Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-11-12 / 43. szám
A yankee színpadok. Irta: IFJ. HEGEDŰS SÁNDOR Ennek a szeszélyes légkörű, buja földnek talajából máskép verődnek föl a szenvedélyek, születnek meg a gondolatok, mint az óceán túlpartján, a vénülő Európában. Gyerek-ország ez, mely még nem nőtte ki magát; társadalmának még csak váz-alakja van készen, mely azonban, ha kitöltődik, megtelik, óriássá nő, túlszárnyalja Európát. Most még a tenderen túlról táplálkozik, on-, nét látja el magát nagy részben, a mire szüksége van, — emberanyaggal és művészettel. De néha már önállóan is próbál életre kelni a művészet terén, mikor azonban elfogy lélekzete, viszszafut az európai mesterekhez és megint csak belőlük táplálkozik Az egész társadalom lüktetése rávall a gyermekévekre, a melyben a sok összekuszált -szenvedély lázasan siet megoldást keresni, de még nem mer' saját talpára állni, hanem utá nozza és átülteti az öregebb földrész remekeit. Hogy van műveltség a yankee-földön, az vitatkozás tárgyátnem képezheti. De hogy a ragyogó palo: ták között mily csekély mélységre tud az leszürödni, szinte csodálatos. Mert az a műveltség, a mely Amerika földjén tényleg van, csak hártyavastagságnyira takarja be társadalmukat, mélyebben behatolni még nem tudott; csak gyönge felület még, mely alatt — a szép iránt érzéketlen — hatalmas társadalom él. Ez a jelenlegi amerikai társadalom állapota; a mit legjobban igazol az, hogy a szőr, mert olybá tűnik fel az ember előtt, mintha azoknak a hatalmas művészi egyéniségeknek tehetsége volna a csáberő, mely a yankee-föld lakóit a színházba csalja; az a cinikus nyíltság azonban, melylyel a becsületes yankee bevallja, hogy ő csupán azért hallgatja meg Dusé-t, mert Európában ünnepük és mert ma összes jó ismerősei megjelennek az előadáson, világosan igazolja azt, hogy ők “Duse-t” nevéért és nem művészetéért nézik és bámulják; csak azért mennek a színházba, hogy az est végén azzal a boldog tudattal hajthassák pihenőre fejüket, hogy részesültek abban, a szerencsében és megláthatták az európai színpadok ünnepelt művésznőjét. Érdekes az is, hogy a “Duse”-idó alatt a többi színházak is megtelnek s úgy látszik, ez a nagy név egy kissé képes izgatni ezt a társadalmat és erejével színházba hajtani a publikumot. Mikor azonban a “művésznő” eltávozik, a ko zönség megkönnyebbülve pihenőre tér, mint a ki munkáját lerótta és most... “jó éjt művészet...” a szinKázpubükum egy csapásra csodamódon leapad. De hisz ez természetes! A színpadnak is megvan a maga iskolája, melyet úgy a színészeknek, mint a közönségnek át kell tanulni. Ezek a jó yankeek azonban megfeledkeztek erről s miután az ö “m oney maker” (pénzkereső) pályájukon a mozgató erő tisztán a pénz, igy azt hitték, ha vásárolnak deszka-dobogót, függönyrojtokat, festett falakat s azt körülülik, akkor meglesz a szinház, mert hisz erre a deszkaalkotmányra, csak föl kell lépni egy két válalkozó férfiúnak meg “high kicking” (jukker) nőnek s azok azon a deszkafelületen egy csapásra müvészekmagasabb művészet nem igen tud állandó tanyát ütni s csak ideig-óráig képes az újdonság ingerével hatni. Maguk a komolyan gondolkozó irodalmi emberek is jól tudják, hogy minő kezdetleges közönséggel állnak szemben, midőn valami finomabb művészet megértésére törekesznek. De vegyünk próbának egy lélektani háttérrel ellátott művészetet, minő hatást képes ez kelteni az uj világrész területén. Az ALBIN POLASEK szobrászművész munka közben. A jeles mester ezen a szoboralakon magát a szobrászművészeiét faragta márványba, mert a szobor póza is az, amint a művész formálja a nyers anyagot. adatok azt mutatják, hogy midőn Európa ünnepelt művésznői közül akár Duse, akár Sarah Bernhardt rándul át egy-egy művészi körútra, a színházak bevételei megháromszorozódnak a vendégszereplés ideje -alatt. Érdekes tünet ez, kétszeresen is; elő-5
