Előre - képes folyóirat, 1917. január-július (2. évfolyam, 1-22. szám)
1917-01-07 / 1. szám
BÖLCSŐBEN Az “Előre Képes Folyóirat” számára Irta: SIKLÓSSY KÁROLY (Folytatás és vége.) És ekkor meghalt a régi Mihály! Most már minden mindegy! A tanítónak sem irt több levelet! Minek az? Egy este betért egy “bar”-ba. Még emlékezett rá, hogy hogyan nevetett ő azon, mikor először látta, hogy itt úgy isznak sorjában az emberek, mint otthon az ökrök az hatónál. Most ő is beállt a sorba! Hiszen járt ő otthon is korcsmába, de akkor ivott a mulatságért, a cmiborákért! Most ivott magáért az italért! Minden pohár után lázasan leste, hogy mikor száll lelkére a mámor, ami feledteti vele minden gondját, baját! Minden pohár fenekén ezt kereste . és ha még nem találta meg, mohón rendelt többet! Csak még, még! Magában ivott, senkihez sem szólt, csak néha a viszkis-pohárra vetett egy pillantást. — iMilyen jó is vagy te, viszki barátom! Csak egy hibádat ismerem! Lassan bánsz el az áldozatoddal! Minek mondjam tovább? Szomorú, mindennapi történet az, ami ezután követke zik: alvás, munka, alkohol! — y---------------------------------------------— — ________________ _ _ _ _ _ _ _ Tiz év múlt el azóta, hogy Mihály elhagyta Pittsburghot. Most a sorsa, vándorlása megint visszavetette ide. Csendesen ballagott befelé az Union állomásról a városba. — Váljon itt laknak-e még a tanitóék? — tűnődött magában. Először úgy gondolta, hogy felkeresi őket, de aztán mégis meggondolta a dolgot. — Minek az? ‘ megint csak beszélne vagy bátorítana! Elismerem, ö okos ember. őt nem törheti meg a sorsa! Talár, ha engem is taníttatott volna az apám, én sem jutottam volna ennyire! Megváltoztatta hát az irányt és egy elhagyatott utcába tartva, éjjeli szállást bérelt 25 centért. Korán volt még lefeküdni és amint ott ült a szállónak nevezett menedékhely pipázó szobájában, körülötte sorsjverte, tépett alakok, szunyókálva, olvasva vagy pipázgatva, egyszerre csak úgy elfogta lelkét a magányosság, elhagyottság él zése, egyszerre oly árvának, oly kitagadottnak érezte magát, úgy vágyott most egy baráti szó után, hogy úgy éreze, ha ezt -nem találja, hát nem éli túl ezt "7 estét! — Mégis csak jó ember volt anitó'. Í, t L í Jó volt hozzám, szeretett engem. Megnézem, hátha még a régi helyen lakik. Elindult a tanító lakása felé. Mikor a lépcsőn felfelé ment, elgondolta: itt szaladt egykor fel a vidám fiatal Mihály! Most busán ballag fel az öreg Mihály! Mkior benyitott a lakásba, Bence alig akart a szemeinek hinni. — Mihály! Maga az? Hát hol volt a hosszú tiz év alatt? Nem is irt, semmi életjelt nem adott magáról, hát illik ez igy elbujdosni? No üljön le hamar! Vacsorázott már? Tartson velünk! Várjon csak, hozok fel egy korsó sört. — Nagy korsóval hozzon tanító ur — szólt utána Mihály — mert én sokat iszom! Bence elnevette magát. — Mi az Mihály? Maga alkoholista lett? Öt centenként vásárolja -az illúzióját? Ejnye Mihály!... No mindjárt itt leszek! Pár perc múlva tényleg habzó sörös kancsóval tért vissza. — Hanem most mondja el Mihály, hogy mit csinált és merre mászkált a tiz év alatt ?! —\ Hogy mit csináltam? — Hát egyszer dolgoztam, másszor nem dolgoztam. Egyszer ettem, másszor koplaltam! Egyszer az egyik városban, másszor egy másik városban! Ez a tiz év története! — Maga nagyon el van keseredve Mihály — szólt részvéttel Bence. — Nem szabad magát igy elhagynia! Nézzen meg engem! Lássa, tanult ember vagyok, aztán mire vittem? Nincs pénzem, vagyonom, dolgoznom kell ma is a napi kenyérért! Ezt ugyan nem azért mondom, mintha én a pénzszerzési képességet az okosság zsinórmértékének tartanám, de mert az emberek általában oly szamarak, hogy nagyon is hajlandók valakinek az eszét a zsebe után ítélni meg, különösen itt, a kalmárok hazájában! Hanem, bár látszólag semmit sem értem el, a saját portámon rendet tartok!! Itt belül — szólt és a mellére ütött — csend van, béke és nyugalom!! Nincs az életnek az a vihara ami meg tudná törni! Nem félek sem az élettől, sem a haláltól! Bár örülni tudok a reggeli napsugárnak, tökéletesen mindegy rám nézve, hogy mikor ér véget a játék! Holnap-e vagy húsz év múlva! Úgy látom, maga nagyon elkeseredett állapotban van. F-igyeljem rám! Az én lelkemben béke és — 12 — harmónia van! Megosztom magával! — Tanító ur! Kedves tanító ur! — szólt Mihály. — Ezek szavak, mind csak szavak! Beszélni meg Írni, azt tudnak! —- Szavak?! — kiáltotta Bence és felugrott a székről. — Hát ragadjon kardot és rohanjon az utcára! Szaladjon fejjel a falnak! Hát nem átallja maga is azok sorába szegődni, kik hatalmuk elbizakodottságában gúnyolódva kérdik tőlünk: hát mi van veletek, lássuk mit tudtok! Váltsátok meg már a világot! De akiknek az ajkukra fog fagyni a gunymosoly, ha egyszer majd valóban megáll a gép! Volt egyszer egy régi világ — folytatta csendesen Bence — ami még ennél a mostani komisz világnál is komiszabb volt. A feudalizmus kora volt ez! Akkor még annyiba sem vet ték a szegény embe-rt, hogy még a szabadság látszatát sem adták meg neki! Most már sikerült magának kivivnia ezt a látszatot! De e harcot megelőzőleg is voltak emberek és írók, akik nem tettek semmit, csak beszéltek és Írtak, ilyen volt a hires Rousseau is, de éppen ők voltak azok, akiknek sikerült csendes munkájukkal a cselekvés szikráját kipattantam t mozgalomból!! Ami aztán a párisi drámában meg is történt! Ma még az egész szociális mozgalom csak egy preparedness mozgalom, hogy majd a nagy leszámolásnál szervezett hadsereget állíthassunk a csatasorba!! — De ha győznek is — szólt közbe Mihály — mit adhatnak már nekem és nekünk, akik belefáradtunk az életbe! A múltban van a boldogság gyökere, lassan női az mint a virág, nem terem meg máról holnapra! Én láttam fáradt embereket a bányákban, gyárakban, műhelyekben, kik kiuzsorázott, kiszipolyozott testüket fáradtan vonszolták az ágyól a műhelyig és a mühelyől az ágyig! És ide jönnek maguk szocializmussal, eszmékkel?! Késő!! Itt már elkéstek! Egy pohár viszki többet gyógyít, mint minden szocializmus! Bence szomorúan mosolygott, majd kisvártatva igy szólt: — Az önzés — kedves barátom — olyan előjoga az embernek, hogy senkitől sem lehet rossz néven venni, ha ebből a szempontból tekinti a világot! De elveszett ember az, aki csak ebből a szempontból tekinti! Másokért is élni!! Csak a legkétségbeesettebb,' legelhagyatottabb magány * ■■■ 1 ?
