Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-12-24 / 49. szám
f adj ritmust a te megfagyott szivednek és induljon meg benned mind a vér: én kérlek, Jézus: millió|anya kér! És indulj útnak, menj, siess, mert hívnak, haldokló, hörgő, sebes katonák, A vizek, a fák és a mezők sírnak s a föld is sir, mert nem bírja tovább. Az ég is sir, a világ lelke is sir és tán az isten is, az égi rab. És minden asszony édes magzatot sirat, és minden tanya, falu, község, város, és minden táj, termő, napos, virágos, és minden madárfészek, minden lábnyom, és minden kereszt, templom s kápolnákon, és minden mélység, minden hegy, halom, csupa könny, gyász, vér, siralom! Jézus! Juda földjének istenes szülöttje, kit szentté dajkált Mária anyánk és homlokod fényglóriába szőtte s imába foglalt a szivünk, a szánk, kit bölcsek meghallgattak és tudósok követtek, kit aranyból faragtak, gyémánttal ékítettek, és selyemre hímeztek a szűz hajadonok, kiért sok mécs és oltárláng lobog, kihez vezeklőn járul, a gazdag és szegény, s ki őrt állsz a Vatikán tetején, hozzád jövünk, ó nézz csak végig rajtunk, mind asszonyok, kik neked térdet hajtunk és mind anyák és mindnek gyásza van, Jézus, hallgasd meg értük a szavam: Én szólok hozzád s millió szív beszél, mikor fájdalmam orgonái, zenél, mikor sikoltoz, mikor jajveszékel, s versenyt ordít a zabolátlan széllel, Én szólok hozzád: s millió szív beszél, ha szavam szörnyű menydörgése kél, ha szemem villámlik, ha nyelvem tüzet vet! Általam hozzád az anyák üzennek: Állítsd meg a vészt, állítsd meg az átkot, emeld a magasba s ne nézd vérbe sülyedni a világot! Én szólok hozzád, mert kemény a szivem, s nem roskadok le a könnyes tehertől, mindenek a buját én magam viszem s én vérzek számlálhatlan sebtől, Véres az ut, amerről hozzád jöttem, véres a hajlékom, a fekhelyem, véres az egész messzeség mögöttem, véres a szám, a szemem, a szivem! Ha kőből vagy faragva, ha ércből vagy öntve, ha le vagy cövekelve, vaslánccal lekötve: mozdulj te szent és lásson a szemed, mozdulj te szent, emeld föl a kezed, mozdulj te szent és nyisd meg csuda szádat, mozdulj te szent, hajlítsd meg dermedt lábad, sóhajts föl most, kőmellkasod emeljed, Indulj el, Jézus, nézd, hogy roskadoznak, hogy sorvadnak, s lassú halálra válnak, hogy lengnek, hajlongnak előtted az anyák, mint viharban a nád. Indulj el, Jézus, fogd föl a golyókat, ne hagyd el a jókat, kik árnyékodban ülnek. A kardokat, a gyilkos acélcsöveket törd össze mind, zúzd össze mind, öld meg a jajt, öld meg a kint! S állítsd meg a hömpölygő seregeket! Indulj el, Jézus, te nagy, szent, örök, jelenj meg künn a csatatér fölött! Nem mozdulsz, Jézus? Nézd a hitünk roskadj Nincs már hatalma az imádságoknak? Nem mozdusz, Jézus? Örök' kő a tested? A föld anyái rád hiába lestek? Hiába hívtak a kékülő ajkak, mielőtt kihűltek, mielőtt elhaltak? Nem mozdulsz, Jézus? Vér és ember rossza már elborít, a lábaidat mossa! Nem mozdulsz, Jézus? Nem vagy már velünk? Nem vagy a régi, a szent istenünk! Hiába tép a kétség, nincs könnyed, nincs szavad, Hiába sikoltunk a feszület alatt, Nem mozdulsz, Jézus, az igéd csak álom, És nincs megnyugvás ezen a világon, ' Nem mozdulsz Jézus, örök kő a tested, » S hiába hordtad a Keresztet?. . . — 9 — T A FESZÜLET ELŐTT Irta: PETERDI ANDOR
