Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-08-27 / 32. szám
A kiváncsi gyermek. FULLASZTÓ meleg éjszaka van. A szűk szobában nem lehet aludni, mert a falak is forrók a hőségtől, amit egész nap a nyitott ablakon át magukba szívtak. A szobában sötét van, csak a padlón fut végig egy holdsugár, amely rézsut betör a lefüggönyözött ablakon át. Több gyermek-izzadtan hánykolódik a szoba egyetlen nagy családi ágyán, talán négyen is szorongnak rajta. Izzadt tagjaik átfonják egymást, ki a lábát, ki a kezét löki rá mellette pihegő testvérkéjére. Nem alusznak, csak szunnyadnak s a pajkos gyermeksze mek fáradtan rebbennek meg a homályban. A mama sem alszik. Félig levetkőzve ott ül a levegőtlen ablak mel lett és törli homlokáról az izzadtságot. Az ágyban megmozdul az egyik gyerek és lassan, fáradtan, elkálbulva a hőségtől leszáll s odasompolyog az anyjához. — Anyus! szól a gyerek nem tudok aludni. Az anyja ölébe veszi a nyögdicselő apróságot és elsimítja homlokából összecsapzott, izzadságtól nedves haját. Lefekteti ölébe és egy újságpapírral legyezni kezdi. Az utca csöndjét néha egy-egy robogó szekér, csilingelő villamos vagy a zakatolva rohanó elevator szakítja meg. Megszólal a gyerek: — Mama! Mondd, miért vitték el a szomszéd kis Lilikéjét ma délután azon a piros automobilon? — Miért? Azért, mert beteg volt, nagyon-nagyon beteg volt kis fiam, hát azért. ■— És miért vitték el, miért nem maradt otthon a testvérkéjével? — Azért — szól az anya remegő, aggódó hangon — mert Liliké ragályos betegségbe esett s ilyenkor el kell vinni a kórházba, hogy a többi gyerekek ne kapják meg a betegséget. — Hát ha a kórházba viszik — okoskodik a gyerek — akkor a többi gyerek nem lesz beteg? Az anya hallgat, mert nem tud felelni. .Érzi, ihogy valami nagy súly nehezedik a mellére, de nem tud, nem mer gondolkozni. — Igen, fiam, azt hiszem, hogy ha a beteget a kórházba viszik, hát akkor a többire nem ragad a baj. A gyerek elhallgatott néhány pillanatra, majd újabb kérdéssel fordult anyjához: — Mi az a kórház, mama? — A kórház, gyermekem, a betegek gyógyuló helye, ahol kezelik őket. — Hát minden beteget kórházba visznek? — kérdi a kis fiú. — Nem, nem minden beteget visznek oda. Csak a szegény betegeket és most a ragályos betegeket viszik oda. A jómódú emberek gyermekeit otthon is kezeli az orvos, de a szegény emJbernek nincs pénze orvosra, hát a kórházba kell mennie, ahol ingyen gyógyitják. A kis fiú nem igen érti a dolgot, apró szemei szaporán pislognak, látszik rajta, hogy még kérdezni akar valamit, de nem mer. Majd mégis megembereli magát és megszólal ismét: — Mama! — miért mondta a Lili anyja, hogy “talán soha sem látom viszont szegény lánykámat”? Az asszony nem felel, szomorú arcát rászorítja kis fia homlokára és az megérzi, hogy valami nagy, súlyos bánat ülhet szülője lelkén, mert megrettenve érzi arcára hullani a sós, meleg könnyeket. — Ne kérdezz, kis magzatom — suttogja az afiya — és remegő kezeivel kebléhez szó ritja nyugtalan gyermekét. — Az — fiam — a Liliké már nem jön vissza soha többé. Alszik az már örökre némán, hidegen. És mintha valami ragadozó állattól féltené gyermekeit, fölkel és az ágyhoz (rohan, izgatottan tapogjatja az izzadó fejecskéket, lesi a lélegzetüket és borzalommal néz a nyitott ablakra... A rém! A betegség ott settenkedik minden porletár hajlék körül. Csönd van. Már minden gyermek alszik. —ró.— AZ UJ HITVALLÁS. Ahogyan azt kevesen járják, Én megjártam becsületesen, Tarkult eszmék Kálváriáját. S már ott tartok, ahol elhagynak Önző, utas, bolond ideák S nem kivánok semmit — magamnak. Már nem súgom, immár kiáltom: Uj táborok jőjve jöjjetek. Győzelmetek hallva: megáldom. ADY ENDRE. Gyermekek kerti munkát végeznek Cambridge Garden Cityben. A szabadban való foglalkozás egészségi és testedzési szempontból történik. — 15 —
