Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-11-12 / 43. szám
,#»••••••••••••• \ '# »' * ••••MIMIIHtMtMMMM**«Mt«U«(*«*M*«M*««*«««t*M«**M****M**«**»««»**M******M*»*»****M*»««*«*f*« ", \ ,• • •••••••••• s ••••••••••• • V • • • • • »•' *•« • • •• •• •• • • • * *‘W 5 A V SZÉPIRODALOM V • / \ * V • • • • i ••••••••••• 1 i••••••••••••••• A sárga hajú leány. Irta: MURAI KÁROLY A gyorsvonat megáll s az egyik kupéból csinos fiatal asszony száll ki. Két utitársa az ablakon át utána néz s látja, hogy a nő a pályaház oldalánál várakozó úri fogatba ül, amely a falu irányában indul. A fiatalabbik utitárs, aki rövid idő óta élvezheti a nagykorúság örömeit és akinek a monoklijával feltűnően sok baja volt az utón, a nyelvét a szájában kissé összehúzza és csettint. Majd meg is szólal: — Sikkes és bájos. — Van rajta valami fantasztikus — teszi hozzá a másik. Egy hunyorgató, kedélyes arcú öreg ur. — Igaza van. Nekem is feltűnt. — Azután van még benne valami ördögi is. — Ördögi? Hogyan lehet az, kérem, mikor kék szeme és sárga haja van? — Épen azért. — Furcsa. Mindig úgy hallottam, hogy az ördög egészen fekete. — De csak a férfi-ördög, akinek egyedül a talpa fehér. A női ördögök — jegyezze meg jól fiatal barátom — rendszerint szőkék; legalább az életben, a valóságban. Tudom jól, mert dolgom volt egygyel. Bolond egy história, mondhatom. Hihetetlen és megfejthetetlen. Eddig még nem tudott a nyitjára rájönni senki. A fiatal ur nyomban érdeklődni kezd a bolond1 eset után és szemben fordul az öreg úrral. — Erről a hölgyről jut az eszembe a történet, mert annak a dámának, akiről szó van, épen ilyen kék szeme és sárga haja volt, mint ennek. Hanem sokkal szebb volt és csodálatos vörös folt látszott, a homlo kán, aminek egyébként részben én is oka vagyok. A nővérem mellett volt alkalmazva mint nevelőnö. Angolországból került oda s mikor szerelmet vallottam neki, nem volt meglepve. Nyugodtan, minden felindulás nélkül mondta, hogy várta a nyilatkozat mat. Amint meglátott, azonnal érezte, hogy sorsára befolyással leszek s hogy velem szemben nem védelmezheti magát. Azt hiszem, hogy igen babonás teremtés volt Mikor a vallomás után megszorítottam a kezét, csókra nyújtotta a száját. — Azután? Nos, azután? — Hamarabb meguntam, mint hittem volna. Valószínűleg azért, mert nagyon szeretett. Durva voltam hozzá s ö sirt. Egyszer annyira fölingerelt, hogy az ércgyufatartót hozzá dobtam. A homlokát érte, amelyen piros folt támadt. A helyett, hogy jelenetet csinált volna, fölemelte a jobb kezét, megfenyegetett és szó nélkül távozott. Annyira hozzá voltam már szokva a sírásához, hogy ez a néma jelenet rendkívül meglepett. Valami különös, sejtelmes, de igen kellemetlen érzés vett rajtam erőt, amelynek hatása alatt mintha valami katasztrófa-félét láttam volna közeledni. Majdnem hogy rész-, kettem, keservesen megbánva durvaságomat. — Történt katasztrófa? — Amig a szobámban megbánást éreztem s a szó szoros értelemben lázas félelem fogott el: kivül hangok hallatszottak. Kevéssel később a nagyobbik húgom rohant be hozzám s majdnem halálra váltan mondá, hogy az angol kisasszony beleölte magát a tóba. Csolnakba ült, beevezet a közepéig s ott a vizbe vetette magát. — Persze kimentették. — Annak a tónak örvénye és rejtelmes lefolyása van_ A kastély minden embere kutatni kezdett a vízben, de eredménytelenül. Búvárt is hozattunk, de hiába. A lány holtteste nem került elő soha. És hogy nem találták meg, ebben rejlik a fantasztikus történet, amelynek megfejtése még ma is titok. Mondanom sem kell önnek, hogy a következő napok rendkívül megviseltek. Mindig magam előtt láttam a kék szemű, sárga hajú lányt, aki őrült szerelmet érzett irántam, akinek hitével visszaéltem s akit durvaságommal a halálba kergettem. Mert lágy szivem volt mindig s az érzelmeknek hatása alól nem tudtam kivonni magam. Az a piros folt ott látszott a homlokán. — Velem is megtörtént egyszer... — Ami közöttünk történt, arról nem tudott senki s igy nem is tudták megfejteni szomorúságom okát. Mindegyre buskomorabbá váltam s ott ődöngtem a tó körül. Ez természetesen feltűnt s az apám egy napon azt mondta, hogy utazni kell mennem. Hadd lássak idegen embereket és idegen országokat. Tapasztalatokat kell gyüjtenem, mert politikai pályára lépek s mint képviselő kezdem meg karrieremet. Nem igen volt ugyan kedvem, de szigorú apám parancsát kész voltam teljesíteni. Néhány nap múlva velem indult meg a gyorsvonat Az volt a tervem, hogy egy közbeeső állomáson kiszállok s meglátogatom a nagynénémet. A vonat majdnem éjfél felé ért oda s ez idő alatt elaludtam. — És nem szállt ki, ugy-e? A gőzös tovább vitte. — Pár perccel az állomáshoz való megérkezés előtt ébredtem föl és sietve nyúltam az útitáskám után. Amint ezt tettem s közben szétnéztem, majdnem hogy összerogytam. A kupé ajtaja mellett ült az angol leány s merően nézett rám. A homlokai, mintha megnőtt volna a piros folt. A vonat e közben megállt az állomáson s én nem szálltam ki, mert mozdulni sem tudtam. Haladtunk tovább az éjszakában, amely csillagtalan volt. Nem sok idő múlva a sárga hajú leány fölállt, a jobb kezével .megfenyegetett és eltávozott. Alig" hogy ez megtörtént, a kalauz lépett be hozzám, akitől azt kérdeztem, hogy melyik állomáson szállt be az a nő, aki az imént hagyott el. A kalauz nem tudott válaszolni, mert a feje levált a nyakáról és kigurult az éjszakába, a sinek mellé. — De, uram... — Vasúti szerencsétlenség történt. Ami robogó vonatunk szemben találkozott egy másikkal s óriási erővel történt az összeütközés. Az utasok legnagyobb része meghalt s jóformán csak én menekültem meg De bár alig esett valami bajom, mégis o.da voltam. Betegen folytattam az utam, abban a hitben, hogy a sárga hajú leány rossz szellemmé vált. ő akadályozott meg abban, hogy a vonatról leszálljak s bizonyába azért, hogy a vasúti katasztrófának essem áldozatul. — Úgy látszik, hogy a rossz szellemeknek sem sikerül minden. — Igen természetesnek találhatja, hogy ettől az időtől kezdve meglehetősen nyugtalan voltam. Aggodalom környékezett s ha szőke nőt láttam, dobogni kezdett a szivem. De hát az angol leány hetekig nem mutatta magát. Útközben egy napon késő éjjel érkeztem Svájcnak egyik nyaraló telepére s a hotelben el volt foglalva minden szoba, egynek kivételével, amely a negyedik emeleten volt. A kényszerűség rávitt, hogy elfogadjam. Alig hoztam rendbe magamat, mikor valami ellenállhatlan vágy arra birt, hogy a szabadba menjek ki. A folyosó azonban sötét volt s nem tudtam eligazodni. Megnyomtam tehát a villamos csengő gombját s dühösen vártam a pincért, akit azért a sötétségért össze akartam szidni. Hogy lehet ilyen gondatlanságot elkövetni egy nagy hotelben. Pár perc múlva az ajtó fölnyilt s a szobaleány lépett be. Kezében égő gyertyát tartott s amint ennek a fénye arcára vetődött: ismét magam előtt láttam a sárga hajú leányt, a homlokán az ösmert piros folttal. Nem szólt most sem, de megfenyegetett és távozott. Az ajtóhoz rohadtam bezártam és oda húztam nagy erőlködéssel a szekrényt .amely igen nehéz volt. És vártam a hajnalt. Babonás félelemtől elgyötörtén, reszketve mint egy hideglelős. A virradat hamarabb bekövetkezett, mint vártam, de nem igazi virradat volt az. A hotel gyűlt ki s a tűz lángja helyettesité a kelő nap vörös sugarait. A tüze, amely rettenetes gyorsan terjedt. És én nem voltam képes eltolni az ajtó mellől a torlaszt, a szekrényt, amit magam helyeztem oda. Gyönge voltam, mint egy gyerek. A halál gondolata, az ablakot nyaldosó láng s a szomszéd szobából, a folyosóról behallatszó rémes kiáltozás majdnem megőrjített. Kiugrottam az ablakból, nem látva semmit. — 12 —
