Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-11-12 / 43. szám
Adatok a gyermekneveléshez A GYERMEK MŰVÉSZI NEVELÉSE. Amit az ákom-bákomok beszélnek. .. Egy pár fehér lap van előttem és rajtuk kedves, tipegő rajzok. Sok apró emberke van rajtuk, akiknek a hasukból nő ki a lábuk, a karjuk pedig a fejükből. Továbbá kancsók vannak itt, amelyek keresik, de nem találják a fülüket. És korcsolyázó emberek, akik otthonfelejtették a karjukat és házikók, amelyekből cigarettafüst szálldogál az ég felé és sok büszke ur, aki a fejebubján makra cilinderkalapot -hord. Napraforgó is van, malac is van és gólya is van, amely egy Pistikét hoz a csőrében. Valami kedves csacskaság van abban a gügyögésben, ahogyan ezek a rajzok itt zsibonganak, hancuroznak, röfögnek és nyerítenek előttem a békés fehér lapon. Kedves -csacskaság van benne, mint a -gyermeknek mindenféle beszéd-próbálkozásában, amelyet a felnőtt mosolyogva hallgat, holott a hozzáértő tudja, hogy ebben akaratok tolmácsolása, gondo latok kifejezése történik. Egy kis gépezetecske a fejében kezd megmozdulni és akkor elkezd a nyelve pörögni s elkezd nem sokkal* utána a keze is vonalakat írni. Még alig több három esztendősnél, még nagyon kimérten ejti az élőszót, de már észrevette, tudja, hogyha papiroshoz ér a ceruza, vonal marad utána és ezzel különös bogarakat lehet megrögziteni. Formák jelen nek meg a papiroson, kusza, keresztül-kasul huzgált alakok, amelyekről egyelőre nem bizonyos, hogy mit jelentenek, csak az a bizonyos, hogy valamit akarnak mondani. Mire valók ezek a rajzok? Puszta időtöltés-e ez? Nem több a játéknál, mely felesleges erők levezetésére való? Azért rajzol-e a gyerek, mert utánoz, avagy a papiros és ceruza önkéntelenül vezeti rá? Nos sem az egyik, sem a másik. Rajzolni lehet papiros és ceruza nélkül is, rajzolunk öntudatlanul is olykor és rajzolnánk akkor is, ha soha senkitől sem láttuk volna. Mert a rajzoló ösztönnek az agy mozgási centrumaiban van a székhelye és ha elmondom, hogy mekkora 'edényben főzték a szomszéd konyhán a levest, a kezeimmel a levegőbe fazékalakot rajzolok le, jelezni a nagyságot, az alakot, az öblösséget. A rajz a beszéd kiegészítő része és miként a beszéd, ez maga is nyelv. Külön is, a szóval párosulva is gondolatok -tolmácsolására való a rajz és háromesztendős kis polgártársunk kezén sem egyéb, mint jelképe valaminek, ami körülötte vagy őbenne történik. Talán a legelső, akire öntudata eszmél: ó maga, az ember. És legelőször kifejezetten, kiolvashatóan az ember jelenik meg rajzónja alatt. Az ember — no egy kicsit furcsa figura, — de ember. Van feje, van keze, van gyomra és van két szépen fejlett lába is, az igaz, -hogy nem minden van w helyén, de ez végre sem fontos. Ez a rajz nem azt akarja mondani: ime, tökéletesen ilyen az ember. Csupán csak azt, hogy én néztelek tégedet, ember és láttam rajtad, hogy neked fejed, gyomrod és végtagjaid vannak, ezekre emlékszem is s amjre emlékszem és ahogyan emlékszem, az itt van leirva. Mit -akar ez a rajz? Tökéletességet, hasonlóságot hirdetni? Oh dehogy! Csak jelképe akar lenni egy fogalomnak, csak rövid kifejezése egy gondolatnak, mint ahogy a kereszt a halált jelképezheti jegyzeteimben és egy négyszög a háznak az alapját. Ne feledjük el, amit idáig e furcsa, félszeg, gügyögő ákom-bákomokból ki tudtunk olvasni. Ne feledjük el, hogy itt egy külön nyelvről van szó, vonalak nyelvéről, melyek a lélek éleményeit fecsegik el. Ne feledjük el, hogy nem a kifejezés -hűségén, hanem jelképes voltán fordul meg az egész, hogy itt összeegyszerüsités, szimbólumba foglalás történt. És most nézzük meg őket újra, a fehér lapokat, é primitiv törekvéseket, amelyekben lélektelenül is lélek lakozik, amelyeknek merevsége mögött is van valami mozgás. Nézzük meg őket, az egyszemű ciklopszokat, akiknek a másik szemével nem tudott mit kezdeni az alkotójuk, tehát a homlokra rajzolta. Nézzük meg e fejeket, melyeknek a kalap alatti része is látszik, e gyomrokat, melyekbe bele vannak rajzolva az oldalbordák is, noha ruha van derék polgártársunkon. Nézzük meg e küzdelmet, mely itt a távlatért folyik és sehogysem tud érvényesülni s mentül többet nézzük őket, annál világosabbá válik a sejtelem, hogy e gyermekrajzok primitívsége éppen olyan, mint ausztráliai és praehistorikus barlanglakoké. A fáraók sírjának falába vésett királyok arca ugyanígy szem nélkül való, ugyanígy szeretnének távolodni az előtértől és nem tudnak. A tüzföldi bennszülött szakasztott igy rajzolja vagy vési pajzsába az európai embert: a homlokán, az orr fölött nő ki a szépen ápolt bajusza. Nem mi vettük ezt először észre, hanem etnográfusok és szociológusok, akik ebben is bizonyságát látják annak, -hogy a gyermek szellemi életében végigcsinálja az emberiség kulturfejlődésének fő-fokait. Négy-öt éves korában körülbelül -ott tart, ahol a félmüveit barbárok a kultúra kezdetén, Ugyanúgy rajzol, Ugyanúgy szereti az ugráló táncot, a ritmust, a csatázást, a tüzet, a vizet és az ősi elemeket. Nádai Pál. Tanügyi kiállítás, amelyet a forradalmi kormány rendezett Querétaro mexikói városban. A mexikói nép apraja-nagyja nagy érdeklődést mutatott a kiállítás iránt, amelylyel a tanügyi téren elhanyagolt Mexikóban uj korszak vette kezdetét. A forradalmi áramlatnak egyik előnyös hatása -elsősorban a népoktatás terén nyilvánult meg, amelyre most nagy gondot fordítanak. Képünk azt a jelenetet mutatja, amint egy indiánus anya két kis fiával figyelmesen nézi a kiállitott tárgyakat. Képünk a helyszínen készült, eredeti felvétel. — 9 —
