró­katartón lehetne fé­sülni, mert igy már unom a sok cibálást. melegen ölelte át a kerekszemü fiút, mintha régi jó barátja tett volna. Hát érezte, hogy .a fiúnak nagyon boldogan dobban meg a szive. (Ettől lett neki is olyan nagy melege!) Persze, hogy pompásan talált. Ott is hagyták rajta. — No, te már haza is mehetsz! — mondotta az ur, aki a fiukat hozta. És rendre megkapta minden fiú a maga ruháját. Nekipirult arccal men­A SEMMI. Boltba küldi az asszony a kis leányt zsemlyéért. De a kicsike elfelejti, hogy mit kell hozni és mikor a boltba ér, ezt kér: — Téket szemmit! — Az nincs! — mondja a kereskedő. A leány haza megy és megmondja: — Nincs. — Oh, szörnyüködik az asszony, micsoda egy keres­kedő, semmije sincs, pedig megmondtam néki tegnap, hogy tegyen el belőle! engem. — Én megelég- Rendszeres tanítás- a házi foglalkozásokból egy new yorki leányiskolában. szem a nem kényes emberrel is. Bár akadna vevőm. így gazdátlanul nagyon szomorú az élet. Az embert ide-oda dobálják, felakaszt­ják, leakasztják, felpróbálják, vissza­vetik. — Mit csináljunk, ha ez a sorsunk! — veté oda közönböisen a sötétkék kabát. Ekkor egy rakás gyerek jött a ruha­boltba. Valaki hozta őket, felállította, mint a katonákat. Bizonyosan diákok Voltak, mert igen kíváncsian, de egy­úttal bátran néztek körül. Azt vizs­gálták, hogy a sok ruha közül melyik jut nekik. Egyik meglökte a másikat: — Te, nekem a sötétkék tetszenék — súgta félhalkan. — Nekem mindegy! — felelte a má­sik, egy kerek ábrázatu, nagy kerek­­szemű fiú. Aztán sorra kerültek le a kabátok a fogasokról. Persze, hogy az első a bar­na kabát volt. Örvendett a barna kabát, s olyan tek haza. Mindenkinek meleg volt a ruhája. Csak a sötétkék kabát lógott szo­morúan tovább a fogason. Szeretett volna megvetően nézni a felruházott gyerekekre, de e helyett elszontyoro­­dott. — Engem itt hagytak, mert én ké nyes vagyok! Olcsó portéka kellett nekik. Persze, ingyen kapták. Én ur­nák születtem. Aztán bejött egy uriasszony a fiá­val. Megtetszett neki a sötétkék ruha. Megvette. Harmadnap találkozott • a sötétkék ruha az iskolában a barna ruhával. Éppen ^egymás mellé kerültek. A sötétkék ruha szeretett volna fel­kiáltani, hogy őt ne ültessék az ingyen kapott ruha mellé, mert ő finomabb és drágább... de nem tudott beszélni. ... A ruhák a fogason, a ruhás­­bolltban különböztek egymástól, az is­kolában nem. HUMÁNUS KOR. — Robert Seidel. — Humánus kor, humánus erkölcs — Törvény védi az állatot; A kutya kegyben áll s az ember Sorsa biz’ kutya állapot. Humánus állam és polgárok — Hatos a törvényes kamat; De nemes minden uzsorás, ki Rabol a börzén s fosztogat. Humánus szív, humánus munka — A tudomány folyton halad; Megnyujtja a betegek életét S épeket öl a harc alatt. Humánus ur, humánus a hölgy — Táncolnak a szegényekért S a munka magjából aratják A milliomos kenyerét. Humánus eszme, szó meg írás — Csillogó máz e sártekén, Hol börzén a legfőbb művészet S pénz, sok pénz: a legfőbb erény. — 15 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom