Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-09-24 / 36. szám
A női munka a háború után. Az európai hadviselő államok tanácstalanul állanak egy uj problémával szemben: Mi lesz a nőkkel a'háború után? Mint az 1001 éjszaka meséiben, előidézték a csodálatos szellemeket, előidézték azt a titkos erőt, amely elrejtve szunnyadt a nőkben és amely most szinte lehetetlent produkált, amely felébresztett erőöntudatot többé nem lehet visszakényszeriteni szűk börtönébe. Amikor a háború kitört és nagy szükség volt a munkásokra, amikor a hadiszergyárak teljes erővel dologhoz láttak, minden rendelkezésre álló emberi munkaerőt a gépekhez kényszeritettek. Női szervezetek és szövetségek vették kezükbe az agitációt, hogy megmozgassák és termelő munkára késztessék azokat a nőket is, akiket a nyomorúságos megélhetés nem kényszeritett a gyárakba, akik el lehettek volna gyári munka nélkül is. Nem gondoltak akkor még arra, hogy valaha béke is lesz. Terv nélkül csak a jelenre gondolva, — ami természete a kapitalista gondolkodásnak — ragadták ki évezredes börtönéből a nőt s a szükség kényszere alatt a gyárakba szorították dolgozni. ,És most tanácstalanul állanak, szeretnék megtalálni a módját annak, hogyan lehetne a nőt régi helyzetébe visszaszoritani. Egy hágai távirat jelenti, hogy a német kereskedők szövetsége határozatban kimondotta azt, hogy a szövetség minden egyes tagja köteles, a háború után következő 6 hónapban — amenynyire csak lehetséges — minden női alkalmazottját elbocsátani és helyét férfivel betölteni. A többi háborús országból hasonló jelentések érkeznek. Kérdés, hogy sikerülni fog-e ennek a határozatnak érvényt szerezni? Alig hihető. A legtöbb esetiben a jelenleg munkában levő nők nagy része kénytelen továbbra is saját maga megkeresni a kenyerét, mert fenntartója, férje vagy hozzátartozója meghalt vagy munkaképtelenné lett. Sokan azonban vonakodni fognak a régi függő helyzetbe visszatérni, mert a háború alatt meggyőződtek arról, hogy a családfentartás és az ipari munka együttesen a nőknek is éppen azt a független helyzetet biztosítja, mint a férfiaknak. Ezelőtt is volt női munka s ezentúl a nők foglalkoztatása társadalmi problémává növi ki magát, amit megoldani nem könnyű feladat. A nők a háború ŐSZI DIVAT. Fiatal nők részére az itt bemutatott egyszerű ruha minta van most a divatáruházakban raktáron. Ez a ruhaforma divatos is és nagyon egyszerű, A kabátka, amely egészen az állig gombolható, egy darabból áll az övvel összekötött szoknyarésszel. A tulajdonképeni szoknya 7 inchre van az alaptól, és a láb alsó részét szabadon hagyja, hogy a cipő látható marad. A szövet szürke vagy színes; a mozgás benne könnyű, mert az egész ruha nem szoros. után erős konkurrenciát fognak kezdeni a férfiakkal s a bérek leszállítását fogják előidézni, ha a férfimunkások is abba a hibába esnek, mint a kapitalisták, t. i., hogy a nőket az ipari munkáiból kiszoritani igyekeznek. A munkásságnak tehát ezt a kérdést máskép kell — 4 — megoldani s nem úgy, ahogy a tőkések gondolják. Csak politikai és gazdasági szervezkedés lehet a legjobb módja annak, hogy a bérleszoritásra kapható nők a 'háború után éppen ellenkezőleg: megerősitőivé és harcosaivá váljanak a munkásügynek. És a lappangó veszélyt a munkásság csak úgy kerülheti ki a háborús országokban, ha egyenlő bérekért harcol nők és férfiak részére egyaránt. A munkaadók részéről a nők kiszorítására kilátásba helyezett harc rövid lesz, mert ha észreveszik, hogy a nők — csakhogy helyeiket megtarthassák — inkább kisebb bérekért dolgoznak, mint a férfiak, akkor minden határozatot szépen sutba dobnak és újra csak olcsó női munkást alkalmaznak. Nekik az kell, hogy a férfimunkások harcot indítsanak helyeikért s ekkor a nők valószínűleg bérleszoritókká lesznek. Ezt a munkásságnak tervszerű agitációval és a dolgozó nők megszervezésével meg kell akadályozni. V. Z. UTOLSÓ MOSOLY. Szép barna bútorok, szegény falak: Ma nem hál itthon az életöröm; Ma jaj nekem a hosszú éjszakán Minden szobrom ma még összetöröm. És kidobálom a szentképeket, A vertezüst nehéz edényeket, Ma összezúzok minden porcellánt, És eloltom a meleg fényeket. Hímzett selyem ma épen nem marad, Sárgult csipkék és nemes szőnyegek; Kidobálok ma minden ékkövet S fázva, üresen, összegörnyedek. Dohányillat, tömjénszag, parfümök: Ma éjjel busán mindent száműzök, Dalos szép szavak nem folynak ma át Vig folyamban a fogaim között. Ma koszorút a halálfélem Csavar barnahajas fejem körül, Ma hideg harmatot sir rám a láz S forró hajával szárazra törül. S a beteg reggel aranytűje majd — Az első, zengő, végtelen sugár — Átszurja fáradt, fáradt szivemet S egy utolsó hálás mosoly vár. KEMÉNY SIMON.
