Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-10-29 / 41. szám
csületben térhetek vissza ide, mert senki sem tudhatja, senki sem bizonyíthatja, hogy a gyilkos én ivagyok. Én ülhetek a 'börtönben, ha akarom, a káplán nevén, ha akarom, a képviselő nevén, vagy akár egy gróf nevén, mert ahogy Pór Mihály nincs sehol, mert én nem vagyok, nem élek, nem nősülhetek, a hazudott név sincs sehol Sikkaszthatok és becsületes maradok. Lophatok és nem nevezhetnek tolvajnak. Betörhetek, fosztogathatok s még sem vagyok rabló, csak azét, mert az apám nem Íratott be az anyakönyvbe. Nincs a világon senki, aki tudna a születésemről, mert az a túri paraszt megesküszik a törvény előtt is, hogy tiz napos koromban eltemettek. Mihály nem irt több haragos levelet a képviselőnek. Az utolsó levelében az állt, hogy köszöni a szives közbenjárást, a keresztlevelet megkapta, már meg is esküdött a feleségével, nagyon boldog és soha életében nem fogja elfeledni a képviselő ur jóságát. Ezzel aztán befejeződött a szegény rendőrségi írnok lázas futkosása valami után, ami őt meg nem illeti az életben. A feleségével a város belső részein is mert sétálni, s ami soha életében eddig nem történt meg vele, a felesége kedvéért hivatalnoktársai és egyéb ismerősei előre is köszöntek neki, s ezekben az üdvözlésekben most már nem volt gúny, hanem tisztelet és megbecsülés. És bizonyára ezt a tiszteletet fejezte ki a képviselő ur levele is, amelyben melegen gratulál néki a házasságához, — ámbár a levélhez egy költségszámla is volt csatolva, s ezek a számok azt a tekintélyes összeget jelentették, amit a képviselő a keresztlevél kijárása alkalmával adott ki kocsira, borravalóra, bélyegekre és isten tudja, még mi egyébre. Pór Mihály csodálkozva vakarta meg bozontos fejét, de azért postafordultával megküldte a keresztlevél árát, holott ahhoz semmi köze sem volt a képviselőnek, mert azt ő maga, sajátkezüleg hamisította. Utón hazafelé. Túri János volt a legrégibb munkás a pályán. Nagyon kora tavasz volt, amikor odakerült. A hegytetőkön még fehérlett a hó, a mezei tócsák szélén reggelenkint még vé-. kony réteg képződött, amikor az ásóját belevágta a vizes földbe. Akkor még teljes volt a lapos völgy. Nyoma se látszott annak a hosszú, sínekkel megrakott, beláthatatlan végű vonalnak, amely késő ősszel, amikor Túri János még mindig ott volt, teljesen készen, mintha valami óriási kéz húzta volna végig, osztotta ketté a tájat. Ennek ,a hosszú vonalnak, a vasúti töltésnek minden porcikáját ismerte. Talán azt is megtudta volna mondani, hogy melyik darab földjét honnan taligázták oda. Ott volt az ő csákánya, amikor a hegyoldalban kellett neki utat csinálni, ott volt az ő ásója, amikor a földet kellett rárakni és 'ott, az ő lapátja, amikor a vizenyőkön kellett átvinni. Túri. Jánosnak sok-sok verejtéke hullott erre az egyenes vonalra. És amikor már egészen vége felé járt a munka, esett meg Túri Jánoson az a milliónyi számban előforduló eset, hogy párosán: másodmagával állt a nagyvilágban. Rövid históriája volt ennek. Egy reggel, ahogy az állomás körül dolgozott, a csákány a köves talaj helyett a lábába csúszott Túri Jánosnak. Amint otthon maradt, a patikába orvosságért, a kútra borogatásért egy leány szaladgált Túri János számára. A munka sok veszedelme által megkurtitott proletár-életben hamar fejlődik ki a szerelem. Nem telt két hétbe, Túri János hálóhelyet, élelmet juttatott ápolójának. A betegség, a páros élet fölemésztette Túri János pénzét és amikorra fölgyógyult, a kész pályán már igazán nem akadt semmi munka. Ott állt most másodmagávai pénz nélkül, sőt még a pénz reménye nélkül is. És ekkor megkezdődött a szegény, megszorult embernek az a kétségbeesett futkosása, amely oly nagyon hasonlít a megkergetett vad hajszájához. Először a vállalati irodába állított be. Itt már javában hurcolkodtak, elkészültek a kész vonalról és nagyon kurtán bántak Túri Jánossal, majd hogy ki nem nevették — Útiköltséget akar? Hát még mit nem! Hiszen jól állnánk, ha mindenki a nyakunkra járhatna útiköltségért! — Hiszen csak én kérem, könyörgött Túri János. Legrégibb munkás voltam a pályán... De hiába könyörgött. Nem kapott egyebet, mint egy tanácsot. Azt mond ■ták neki, hogy toloncuton menjen haza. Túri János most ezután vetette magát. Hát hiszen eltoloncolták volna, de amikor azt mondta, hogy asszonyostul akar igy hazajutni, kiderült, hogy a Túri asszonya nem a Túri János felesége. Erre aztán csúnyán összeszidták Túri Jánost. A jegyző urnák nagyon fájhatott, hogy asszonyt visznek ki a faluból, mert majd lecsukatta a toloncutra vágyakozót. A hajsza folytatódott. Elment a korcsmároshoz, a fűszereshez, fölajánlott kézi zálogot, uzsorakamatot, de mindenütt mindhiába. Amint hazakerült, elmondta az asszonynak a sok kudarcot. Nagyot, keserveset káromkodott. — Egyedül kell majd hazamennem... Itt hagylak... De az asszony oly szomorúan, oly könyörögve nézett rá, hogy hozzátette: — Otthonról aztán küldök neked útiköltségre valót... Az asszony itekintete azonban még szomorúbb lett. A férfi megkérdezte: — Hát nem hiszel nekem? Oly cudar ember vagyok?... Erre már megszólalt az asszony: — Nem vagy cudar ember, de szegény ember vagy... A szegény embert pedig úgy megszorongatja a nyomorúság, hogy alig gondolhat az asszonyra, amikor az mellette van. Hát hogy gondolhatna rá, •amikor oly messze kerül el tőle... Túri János behajtotta fejét a két tenyere közé, aztán belemarkolt a hajába, mintha igy akarna magából kihúzni egy mentő gondolatot Egyszerre fölugrott. Megint káromkodott egyet, de most már nem oly keserveset. — Megyünk hát gyalog... Velem jösz... Kilenc napra otthon leszünk. Jösz? — Megyek — felelte az asszony és már nem volt oly szomorú. ...Harmadnap elindultak. Kora, homályos, nedves őszi reggel volt, amikor útra kerekedtek. Csöndes, kimért lépésekben mentek, mint akik nem sietnek, mert igen hosszú ut van előttük. A férfi szótlanul tolta maga előtt a bundával, ásóval, kapával és egyéb cókmókkal megrakott taligát. Amint pedig igy mentek vagy egy óra hosszat, hátulról, a ködből erős dübörgő lárma érte őket utói. A lárma mind erősebb, mind dübörgőbb lett és amikor utolérte őket a vonat is, a dübörgésbe belekattogott a hatalmas vaskerekek lármája. A gép süvített, prüszkölt, sistergett és fújta maga alól a sürü, fehér gőzt... Ott robogott a pályán, a Túri János keserves munkáján.. . Vadul, kétségbeesetten nézett.utána. A forró napsütésben, a zimankós esőben elhullatott sok verejtéke jutott az eszébe, hogy e sok verejték árából csak arra se futoitta, hogy a saját munkája elvigye. A munka vad kétségbeesése volt ez, az elhagyatottságé, a hiábavalóságé, a reménytelenségé A" vonat pedig csak robogott tovább, a hatalmas vaskigyó kegyetlenül otthagyta ... Gergely Győző. JEGYZETEK. Megzavart lelki nyugalmadnak helyreállítását sohasem várd attól, ki azt elvette, mert szívtelen az, aki arra képes. * A megtérés sohasem késő. * Soknak neve barát! De nem mindegyik az, azért tehát jól megvigyázd, kit annak választasz. Francois. Vigasztaljon a mások nyomorúsága, — mondjátok. Hát mikor boldog vagyok, miért nem mondjátok: szomoritson el a mások öröme?! Voltaire. 13 —
