Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-02-13 / 4. szám
JUTALMAT A TEHETSÉGNEK! Irta: GERÉB JÓZSEF. SZOCIALIZMUS ellenzői állandóan azt hangoztatják, hogy a szocialista állam igazságtalan lenne. Állításukat ilyenforma okoskodással okolják meg: A szocialista államban mindenki egyenlő úgy politikailag, mint gazdaságik g. Ez azt jelenti, hogy munkája révén mindenki egyformán lenne jutalmazva. Pedig elvitázhatatlan tény, hogy a különböző munkák értéke nagyon is változó. Különösen változik ez az érték, ha a munka hasznosságát a társadalom szempontjából nézzük. Például: Goethe, határozottan hasznosabb munkát végzett, mint a vele egyidőben élő valamelyik napszámos embertársa. De ha nagyobb hasznot hajtott a társadalomnak, akkor kellett, hogy a társadalom is nagyobb jutalomban részesítse őt, mint a többieket. És mivel mi, emberek, csak anyagi jutalmakat adhatunk, igy a Goethéknek, vagyis a kiválóknak, a “zseniknek”, munkájuk révén való vagyonszerzése nagyon természetes. Ez az okoskodás annvira logikusnak tetszik, hogy a felületesen gondolkodót könnyen megtéveszti: A tévedés onnan ered, hogy e tipikusan polgári izii gondolkodás követő; vagv nem tudják, vagy nem is akarják tudni az “anyagi jutalmazás” valódi mibenlétét. Vizsgáljuk meg csak közelebbről ezt az u. n. anvagi jutalmazást. Leslie M. Shaw, aki Roosevelt alatt az Egyesült Államoknak pénzügyminisztere volt. a szocializmus elleni érvelésében .többek között a következőket írja: “A szocialisták örömmel ismerik el, hogy Edison igen nagy szolgálatot tett az emberiségnek, de már Carnegievel szemben, ki az üzleti világ terén énpen olyan zseni, mint Edison a feltalálás terén, egészen más álláspontra helyezkednek. .. Az ily nagy tehetségeket tettre kell serkentenünk a várható nagy jutalommal.” Shaw és a vele egyformán gondolkodók szerint: a kapitalista rendszer, melyben ma élünk, igazságos, mert nagv jutalomban részesíti a kiváló tehetsegeket. Mi azonbaij nagyon jól tudiuk, hogy ez nem igaz. Nagyon jól tudiuk. hogv irók, művészek, feltalálók és mindenféle faiu “zsenik” igen nagy számmal szenvedik végig a szegénység, az egész életen át való nélkülözés, mártíromságát. És míg ők nyomorognak, addig azt a "nagy jutalmat” az a kevés élvezi, ki véletlenül rendelkezett azzal a tőkével, mellyel a “tehetségesek” zsenialitását kiaknázhatta. Mi nagyon jól tudjuk, hogy az Edisonok Carnegiek nagyon ritkák. És mennél több van belőlük, annál kevesebb eshetősége van az újabbaknak. Fogadjuk el azonban azt az érvet, hogy ezt csak a “rendszerrel” való visszaélés okozza és vizsgáljuk meg, hogy vájjon valóban oly igazságos-e az az “anyagi jutalmazás?” Vegyünk mindjárt egy példát, mondjuk Edison esetét. Thomas A. Edison, a feltalálók legkiválóbbika, kétségkívül igen nagy szolgálatot tett az emberiségnek. Rendkívüli érdemei vannak a villanyosság fejlesztése terén, számtalan olyan gépet szerkesztett, amelyekkel a munka hatásfokát megsokszorozhatjuk. A szórakoztatást szolgáló találmányainak száma is igen nagy. Edison e tevékenykedése révén többszörös milliomossá lett és ma egyike Amerika legnagyobb gyárosainak. Mint gyáros, mint munkaadó, Edison egyáltalában nem különbözik más gyárosoktól, más kapitalistáktól. Gyáraiban éppen oly rosszak a viszonyok, mint másutt. Rosszul fizetett munkásai a “Tailor rendszer” szerint dolgoznak, ami a velőkig való kizsákmányolást jelenti. És ha csökken a munka, akkor a munkásokat itt is éppen úgy “leteszik”, mint a többi munkatelepeken. Egész bizonyos, hogy az, aki 50 évig Edisonnak dolgozik, az 50. év vékén éppen olyan szegény, mint mikor elkezdte. Gazdagabb csak azzal a tudattal, hogy neki Edison zsenialitása semmit sem hozott. Sőt ellenkezőleg. Edison nemcsak, hogy feltalálta a gépeket, hanem vagyonával arra kény szeritette a neki dolgozó munkást, hogy egész életén át rabszolga gondozója legyen az Edison-gépeknek. De azért az Edison által feltalált gépekre szükség van, badarság volna ennek ellenkezőjét állítani. Csupán az a mód rossz, ahogy e gépeket ma használják. Mert ma az uj gépeknek az emberiség nagyobbik fele semmi hasznát nem veszi. Ily körülmények között nem sokat veszítenénk, ha nem lennének is. Igaz, sok, ma már megszokott, kényelmi eszközünk nem volna, de miután nem szoktuk meg, nem is nélkülöznénk azokat. Aki nem látott még automobilt és nem is hallott még róla, az nem is vágyik utána. És igy vagyunk minden más eszközzel. Edison gépei nem hoztak örömet a munkásoknak, sem a többi gépek. Csak kint, meg szenvedést. Dolgozni kell a gépekkel folyton-folyvást és mindig csak másnak, mindig csak másnak. Milyen végtelenül tragikus annak a szegény selyemgyári munkásnőnek a sorsa, ki egész életében selymet készített, de soha magának egy selyemruhát nem vehetett. És ennek a szerencsétlen munkásnőnek tragikus sorsában osztozik az összmunkásság. Mert a gépek, amelyekkel dolgoznak, a bányák, a földek, hol az életfentartáshoz szükséges dolgokat termelik, nem az övék. Mindig valaki másé, aki nem dolgozik velők, de azért eltulajdonítja azt, a mit a munkások termelnek. És ez a valaki csak a legritákbb esetben maga a “tehetséges” feltaláló, mint Edison, hanem a legtöbbször az a valaki, kinek tőkéje van a találmány kihasználásához. íme ez az eredménye annak az “igazságos” rendszernek, mely a “tehetséget” anyagiakkal jutalmazza. Az az dehogy is jutalmazza. Csupán lehetővé teszi, hogy a jutalmat kierőszakolja magának. A “zsenik”, pedig legtöbbször úgy élvezik a “jutalmat”, hogy a munkások dolgoznak nekik, mint a többi kapitalistáknak: kizsákmányolás mellett. Ám legyen, fürösszük tejben-vajban ezeket a kiválókat. De ne engedjük meg, hogy ők és utódaik rabszolgatartókká legyenek. Mert az “anyagi jutalmazás” elve tette lehetővé, hogy egy kicsiny embercsop'ort az egész emberiséget hatalmába kerítette. A szocialista rendszer szintén jutalmazza a tehetséget. Ellátja mindennel, amire szüksége van. A lángész ezt meg is érdemli, mert zsenialitásának nem csupán egyes emberek, hanem az Összeség veszi hasznát. De már maga az a tény, hogy olyan munkakörben dolgozhat, mely után vágyódik, szintén jutalom. A legfőbb jutalom azonban embertársainak szeretete, kiknek életét könnyebbé, szebbé, boldogabbá igyekezett tenni. Ha embertársadat megakarod ismerni, figyeld meg, mit talál nevetségesnek. Azt is kenyéririgységnek nevezzük, ha valakitől a pecsenyét irigyeljük. 3
