Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)

1917-02-25 / 8. szám

mmm SCHNITZLER ARTHUR. Fordította: BÍRÓ LAJOS. (Foytatás.) ANATOL: Hiszen épen most mondtam, hogy édes angyalom! ILONA: És csakugyan el kell menned arra a buta es­küvőre ? ANATOL: Drágám, egész komolyan mondom, hogy kell. ILONA: Tudod mit, a kocsiban elkísérlek egész a nyoszolyólányod kapujáig. ANATOL: Ugyan mi jut eszedbe. Majd estére talál­kozunk. Hiszen ma a színházban is dolgod van. ILONA: Lemondok. , ANATOL: Nem, nem, én majd érted megyek. — De most frakkot kell vennem. (Az órára néz) Hogy múlik az idő. Ferenc ! Ferenc ! ILONA: Mit akarsz tőle? ANATOL (a belépő Ferenchez) : Kikészített mindent a szobámba ? Ferenc : A nagyságos nr a frakkot még a fehér nyak­kendőt gondolja — ANATOL: Na igen — FERENC: Azonnal------(bemegy a hálószobába.) ANATOL (ide-oda járkál): Te — Ilona — hát ma este — színház után — jó -—? ILONA: Úgy szeretnék ma egész nap veled maradni. ANATOL: Ne légy gyerek — hát nézd, nekem vannak bizonyos kötelességeim is — hiszen ezt be kell látnod. ILONA: Szeretlek és semmi mást nem látok be. ANATOL: De hát ez olyasmi, ami okvetlenül szükséges, FERENC (kijön a hálószobából): Ki van készítve minden, nagyságos ur. (Kimegy.) * ANATOL: Jó. (Bemegy a hálószobába, az ajtó mögül beszél vissza, Ilona a színpadon marad.) Okvetlenül szük­séges... Tudniillik, az, hogy azt belásd. ILONA: Hát csakugyan átköltözködöl? ANATOL: Csak nem mehetek igy az esküvőre, ILONA: Minek is mégy el ? ANATOL: Már megint kezded? Mennem kell. ILONA: Hát akkor m.a este. Igen? ANATOL: Igen. A színpadi ajtónál foglak várni. ILONA: Csak el ne késs aztán! ANATOL: Nem — miért is késnék én el? ILONA: Oh, emlékezz csak vissza, egy éve egy teljes órahosszat vártam rád előadás után. ANATOL: Úgy? Arra nem emlékszem. (Szünet.) ILONA (sétál a szobában, a plafont és a falakat néze­geti) : Te, Anatol, itt egy nj képet látok. ANATOL: Igen — tetszik neked? ILONA: Én nem értek képekhez. Tudod! ANATOL: Ez nagyon szép kép, tudod? ILONA: Ezt magaddal hoztad? ANATOL: Hogyan? Honnan? ILONA: Hát az utazásodról. ANATOL: Hja igaz, az utazásomról. Nem, ezt aján­dékba kaptam. (Szünet.) ILONA: Te, Anatol. ANATOL (idegesen): Na mi az? ILONA: Hol voltál tulajdonképen? ANATOL: Hiszen megmondtam már. ILONA: Nem egy árva szóval sem mondtad. ANATOL: Megmondtam már tegnap este. ILONA: Akkor azóta elfelejtettem. ANATOL: Csehország környékén voltam. ILONA: Mit kerestél te Csehországban? ANATOL: Nem Csehországban, csak a környékén. ILONA: Vagy ngy, biztosan vadászaton voltál. ANATOL: Igen, nyulakat lőttem. ILONA: Hat hétig? ANATOL: Igen, szakadatlanul. ILONA: És mért nem búcsúztál el tőlem utazás előtt? ANATOL: Nem akartalak elszomorítani. ILONA: Te, Anatol, te a faképnél akartál! engem hagyni. ANATOL: Ugyan! Nevetséges. ILONA: Nana, egyszer már megpróbálkoztál vele. ANATOL: Megpróbálkoztam vele — igen; de nem si­került. ILONA: Mit! Mit mondasz? ANATOL: Na igen, el akartam szakadni tőled, hiszen azt tudod. ILONA: Micsoda ostobaság ez, hiszen nem tudsz te el­szakadni tőlem! ANATOL: Hahaha! ILONA: Mit mondasz? ANATOL: Azt mondtam, hogy haha! ILONA: Csak ne nevess, drágám, akkor is megint csak visszajöttél hozzám. ANATOL: Na persze — akkor! ILONA: És most is------mert hát szeretsz. ANATOL: Sajnos. ILONA: Mi — ? ANATOL (kiabál): Sajnos! ILONA: Te. te roppant bátor vagy, ba igy a másik szobában vagy. A szemembe nem mered ezt mondani. ANATOL (kinyitja az ajtót és kidugja a fejét) : Sajnos. ILONA (az ajtó felé indul): Mit jelent ez, Anatol? ANATOL: Ez azt jelenti, bogy ez nem tarthat igy örökké. ILONA: Mi? ANATOL: Azt mondom, hogy nem tarthat igy tovább; nem tarthat örökké. ILONA: Most én nevetek: haha! ANATOL: Mi? ILONA (feltárja az ajtót): Haha! ANATOL: Csukod be! (Az ajtó megint be van csukva.) ILONA: Nem drágám, te szeretsz engem, és te nem tudsz elhagyni engem. (Folytatjuk.) — 11 —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom